A háziasított sertés egyike a legfontosabb háziállatoknak, így szerte a világon jól ismerik, még ha nem is élnek mindenütt a húsával. Ugyancsak közismert a sertés vad őse, a vaddisznó, ami Magyarországon is őshonosnak számít. Azt azonban sokan nem tudják, hogy egyéb vadsertések is léteznek. A sertésfélék családjába (Suidae) tartozó egzotikus fajok közül egyedül talán a varacskos disznók számítanak viszonylag ismertnek, illetve az állatkerti látogatók körében a babirussza és az ecsetfülű disznó is. A szűkebb értelemben vett disznók körében a legtöbb természettudós tíz fajt különböztet meg, ide értve az Európában, Ázsiában és Afrikában őshonos vaddisznót is. Az ide tartozó fajok többsége azonban Délkelet-Ázsiában, s jelentős részük ezen belül a Fülöp-szigetek egyes szigetein őshonos. E fajok egyike a cebui disznó (Sus cebifrons) is.
A cebui disznót egy francia születésű, a térítő munka mellett zoológiával is foglalkozó jezsuita, Pierre Marie Heude (1836-1902) fedezte fel és írta le a tudomány számára még 1888-ban. Sokáig azonban nem önálló fajnak, hanem a celebeszi disznó, a fülöp-szigeteki disznó, vagy a szakállas disznó egyik alfajának tekintették. Az 1990-es évek elején végzett kutatások alapján azonban a legtöbb zoológus ma már egyetért abban, hogy önálló fajról van szó, mi több, a fajon belül két alfajt is megkülönböztetnek. Ezek közül a névadó Cebu szigeti alfaj (Sus cebifrons cebifrons) sajnos időközben kipusztult, így Cebun ma már egyáltalán nem találkozni cebui disznóval. Az ugyancsak a Fülöp-szigetekhez tartozó Negros, illetve Panay szigetén azonban még ma is előfordulnak, sőt, egyes vélemények szerint a Masbate szigeten is él egy kisebb állomány. Ezek a populációk azonban mind az eredeti törzsalaktól némileg különböző alfajhoz (Sus cebifrons negrinus) tartoznak.
Az állatok életmódjáról elég keveset lehet tudni, ami részben a cebui disznó rejtett életmódjára vezethető vissza. Az emberi tevékenység által zavart élőhelyeken például az állatok éjjel aktívak, de az ilyen hatásnak kevésbé kitett helyeken elképzelhető, hogy a nappali órákban is sokat mozognak. Főleg erdős területeken élnek, a tengerszinttől egészen 1600 méteres magasságig. Általában kisebb kondákban járnak táplálék után. Igazi mindenevő állatok, étlapjukon állati és növényi eredetű táplálékok egyaránt szerepelnek. Egyes növények, mint például az egyik őshonos dillénia faj (Dillenia reifferscheidia), illetve a magyalfélékkel távoli rokonságban álló Platea excelsa elterjedése kifejezetten a cebui disznókhoz kötődik, mert magvaikat általában ezek az állatok hordják szét. Nem ritka, hogy a cebui disznók mezőgazdasági művelés alatt álló területekre is bemerészkednek, kárt okozva a növénytermesztőknek. Kedvenc csemegéik közé tartozik például a tárógyökér is.
A nőstények átlagosan 118 napnyi vemhesség után hozzák világra utódaikat, almonként 2-4, esetleg 5 malacot. A kismalacok hathónapos korukig szopnak, de már egyhetes korukban megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is, melynek aránya ettől kezdve lépésről lépésre növekszik a tej rovására. A fiatalok 2-3 éves korukban válnak ivaréretté, élettartamuk pedig a 18 évet is elérheti.
A cebui disznók természetvédelmi helyzete nem mondható éppen rózsásnak. Cebu szigetéről az 1960-as években pusztultak ki, és a Guimaras és a Ticao szigeten sincs már belőlük, pedig korábban ott is előfordultak. Megritkulásuk egyik fő oka a mezőgazdasági művelésbe vont területek terjedése. Sajnos ezen a vidéken sokfelé dívik a kaingin nevű művelési rendszer, ami a gyakorlatban az erdők tarvágását és felégetését, majd az így nyert termőterület talajának viszonylag gyors kimerülése után újabb területek ilyenfajta művelésbe vonását jelenti. Emellett a vadászat, és az egyes állományok felaprózódása is jelentős veszélyeztető tényező, nem is szólva az elvadult házi sertésekről, amelyek kereszteződhetnek a vadon élő cebui disznókkal. A fenti okok miatt a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 1996-ban kritikusan veszélyeztetettnek minősítette a fajt.
A cebui disznók nemcsak a természetben számítanak ritkaságnak, állatkertekben is csak nagyon kevés helyen mutatják be ezt az állatfajt. A világ állatkertjeiben élő állomány pár száz egyedre tehető.
A Budapestre érkezett cebui disznók közül a koca a Rotterdami Királyi Állatkertből érkezett ajándékként. A 2012. október 7-én született állat hivatalosan a Buana nevet viseli, bár a gondozók sokszor csak Pitypangnak becézik. A kan a Skót Királyi Állattani Társaság Edinburgh városában működő állatkertjéből került a magyar fővárosba, kihelyezett állatként. A kocával azonos évben, de július 11-én született, a hivatalos dokumentumokban szereplő neve pedig Bulan, egyébként a Füge becenevet kapta. Mivel a két állat mostanában éri el azt a kort, amikorra a cebui disznók ivaréretté válnak, az állatkerti szakemberek abban reménykednek, hogy a tenyészpár az elkövetkező években malacokkal is megörvendezteti majd a közönséget. Ez a faj megőrzése szempontjából is igen fontos eredmény lenne.
Nemrég egy másik ritkaság, Ducan, a szecsuáni takin érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, de azt még nem tudni, hogy hol kap magának arát.
