Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kiselefánt született Nyíregyházán

Afrikai elefántborjú született a Nyíregyházi Állatparkban, a kicsit néhány nap múlva már láthatják a nyírségi állatparkba betérők, a kiselefánt nemét és súlyát még nem ismerik a gondozók.

Kép: MTI

Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő intézmény szóvivője szombaton elmondta: a borjú péntek este jött a világra. Az ellés komplikációmentes volt, az anyaállat könnyedén szülte meg kicsinyét, amelynek nemét, súlyát egyelőre még nem ismerik az állatkert szakemberei.

A szóvivő magyarázatként hozzáfűzte, hogy a nyugalmas időszak ilyenkor nagyon fontos az elefánt számára, hiszen ekkor dől el, szoptatja-e majd kicsinyét a tehén. Mindenesetre a Kwaza névre hallgató, 16 éves anyaállatnak, amely először ellett, úgy tűnik bőven lesz teje, és remélhetően táplálni fogja a kicsit - tette hozzá Révészné Petró Zsuzsa.

Az elefántborjút kétéves vemhesség után hozta világra Kwaza, amelynek párzását Jackkal, a 23 éves bikával 2013-ban a látogatók is megfigyelhették a kifutóban. Magyarországon most másodszor született afrikai elefánt, az első is Nyíregyházán látta meg a napvilágot, 2007-ben. A Nyíregyházi Állatparkban tíz éve tartanak afrikai elefántot.

A világ legnagyobb és legerősebb szárazföldi emlőse az afrikai kontinensen honos, a Szaharától délre. Manapság az ottani nemzeti parkok és más védett területek lakója. Az afrikai elefántnak egy nagyobb és egy kisebb termetű alfaja van. Az előbbi fajta bikája 3,4 méter magasra nő, súlya eléri a hat tonnát. A tehén kisebb, 2,8 méternyi és négy tonnás. A legjellemzőbb testrészük, az ormányuk két méter hosszú.

Irány az állatkert, megnyílt a Lepkekert
Már látogatható a Lepkekert a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szezonális bemutatóhelynek számító Lepkekertben jelenleg 23 trópusi lepkefaj ötszáznál is több egyedét láthatják a látogatók. A lepkék mellett ugyanitt több színpompás orchideát és broméliát is meg lehet csodálni.


6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.