Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kényelmes pihenés és ingyenes szórakozás a Duna-parton!

Fából készült, színes, csíkos napágyakról lehet csodálni a Dunát a Lánchíd és a Petőfi híd közötti szakaszon, ahol péntektől tíznapos, ingyenes Dunafesztivál is várja a kikapcsolódni és napozni vágyókat.

A Dunatanösvény nevű nonprofit kezdeményezés idén interaktív fényinstallációval és mobilapplikációs játékkal egészül ki. A bútorok kitelepülésével egy időben a Valyo (Város és a folyó) Csoport Dunafesztivál elnevezésű programsorozatán minden este koncertek, színházi produkciók, családi és sportesemények várják a látogatókat.

A Szöveghullám című irodalmi esttel indul pénteken az esemény. A következő héten egyebek mellett a Lawalampa, a Grabanc és DJ Zalán zenél a Lánchídnál. Június 27-én este rendezik meg az idei Danube Pétanque Open nevű versenyt. Június 29-én, a nemzetközi Duna-napon kacsakődobó bajnokság is lesz. Emellett egész nyáron ingyen wi-fi-szolgáltatás, könyv-, sakk- és petanque-kölcsönző működik majd őszig a Lánchídnál, ahol szódából készült frissítőket is kínálnak a látogatóknak.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Varga Dávid építész tervei alapján készültek a nagyméretű, vidám színekben pompázó csíkos napágyak, amelyeket a 2-es villamos Zsil utcai megállójához közeli Nehru-parton helyeztek el, stégbútorait pedig a Lánchíd pesti hídfőjének északi oldalán próbálhatják ki az érdeklődők. Buczkó Bence nívódíjas bútortervező szigetszerűen elrendezett ülőalkalmatosságairól is meg lehet csodálni Budapest panorámáját. A Petőfi híd pesti hídfőjénél található interaktív fényinstalláció, amelyet Kukucska Gergely építész tervezett, a Duna vizének fodrozódását imitálja a talajon a szél mozgásának hatására.

Az ingyenes mobilapplikációs játék 45 állomásán kvízfotók és kérdések, valamint GPS segítségével vezeti végig a játékosokat a Lánchíd és a Petőfi híd közötti szakaszon.

A civil szervezet immár harmadszor lepi meg a budapestieket a kezdeményezésével.

Forrás: MTI


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.