Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Klimt, Moser és Mucha textilek Budapesten

A lakberendezésben a textileknek fontos szerepe van. A jól megválasztott textíliák segítségével egy lakás stílusa, hangulata gyorsan átalakítható. A trendek két-három évente váltják egymást. Ám aki tisztában van a saját stílusával és ragaszkodik a magas minőséghez, nem feltétlen cseréli le a lakástextileket ilyen gyakran. Ők előszeretettel keresik fel Budapesten azt az üzletet, ahol, többek között, akár a Monarchia mesterei, Klimt és Mucha által tervezett anyagokat is talál.

A Primtex, merthogy róluk van szó, a rendszerváltás óta lépésről lépésre fejleszti kínálatát. A lakossági vásárlókon kívül rendszeresen megfordulnak náluk filmesek, látványtervezők, bútorrestaurátorok és régiségkereskedők is.

Palotás Erika tulajdonos mindig is kereskedőnek készült. Már tíz évesen, ha éppen nem volt iskola - ez a hetvenes években még azt jelentette, hogy csupán minden második szombat volt szabad a gyerekeknek - ő már ott állt nagybátyja üzletében, a Ruházati Bolt Vállalat rövidáru részlegének pultja mögött, és teljes felelősséggel mérte ki a gumit, a paszományt, a cérnát, a vevők nem kis csodálkozására.

Azt, hogy később is ezen a területen helyezkedett el, Palotás Erika egyszerűen csak úgy kommentálja, hogy „mintha csak meg lett volna írva a sors könyvében”.

Jellegzetes motívumok. Fotó: depositphotos.com

Az iskolaválasztás ezek után nem volt kérdéses, Erika a Földes Ferencről elnevezett kereskedelmi szakközépiskolába jelentkezett és sikerrel el is végezte a képzést. A Bubiv és Texért közös, Bajcsy-Zsilinszky úti szaküzlete volt az első munkahelye, ami a nyolcvanas években  egy egészen különleges helynek számított Budapesten. A kínálat ugyanis teljes mértékben lefedte - az Idea vállalat tárgyaival kiegészülve - egy mai modern lakberendezési áruház kínálatát.

A rendszerváltást követő évek nagy cégalapítási láza Erikát is elkapta, édesanyjával közösen 1993-ban Primtex Bt. néven vállalkozást indítottak, a cég lépésről-lépésre fejlődött.  A lakossági üzletág mellett évek óta viszonteladókat is kiszolgálnak.

A legnagyobb dobásuk azonban a Kolovrat céggel kötött szerződésük volt.

A patinás cseh cég, ami ma már ismét a Kolovrat család tulajdonában van, hagyományos jacquard technológiával állít elő bútorszöveteket. Ezeknek az anyagoknak a különlegessége, hogy eredeti, 1730 és 1905 között tervezett és azóta is használatban lévő minták alapján készülnek.

Barokk, rokokó, empír, biedermeier és szecessziós minták tűnnek fel a szöveteken. De olyan, a Monarchia idejéből származó minták is megtalálhatók a kínálatban, melyeket a leghíresebb német-osztrák, és cseh művészek alkottak, közöttük Gustav Klimt, Koloman Moser és Alfred Mucha.

A Primtex ezekhez az anyagokhoz színben illő paszományokat is kínál, hogy teljes legyen az összhang.

Palotás Erika a szakmához szükséges háttértudását is fejlesztette. Elvégezte a bútorbecsüs iskolát.  Az általános művészettörténeten túl a kárpitozás-technológiában és a  bútortörténetben is jártasságot szerzett.

Ez a tudás, bár önmagában is fontos, komoly marketingértékkel is bír.  A kereskedő a vevőknek így olyanfajta segítséget is tud nyújtani, amit felületesebb ismerettel képtelenség lenne.

Palotás Erikáék cége nem véletlenül örvend akkora népszerűségnek. Nem csak az alkalmi vásárlók kedvelik ezeket az egyedi lakástextileket, de a szélesebb értelemben vett szakmai közönség is értékeli a különleges választékot. Filmesek, díszlettervezők, régiségkereskedők is rendszeresen náluk vásárolnak.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.