Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kezdődik a nők hete!

Újbuda Önkormányzata hagyományteremtő céllal idén is egy héten keresztül ünnepli a „Nők Napját" a kerületben. Az egy hetes programsorozattal az önkormányzat megbecsülését és tiszteletét fejezi ki a kerületben élő és dolgozó minden nőnek, ezért március 8-12. között minden korosztály megtalálja majd a számára érdekes és hasznos kikapcsolódás lehetőségét Újbudán.

A hivatalban dolgozó több mint 300 hölgy második alkalommal kapja meg a tavalyi nagy sikerű napi két óra munkaidő kedvezményt.

Hétfőn 17 órakor a Hot Jazz Band ad élő koncertet az Allee-ban, kedden pedig 60 éven felülieknek szóló internet tanfolyam indul, ahol a csoport tagjai kivételesen csak nők lesznek. Szerdán Vass virág dedikálja a „Vulevu" c. könyvét az Allee Libriben, csütörtök délelőtt az idősebbek nézhetik meg az „Egyszerűen bonyolult" c. filmet, majd Endrei Judittal beszélgethetnek „Nőnek lenni korhatár nélkül" címmel, délután pedig a hivatal dolgozóinak kerül külön levetítésre a „Szinglik éjszakája" c. film a Cinemacity Allee-ban. A szórakozás és művelődés mellett az önkormányzat fontosnak tartja az egészséges életmódot is, ezért a hivatalban dolgozó minden hölgy március 8-án ingyen tornázhat a kerületben nemrég megnyílt Gilda Max edzőteremben.

  

A Nők Hete Újbudán programsorozat a Hot Jazz Band élő koncertjével kezdődik!

Időpont: 2010. március 8. (hétfő) 17.00

Helyszín: Allee Váli utcai bejáratánál a bevásárlóközpontban

Horváth Gábor többszörös olimpiai bajnok kajakos, Tóth Frank olimpikon vízilabdázó, Kangyal Balázst jégkorong-válogatott virággal köszöntik majd a hallgatóság hölgytagjait!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.