Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kilenc filmrendező jön a Titanicra!

Az Amerikai Egyesült Államokból, Írországból, Angliából, Wales-ből, Franciaországból, Hollandiából, Oroszországból és Szlovákiából érkeznek filmrendezők, hogy elkísérjék alkotásaikat az április 5-13. között öt helyszínen futó 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválra és személyesen is találkozzanak a magyar közönséggel.

Nyolc ország kilenc rendezője érkezik az elkövetkező héten Budapestre, hogy elkísérjék alkotásaikat a 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválra. Rögtön az első napon, április 5-én 20:45-kor látható a Puskin moziban a Csendesek (Silent Ones) című holland elsőfilm, melynek két főszereplője Tóth Orsi és Rába Roland. A film vetítését követően beszélgetés lesz a film rendezőjével, Ricky Rijneke-vel és a női főszereplővel, Tóth Orsival.

 

Április 6-án 19 órakor szintén a Puskinban fut majd a Citadella (Citadel) című nagyvárosi horror, melyben egy férfi agorafóbiában szenved, miután tanúja volt a feleségét ért halálos támadásnak. A vetítés után a film rendezője, az ír Ciarán Foy szívesen válaszol a nézők kérdéseire. Ugyanebben az időpontban vetítik a Toldi moziban a Borzongás (Shiver) című thrillert, melyben az önbizalomhiányos fiatal titkárnő, Wendy egy kegyetlen sorozatgyilkos karmai közé kerül. A hátborzongatóan izgalmas film az elismert író, Brian Harper sokat dicsért regényének adaptációja. A film vetítését követően a fesztivál vendége Wales-ből a rendező, Julian Richards.

 

Az A38 Hajón kétszer is – április 6-án és 8-án - 19:30-kor találkozhat a közönség A ritmus diktál - A Pulp-story című zenei doku rendezőnőjével, a brit Eve Wooddal. A film a Pulp együttes vezérfonalán haladva beássa magát a zeneipar politikai és gazdasági viszonyaiba, és megmutatja a csapat 1995-ös Glastonbury berobbanását.

Április 7-én 19 órakor a Toldi moziban lesz látható az orosz Mihail Brasinszkij Shopping Tour című filmje, melyben egy orosz turistacsoport átruccan a szomszédos Finnországba, ahol rájuk támadnak a finn kannibálok. Brasinszkij volt kalauz a szibériai vasútvonalon, pincér egy török étteremben, DJ a New Orleans-i Bourbon Streeten és filmtanár több New York-i egyetemen, úgyhogy a vetítés után izgalmas beszélgetés ígérkezik vele. Ezzel egyidőben az Uránia Nemzeti Filmszínházban fut majd a magyar származású Mira Fornay érzékeny filmje, a Kutyám, Killer, mely a mai Európa rasszistáiról és etnikai konfliktusairól szól, illetve olyan rossz döntésekről, amiket már nem változtathatunk meg.

Április 8-án 21 órakor a Toldi moziban világpremiert tartanak. Most először pereg majd a Hogyan kövessünk vadidegeneket? (How to Follow Strangers) című film, mely két egymásba kapcsolódó történetből áll. Az egyiket megtörtént esemény ihlette: egy elegáns Chanel kosztümöt viselő nő holttestét csak egy évvel halála után fedezték fel. Az amerikai alkotás rendezőjével, Chioke Nassor-ral a film után, valamint április 12-én a 18:30 órai, Örökmozgó Filmmúzeum-béli vetítés után egyaránt találkozhat a közönség.

Április 10-én 16:30-kor látható a Puskin moziban a Köszönöm, jól! című alkotás, mely egy olyan világról ad látleletet, amelyben a morál kiveszőfélben van, a remény viszont tovább él. A vetítést követően a nézők feltehetik kérdéseiket a Szlovákiában élő elsőfilmes rendezőnek, Prikler Mátyásnak. Végül április 11-én 19 órakor a Toldi moziban lesz látható Denis Lavant, Iggy Pop és Tchéky Karyo főszereplésével a Morning Star, melyben cirkusz érkezik a depresszív francia tengerparti városkába, ahol a szél mindig hidegen fúj, és a közönség száma igen gyér. A vetítés után közönségtalálkozó lesz a francia rendezőnővel, Sophie Blondy-val.

Morgan Bushe ír producer, Hajdu Szabolcs és a zsűri elnöke, a világhírű cseh rendező, Jiři Menzel szintén a magyar fővárosban tartózkodnak a Titanic alatt.

 www.titanicfilmfest.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.