Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kisbabájuk születése után nagy esküvőt tervez Békefi Viki és Feng Ya Ou Ferenc

Mozgalmas heteken van túl a Sztárban sztár leszek! első évadának versenyzői.

Eljegyzés, szűk körű esküvő és gyermekáldás – alaposan felpörgött Békefi Viki és Feng Ya Ou Ferenc élete. Az énekes-zenész pár a Duna Család-barát című műsorában megosztott néhány részletet három éve tartó kapcsolatukról és kislányuk érkezése utáni esküvői terveikről.

A pandémia időszaka alatt, mindössze három hónapos kapcsolat után költözött össze Békefi Viki és Feng Ya Ou Ferenc. Az énekesek három éve alkotnak egy párt, és Feng Ya Ou Ferenc már régóta tervezte a lánykérést, kisbabájuk érkezése azonban felgyorsította az eseményeket. Nemrég rajongóikkal megosztották, hogy kislányuk lesz, a Család-barát stúdiójában pedig esküvőjükről is beszéltek.

Fontos számunkra, hogy házasságban szülessen kisbabánk, így miután kiderült, hogy szülők leszünk, titokban, két tanúval elmentünk és összeházasodtunk, de a baba születése után tervezzük, hogy tartunk egy nagy esküvőt is jövő nyáron

– mondta a Duna műsorában Békefi Viki énekesnő, aki férjével, a zenész Feng Ya Ou Ferenccel a Házasság hete apropóján vendégeskedett a Család-barátban.

Békefi Viki és Feng Yao Ferenc (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Békefi Viki és Feng Ya Ou Ferenc a Sztárban sztár leszek! első évada alatt jöttek össze, szerelmük pedig azóta is tart. A pár az Instagramon tudatta a követőikkel, hogy babát várnak. Azóta a baba neme is kiderült (kislányt várnak), sőt már az eljegyzés is megtörtént, és a házasságon is túl vannak.

A pár már a születendő kislányuk nevét is tudja, de ez egy kis odafigyelést igényel, mert magyar és kínai nevet is szeretnének adni a babának - erről nemrég a Mokkának nyilatkoztak.

Könnyű helyzetben vagyunk, mert csak lánynevünk volt eddig. Szeretnénk egy magyar és egy kínai nevet is adni a picinek. Van néhány ötletünk, de még nem döntöttünk. Fiúnevet sokkal nehezebben találtunk egyébként.

-mondta Békefi Viki.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.