Egy féltő, óvó anyai öleléstől megnyugszol. Egy baráti finom vállveregetőstől feloldódsz és boldog leszel; a sötét és fojtogatótól szabadulnál, amíg nem késő; a forró szerelmes pedig elvarázsolhat - akár örökre.
Benne van a találkozás és a búcsúzás. Az elengedés és a ragaszkodás. A bizalom és a kiszolgáltatottság.
"Az ölelésben nyugodt, bölcs öröm van, talán takaréklángon tartott boldogság, és valami különös, édes engedelmesség is. Az ember ölel, és közben engedelmes lesz a saját érzéseihez, legyőzi a tartózkodását, a szégyenlősségét, a puritánságát, és egész valóját adja át a másiknak, s fogadja el tőle hasonlóképpen annak egész valóját. Az igazi ölelésből száműzik a látást, illetve azt persze látjuk, mi van a megölelt társunk mögött, ő pedig arra pillanthat, ami mögöttünk terül, készülődik, fenyeget. Az egymásra nézést helyettesíti a testünk."- írja Darvasi László az ölelésről szóló értekezésében.
Egy ölelésben érzed a másik illatát, testének puhaságát, a karok testedre fonódását, a szív dobbanását, Szó nélkül, csendben beszél.
Az első szerelmes érintés és ölelés sokszor egy életre szólhat. Kéz a kézben, egészen az utolsóig, "mielőtt mennél..."
A költők ezt gyönyörű verseikben (helyettünk is) így fogalmazták...
"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél."
(József Attila: Kopogtatás nélkül)
"Friss daloló szerelemmel elődbe vonszolom ifju szivem s kacagok -
Öltsd a karomba, hej, öltsd a karod,
s hagyd a kezed a kezembe örökre." (József Attila: Leánykérő ének)
Vitó Zoltán: Szerelem
Megszűnt a tér: nincs "messze", nincsen "távol",
amióta tudom, hogy létezel:
Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.
Ha megsimítsz egy tárgyat, amint bárhol
gondolatban nálam feledkezel,
én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
az a simítás egyet elemel...
Magányából az "én" és "te" kilábol,
mely külön értelmetlen félbe szel;
csak a tündöklő "Te meg én" világol;
értelmes egy velem együtt leszel: -
Én vétkezem, amikor Te hibázol,
engem őrzöl, ha magadra vigyázol.
Harcos Katalin: Ölelj magadhoz
Ha hallod sóhajom, és a vágyam érzed
vond két karod körém!
Ha szemem szép szemed mélyébe réved
hajolj megint fölém,
s ölelj magadhoz!
Mi az, mi mágnesként vonz feléd örökké?
Mit sem ér életem,
ha egyszer vágyad kialszik, és közönnyé
sápad az érzelem.
Ölelj magadhoz!
Ajándék vagy Te - csoda, mi megigézett -
őrjítő szerelem -
Bőrömet tűzként égeti érintésed.
Maradj soká velem,
s ölelj magadhoz!
Ölelj, míg velem itt lehetsz, - s vagyok neked!
Csak ez jutott nekünk!
Bűnünkre feloldozásért esdek, s veled
bocsánatot nyerünk.
Robert Burns: Ha mennél hideg szélben
Ha mennél hideg szélben
A réten át, a réten át,
Rád adnám kockás takaróm,
Öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
Rémségesen, rémségesen:
Szívemben volna házad,
Oszd meg velem, oszd meg velem!
Federico García Lorca: Zorongo
Gyöngéd két kezemmel, édes,
gyöngyszín köpenyt varrtam néked,
violát hímeztem rája,
sujtást kék vizekből éknek.
Éj volt, kedvesemmé lettél,
hold járt tavaszi fehéren,
lovad négy lábán a patkó
ezüst könnyet sírt az éjben.
Nem kell nékem szegfü, rózsa,
kicsi kút a hold az égen,
nekem csak a két karod kell,
mikor megölelget éjjel,
nekem csak a két karod kell,
mikor megölelget éjjel! (András László fordítása)
"Ígérd meg azt, hogy kezed
Kezemből vissza nem veszed,
S hogy szeretni fogsz akkor is,
Mikor már én is vén leszek. " (Heltai Jenő)
Radnóti Miklós: Két karodban...
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
