Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Két kutya életét mented meg egy örökbefogadással!

„Ráuntam”– ez az egyik leggyakoribb indoklás, amit menhelyeken, önkormányzati ebrendészeti telepen hallani kutyájukat otthagyó gazdáktól. Mások nem tudják finanszírozni a kutyatartás költségeit, ezért inkább menhelyre adják állatukat – hangzott el a „Szabad a Gazdi” program Illatos Úti telepen tartott nyitóeseményén.

Az örökbefogadással megmenthetők

A „Szabad a Gazdi” kampány arra ösztönzi a leendő kutyatulajdonosokat, hogy vásárlás helyett inkább fogadjanak örökbe, valamint kedvencük ivartalanításával járuljanak hozzá a gazdátlan ebek számának csökkentéséhez. Magyarországon 2012-ben több mint 28 ezer kutya került önkormányzatok által üzemeltetett ebrendészeti telepekre, és további évi 10-12 ezerre tehető a menhelyen tartott ebek száma. A Vidékfejlesztési Minisztérium egy korábbi felmérése szerint a menhelyekre bekerülő kutyák közel 20 százalékát a saját gazdája adja le.

A fenti számokra tekintettel kiváló eredmény, hogy hazánk legnagyobb forgalmú ebrendészeti telepén, a Főváros Állategészségügyi Szolgálatának Illatos úti létesítményében 2012 augusztusa óta nem kellett kutyát helyhiány miatt altatni.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálatának Illatos úti ebrendészeti telepére minden évben 2500-3000 gazdátlan kutya kerül be.  A saját gazda által leadott állatok bekerülésének leggyakoribb oka a kutya előrehaladott életkora, a kutyatulajdonos nehéz szociális helyzete vagy lakóhelyének megváltozása, de sok kutyát egyszerűen azért hagynak a telepen, mert a gazda ráunt az állatra.  Éves szinten a szolgálathoz bekerült kutyák közül 15-20 ebről feltételezhető, hogy bántalmazták, és megközelítőleg 150 állat szorul sürgősségi ellátásra.

A Vidékfejlesztési Minisztérium és a NÉBIH támogatásával induló Szabad a Gazdi program célja, hogy minél több menhelyre és ebrendészeti telepre leadott kutya találjon gazdára, valamint hogy a felelős állattartási gyakorlatok – mint például az ebek ivartalanításának – elterjesztése következtében csökkenjen a gazdátlan állatok száma.

„A menhelyi ebek ötöde, az ebrendészeti telepeken élők több mint harmada nem talál új gazdára. Évente tehát több ezer gazdátlan kutya vár új családra – hiába” – mondta el Dr. Kardeván Endre, élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, országos főállatorvos a program bejelentése alkalmából rendezett sajtóeseményen.

Se ember se állat ne legyen magányos Karácsonykor!
A Négylábú szeretetfutár elnevezésű kampány keretében barátságos menhelyi kutyákat és macskákat lehet befogadni az ünnepekre a Rex Kutyaotthon Alapítványtól. Az állatok szállításáról és akár egy havi ellátásáról a szervezet gondoskodik.

Kardeván Endre a Szabad a Gazdi programmal kapcsolatban hangsúlyozta: „A gazdátlan ebek problémája ellen csak felelős hozzáállással tehetünk: vásárlás helyett örökbefogadással és kedvenceink ivartalanításával. Ma Magyarországon az ebek mindössze 5-10 százaléka ivartalanított, pedig ez az eljárás a nem kívánt ebszaporulat megelőzésének egyetlen biztos eszköze. A „Szabad a Gazdi” program célja, hogy felhívja a figyelmet a gazdátlan állatok helyzetére és az ivartalanítás fontosságára, ezáltal hozzájárulva a felelős állattartási kultúra megteremtéséhez.”

Schell Judit színművésznő, a „Szabad a Gazdi” kampány nagykövete az eseményen hangsúlyozta: „Az örökbefogadással két kutya életét menthetjük meg: nemcsak az általunk befogadott állatét, hanem azét is, aki számára így hely szabadul fel a menhelyen vagy ebrendészeti telepen. Az örökbefogadás a felelős állattartás első lépése, amelyet további fontos döntések sora követ. A mikrochip-használatra vonatkozó előírás betartása, valamint az ivartalanítás elvégzése mind szükségesek ahhoz, hogy boldog kutyák gondos és legfőképpen felelős gazdijai legyünk.”

A felelőtlen szaporítás során megszülető kölyökkutyák jelentős része menhelyekre, gyepmesteri telepekre, vagy rosszabb esetben az utcára kerül.

György István, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese az eseményen elmondta: „Sajnos Pest megyében is magas az ebrendészeti telepre kerülő kutyák száma –2012-ben 7000 állatot fogadtak be az itteni létesítmények. E jelentős mennyiségű állat körülbelül 40 százalékát az Illatos út munkatársai látják el, így legmagasabb színvonalú szakmai munkájuknak kiemelt szerepe van a fővárosi gazdátlan kutyák gondozásában.”

Az okos kutya
Az utóbbi 10 évben forradalom zajlott le a kutyák intelligenciájának kutatásában, gondolkodásukról és viselkedésükről többet tudtunk meg, mint az ezt megelőző 100 évben. Ezt összegzi Brian Hare kutyakutató, evolúciós antropológus Az okos kutya című könyvében, kiemelve, hogy a kutyáknak több dolga van, mint valaha: bombákat keresnek, csempészáru után szaglásznak, részt vesznek betegségek felkutatásában, állatvédelemben, de terápiás céllal is tartjuk őket.

Kozma Tamás, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Illatos úti Állategészségügyi Szolgálatának vezető állatorvosa elmondta: „Az Illatos úti Ebrendészeti Telepre évente 600-700 kölyökkutyát adnak le gazdáik, akik a kölykök megszületésekor szembesülnek azzal, hogy a szuka kutyájuk nem kívánt vemhességének eredményeként világra jött kölykök felelős gazdához juttatása milyen nagy problémát jelent. A kölyök állatoknak nagyobb esélye van az örökbefogadásra, de sokszor előfordul, hogy egy meggondolatlan döntés következtében a gazda néhány hónap elteltével visszahozza a kutyát. A nehezen kezelhető, viselkedési hibás, idős állatok örökbeadása problémásabb, sokuk hónapok óta a szolgálatnál van. A nehézségek ellenére azonban 2012 augusztusa óta nem kellett helyhiány miatt állatot altatnunk.”

Az ebeket a szolgálat korszerű orvosi ellátásban részesíti. Az örökbeadást megelőzően az állatorvosok a kutyákat ellátják egyedi azonosítóval és a koruknak megfelelő védőoltással. A gazda által bevitt állatok azonnal örökbe fogadhatók, a hatóság által begyűjtött kutyák 14 napos megfigyelés után kerülhetnek új gazdához. Egy eb örökbefogadásának ára az orvosi költségekkel együtt 5000 forint, az örökbefogadás feltétele a személyi okmányok bemutatása és az örökbefogadói megállapodás elfogadása.

A program keretében indított, folyamatosan frissülő honlapon és Facebook oldalon a kezdő és gyakorló gazdák felelős állattartással kapcsolatos tippeket olvashatnak, valamint tájékozódhatnak a kampány aktuális híreiről. Az örökbefogadás mellett döntő friss gazdik egy színes, informatív „Szabad a Gazdi” naplót is kézhez kapnak, amelyben kutyatartással kapcsolatos hasznos tippeket, tanácsokat és sok más érdekességet olvashatnak egész év során.

 

További információ:

www.szabadagazdi.hu


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.