Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kismamáknak! - 6 tipp a reggeli rosszullétek ellen

Sok kismama éli át a reggeli rosszullétet, de csak keveseket érint igazán súlyosan. A rendszeres, extrém mértékű reggeli hányás, esetleges kiszáradás miatt ugyanis a baba nem jut elegendő mennyiségű táplálékhoz, ezért a súlyos terhességi hányás kezelése mindenképpen orvosi feladat. 

A terhes nők 80 százaléka átéli az émelygéssel, hányingerrel, hányással járó reggeli rosszulléteket, amelyek az esetek egy kis részében akár a magzatot is veszélyeztethetik. A nőgyógyász a vizsgálatok alapján meg tudja állapítani, megfelelően fejlődik-e a magzat, és ha szükséges, hányáscsillapítókat, illetve a kiszáradás megelőzésére infúziós folyadékpótlást javasolhat. A legtöbben szerencsére ennél jóval enyhébb rosszulléteket tapasztalnak, amelyek ellen beválhatnak dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat szülész-nőgyógyászának tanácsai.

Jót tehet a déli pihenő is kép: Pixabay

Kielégítő pihenés

Az elégséges és megfelelő minőségű alvás sokat segíthet. Ha ez problémát okoz, a várandósoknak érdemes kipróbálni a szemmaszkot, a kismamapárnákat, érdemes az étkezést nem lefekvés előttre időzíteni, és jót tehet a rövid déli pihenő is. Felkelés után ajánlatos kerülni a hirtelen mozdulatokat, lassan, fokozatosan kikelni az ágyból.

Megfelelő ételek és adagok

A várandósság alatt ajánlott kerülni a zsíros, túl fűszeres falatokat és a túl sok koffeint is. Ugyanakkor soha ne legyen teljesen üres a kismamák gyomra, hiszen így a felhalmozódó gyomorsav fokozhatja a hányingert. Egy kis sós vagy édes keksz közvetlenül ébredés után megelőzheti a rosszullétet, ahogyan a reggelire fogyasztott magas káliumtartalmú gyümölcsök (répa, paradicsom, dinnye) is. Vacsorára fehérjében gazdag falatokat ajánlott enni, ami segít a vércukorszint szabályozásában. Kímélő étrend ajánlott!

Elég folyadék

Sok kismama nem érez szomjúságot, éppen a rosszullétek miatt. Holott a napi 8 pohár víz nekik is kifejezetten ajánlott, ugyanis minél erősebben dehidratáltak, annál nagyobb a hányinger esélye. Hasznos lehet, ha kis almaecetet és mézet keverünk a vízbe, vagy ha nem tudunk inni, jégkockát szopogatunk.

Mennyit igyunk?
A megfelelő folyadékmennyiség bevitelében fontos szerepe van a változatosságnak, hiszen nem csak a víz hidratál. A hidratáció segít testünknek a felesleges anyagok kiürítésében, ami azonban kiszáradás esetén lelassul, és gyakran kellemetlen tüneteket okoz. Fontos, hogy igyunk, hiszen a tápanyagok így jutnak el a sejtjeinkhez, ahol majd hasznosulnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy elég egész nap csak inni. A megfelelő anyagcseréhez a jól megválasztott táplálékbevitel is szükséges.

Óvatos monitorhasználat

Kevesen tudnak róla, de a számítógép monitorjának vibrálása is okozhatja a reggeli rosszullétet. Ha a gyanú beigazolódik, a kismamáknak érdemes elkerülniük a monitorhasználatot, vagy ha ez nem megy, nagyobbra és vastagabbra kell állítani a fontokat, és a hátteret is érdemes kevésbé vibráló színekre változtatni.

Gyömbér és friss illatok

A hideg gyömbéres üdítő vagy egy szelet gyömbér vízben, teában áztatva, csökkentheti a rosszullétet. Akinek beválik, akár gyömbéres kekszet is ropogtathat. Az erős illatokkal ugyanakkor óvatosan kell bánni, a parfümök vagy a kellemetlen szagok is fokozhatják a hányingert. Ha így történik, menjünk friss levegőre, vagy szagoljunk citromot, esetleg rozmaringot.

Megfelelő vitaminok, ásványi anyagok

Néhány kismamánál a vastabletták vagy a multivitaminok vastartalma okozza a rosszullétet. Ezt meg kell beszélni a nőgyógyásszal, mint ahogyan az összes, várandósság alatt alkalmazott táplálékkiegészítőket, vitaminokat is.

Forrás: oxigennogyogyaszat

Miért veszélyes a terhességi magas vérnyomás?
A magas vérnyomás, ami nálunk szinte népbetegség, nem kíméli a kismamákat sem. A terhességi hipertóna azért veszélyesebb számukra, mert a méhlepényben csökkent véráramlást okozhat, és akár koraszüléshez is vezethet. Milyen kezelést javasol a szakember?


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.