Az utóbbi időben kezdtem el újra lelkesedni a Mikulásokért, nagyon vicces látvány így december 6-a környékén a robogóval, vagy autóval közlekedő Mikkancsok hada. Legalább mosolyt csalnak a fagyos környezetben az emberek arcára.

Egyszer hallottam egy bölcs mondást. Az élet négy szakasza:

1. Amikor elhiszed, hogy van Mikulás.

2. Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás.

3. Amikor te vagy a Mikulás.

4. Amikor úgy nézel ki, mint a Mikulás.

A gyermekek kisded korukban elhiszik a Mikulás létezését, majd korosodnak és rádöbbennek, hogy valamelyik kedves ismerős bácsi öltözött be piros ruhába a kedvükért. A felismerés tudatában is elfogadják azonban a csomagot, örülnek neki. Majd eljön egy újabb életszakasz, mikor magunktól generáljuk, újra át akarjuk élni a gyermeki hitet. Mert kellenek a boldogító hazugságok. Ettől kicsit finomabb, édesebb, szebb lesz az élet. Kellenek a játékok, a kegyes hazugságok, a viccelődések, a szerepek. Mert voltaképpen, mikor felnőttként örülünk a Mikulásnak, akkor a gyermeki énünk ébred fel bennünk.

A Mikulás legendája Miklós püspök nevéhez fűződik, aki névnapja előestéjén megjutalmazta a szegényeket. Emberszeretetéről, jóságáról volt híres. A modernkori Mikulás kilétéről 1927 óta tudunk többet. Ekkor derült fény a lakhelyére, amikor a finn rádió gyermekműsorának vezetője, Márkus bácsi (Markus Rautio) bejelentette, hogy a Mikulás Korvatunturin (Fül-hegyen) lakik, a Lappföldön. Egész éven át a nyuszifülre emlékeztető hegyen keresztül hallgatja, hogy jók voltak-e a gyerekek, vagy rosszak. A hegy gyomrában, ahol a játékok készülnek, feleségével és a szorgos manókkal éldegél már réges-rég óta. Az 1950-es évek óta a gyerekek a Lappföldön található Napapiiriben egyre többször találkozhattak a Mikulással. 1985-től látogatása rendszeressé vált, végül Napapiirit Mikulás faluvá nevezték ki, irodát és postahivatalt rendeztek be, ahová egész évben várják a gyerekek leveleit és a látogatókat.