Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kísérteties ingatlanok, vagy csak trükk?

Több mint félmillió lakatlan ingatlan van Magyarországon, közülük minden ötödik a fővárosban – derül ki a KSH mikrocenzus felméréséből. Számos papíron üres lakásnak azonban igazából van lakója, mondja az ingatlanpiaci szakértő, aki az ilyen ingatlanok számának további növekedését jelzi előre. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint az év végéig töretlen árnövekedés várható, de van, ami miatt érdemes megfontolni a lakáseladást.

A mikrocenzus felmérése szerint jelenleg majd négy és félmillió lakás található Magyarországon, ebből több mint 12 százalék tartozik a nem lakott – azaz, más célra használt, idényszerűen lakott vagy üresen álló – lakások körébe. A félmillió ingatlan ötöde (107 ezer) található a fővárosban.

Kik lakják a lakásoka? Kép: publicdomainpictures

Vidéken Pest és Győr-Moson-Sopron megyék kivételével mindenhol csökkent a lakott épületek aránya. Az okok sokrétűek: míg Budapesten sok a külföldiek által tulajdonolt, befektetésnek vett, esetleg közösségi lakáskiadásra tartott lakás, addig vidékre inkább jellemző az elhagyott, öröklésből maradt, rossz állapotú, a népességfogyás vagy a belső elvándorlás miatt magára hagyott ingatlan. Egy részük irodaként, raktárként, vagy épp ritkán használt nyaralóként funkcionál. Bár statisztikailag mindet üresen álló lakóingatlanként tartják számon, sok olyan lakás is van, amelyet a valóságban folyamatosan használnak.

- Az alacsonyabb lakottsági szint részben a lakáspiac természetes forgásából adódik, az ingatlan-állomány ha lassan is, de lecserélődik, és az esetek többségében több a lakhely, mint a lakó – már csak a népességfogyás és az újépítések miatt is. És bár az eltitkolás természete miatt nem tudni a pontos számot, de mindmáig magas az aránya azoknak az embereknek, akik valójában nem ott élnek, ahová be vannak jelentve. Ezek is torzíthatják az elsőre magasnak tűnő arányt – ismerteti a jelenség hátterében meghúzódó okokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Ordító különbségek
Dübörög az építkezési láz, a KSH adatai szerint 2016-ban majd 2500-zal több új ingatlant adtak át, mint a megelőző évben. Az új ingatlanok piacának felfutását mi sem jelzi jobban, mint a kiadott építési engedélyek 2,5-szeres növekedése 2015-höz képest. Az országos statisztikák mögött azonban nagy régiós eltérések vannak, nemcsak a lakásárak, hanem az építkezési kedv tekintetében is.

A kihasználatlan lakóingatlanok száma a jövőben várhatóan tovább nő - többek között az új építésű lakásoknak köszönhetően. A tavaly kiadott magas számú építési engedély nyomán tömegesen készülnek el az új társasházak és családi házak, ezek átadásában még csak most kezdődik az igazi dömping. Valkó Dávid egyúttal felhívta a figyelmet: akinek van eladásra szánt ingatlan a birtokában, annak már most érdemes körülnéznie a piacon. Bár van esély, hogy még idén is kétszámjegyű lesz az árnövekedés, a jövőben ennek mérséklődése várható. Így nem vehető biztosra, hogy a kisebb ütemű áremelkedés kitermeli-e az üresen álló ingatlan fenntartási költségeit.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.