Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Két királyi állatkertből érkezett a menyasszony és a vőlegény

Először látható Magyarországon cebui disznó, mégpedig a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A ritka trópusi sertésféle a Fülöp-szigetekhez tartozó Negros és Panay lakója, s a természetben kritikusan veszélyeztetettnek számít. Budapestre egy fiatal tenyészpár érkezett: a koca Rotterdamból, a kan pedig Edinburgh állatkertjéből. A bemutatás mellett a cél az állatok szaporítása, ami a faj megmentése szempontjából is fontos lenne.  

A háziasított sertés egyike a legfontosabb háziállatoknak, így szerte a világon jól ismerik, még ha nem is élnek mindenütt a húsával. Ugyancsak közismert a sertés vad őse, a vaddisznó, ami Magyarországon is őshonosnak számít. Azt azonban sokan nem tudják, hogy egyéb vadsertések is léteznek. A sertésfélék családjába (Suidae) tartozó egzotikus fajok közül egyedül talán a varacskos disznók számítanak viszonylag ismertnek, illetve az állatkerti látogatók körében a babirussza és az ecsetfülű disznó is. A szűkebb értelemben vett disznók körében a legtöbb természettudós tíz fajt különböztet meg, ide értve az Európában, Ázsiában és Afrikában őshonos vaddisznót is. Az ide tartozó fajok többsége azonban Délkelet-Ázsiában, s jelentős részük ezen belül a Fülöp-szigetek egyes szigetein őshonos. E fajok egyike a cebui disznó (Sus cebifrons) is.

Bauna, alias Pitypang, a menyasszony, Kép: Bagosi Zoltán

A cebui disznót egy francia születésű, a térítő munka mellett zoológiával is foglalkozó jezsuita, Pierre Marie Heude (1836-1902) fedezte fel és írta le a tudomány számára még 1888-ban. Sokáig azonban nem önálló fajnak, hanem a celebeszi disznó, a fülöp-szigeteki disznó, vagy a szakállas disznó egyik alfajának tekintették. Az 1990-es évek elején végzett kutatások alapján azonban a legtöbb zoológus ma már egyetért abban, hogy önálló fajról van szó, mi több, a fajon belül két alfajt is megkülönböztetnek. Ezek közül a névadó Cebu szigeti alfaj (Sus cebifrons cebifrons) sajnos időközben kipusztult, így Cebun ma már egyáltalán nem találkozni cebui disznóval. Az ugyancsak a Fülöp-szigetekhez tartozó Negros, illetve Panay szigetén azonban még ma is előfordulnak, sőt, egyes vélemények szerint a Masbate szigeten is él egy kisebb állomány. Ezek a populációk azonban mind az eredeti törzsalaktól némileg különböző alfajhoz (Sus cebifrons negrinus) tartoznak.

Tudtad?
A cebui disznó a hazai vaddisznókhoz képest viszonylag kicsiny termetű. Bár néha előfordulnak 80 kilós egyedek is, a kanok testtömege 35-40 kg, a kocáké pedig 20-35 kg között szokott lenni. Marmagasságuk is ritkán haladja meg a 60 centimétert. Mindkét nem jellegzetes sörényt visel, bár ez a kanoknál sokkal kifejezettebb, hosszabb sörtékből áll.

Az állatok életmódjáról elég keveset lehet tudni, ami részben a cebui disznó rejtett életmódjára vezethető vissza. Az emberi tevékenység által zavart élőhelyeken például az állatok éjjel aktívak, de az ilyen hatásnak kevésbé kitett helyeken elképzelhető, hogy a nappali órákban is sokat mozognak. Főleg erdős területeken élnek, a tengerszinttől egészen 1600 méteres magasságig. Általában kisebb kondákban járnak táplálék után. Igazi mindenevő állatok, étlapjukon állati és növényi eredetű táplálékok egyaránt szerepelnek. Egyes növények, mint például az egyik őshonos dillénia faj (Dillenia reifferscheidia), illetve a magyalfélékkel távoli rokonságban álló Platea excelsa elterjedése kifejezetten a cebui disznókhoz kötődik, mert magvaikat általában ezek az állatok hordják szét. Nem ritka, hogy a cebui disznók mezőgazdasági művelés alatt álló területekre is bemerészkednek, kárt okozva a növénytermesztőknek. Kedvenc csemegéik közé tartozik például a tárógyökér is.

A nőstények átlagosan 118 napnyi vemhesség után hozzák világra utódaikat, almonként 2-4, esetleg 5 malacot. A kismalacok hathónapos korukig szopnak, de már egyhetes korukban megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is, melynek aránya ettől kezdve lépésről lépésre növekszik a tej rovására. A fiatalok 2-3 éves korukban válnak ivaréretté, élettartamuk pedig a 18 évet is elérheti.

Bulan, alias Füge, a vőlegény, Kép: Bagosi Zoltán

A cebui disznók természetvédelmi helyzete nem mondható éppen rózsásnak. Cebu szigetéről az 1960-as években pusztultak ki, és a Guimaras és a Ticao szigeten sincs már belőlük, pedig korábban ott is előfordultak. Megritkulásuk egyik fő oka a mezőgazdasági művelésbe vont területek terjedése. Sajnos ezen a vidéken sokfelé dívik a kaingin nevű művelési rendszer, ami a gyakorlatban az erdők tarvágását és felégetését, majd az így nyert termőterület talajának viszonylag gyors kimerülése után újabb területek ilyenfajta művelésbe vonását jelenti. Emellett a vadászat, és az egyes állományok felaprózódása is jelentős veszélyeztető tényező, nem is szólva az elvadult házi sertésekről, amelyek kereszteződhetnek a vadon élő cebui disznókkal. A fenti okok miatt a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 1996-ban kritikusan veszélyeztetettnek minősítette a fajt.

A cebui disznók nemcsak a természetben számítanak ritkaságnak, állatkertekben is csak nagyon kevés helyen mutatják be ezt az állatfajt. A világ állatkertjeiben élő állomány pár száz egyedre tehető.

Mentési akció
Az európai állatkertekben tartott egyedek összehangolt, természetvédelmi célú szaporítása érdekében az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) 2007-ben indította el a cebui disznóval foglalkozó tenyészprogramot (EEP). Ehhez csatlakozott a Fővárosi Állat- és Növénykert is.

A Budapestre érkezett cebui disznók közül a koca a Rotterdami Királyi Állatkertből érkezett ajándékként. A 2012. október 7-én született állat hivatalosan a Buana nevet viseli, bár a gondozók sokszor csak Pitypangnak becézik. A kan a Skót Királyi Állattani Társaság Edinburgh városában működő állatkertjéből került a magyar fővárosba, kihelyezett állatként. A kocával azonos évben, de július 11-én született, a hivatalos dokumentumokban szereplő neve pedig Bulan, egyébként a Füge becenevet kapta. Mivel a két állat mostanában éri el azt a kort, amikorra a cebui disznók ivaréretté válnak, az állatkerti szakemberek abban reménykednek, hogy a tenyészpár az elkövetkező években malacokkal is megörvendezteti majd a közönséget. Ez a faj megőrzése szempontjából is igen fontos eredmény lenne.

Nemrég egy másik ritkaság, Ducan, a szecsuáni takin érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, de azt még nem tudni, hogy hol kap magának arát.

 

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.