Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Könnyen megy a pénz - persze a strandon is…

Itt a nyári meleg, a strandok is nyitva, hétvégére igazán remek program, még gyereknapra is! De az is igaz, hogy a gyerkőcökkel ez nem olcsó mulatság, hiszen biztos hogy kérnek fagyit, és nehéz nekik elmagyarázni, hogy miért nem ehetnek lángost.

A strandolás jó dolog, hát még ilyen melegben, de érdemes előre kalkulálni, hogy mennyit is szánunk erre. Hiszen kisgyerekkel - hát még többel - ez nem is olyan olcsó mulatság. Hiszen a belépő mellett biztos, hogy kell még fagyi, lángos, esetleg meglátnak egy érdekes játékot valamelyik árusnál, amire persze azonnal szükségük van.

Kép: Pixabay

Gyereknapon több helyen is adnak kedvezményt, de az idei szezonban a fővárosi strandbelépők ára 1700–2600, a diák- és nyugdíjasbelépőké pedig 1300–1900 forint körül mozog. Vidéken már ennek töredékéért csobbanhatunk, felnőttbelépőt a kevésbé ismert vidéki strandokon körülbelül 1000 forintért vehetünk, gyerekbelépőt van, ahol már 650 forintért adnak. Mivel egy kétgyerekes család akár 8000 forintot is elkölthet csak a belépőjegyekre, ahhoz, hogy a költségek ne szaladjanak az egekbe, érdemes előre tisztázni, mire futja, és mire nem a családi költségvetésből.

Tervezzük meg előre a programot! A belépő mellett a fogyasztásra kell még nagyobb összeget félretenni, főleg, ha az egész napot a strandon szeretnénk tölteni. Ilyenkor vagy a helyi büfében vásárolunk ebédet, amire ismét legalább 3–6 ezer forinttal kalkulálni kell, vagy otthonról viszünk magunkkal élelmiszert, hűtőládában üdítőt. De egy-egy fagylalttal, lángossal biztos, hogy számolnunk kell.

A 7 legfontosabb napozási aranyszabály
Ha biztonságosan akarsz napozni, nem elég a megfelelő faktorszámú krémet használni, az sem mindegy, hogy mikor és hogyan napozol. Szakértő segítségével adunk néhány hasznos tanácsot, amelyet  nem árt, ha megfogadsz!

„A strandbelépők árát megnézhetjük például az interneten. Vegyük igénybe a lehetséges kedvezményeket, döntsük el, egész napos vagy félnapos, olcsóbb belépőt veszünk-e. Nagyjából lehet előre kalkulálni az élelmiszerek árával is, főleg, ha nem először megyünk az adott helyre” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja..

A nagyobb strandoknak ma már elengedhetetlen tartozékai a különféle árusok, akiknél úszógumit, felfújható játékot, vízipisztolyt lehet kapni. A kisgyerekes szülőknek nem árt előre tisztázni a kicsikkel, hogy futja-e valami új játékra. Ha megszabunk egy keretösszeget, a helyszínen könnyebb lesz lebeszélni a csemetét egy drága dologról, hiszen a gyerekeknek úgyis inkább az a lényeg, hogy kapjanak egy új játékot. Tudatos pénzügyi tervezésre nevelhetjük gyermekünket azzal is, ha arra kérjük, hogy az összegyűjtött zsebpénzéből fedezze az olyan extrakiadásokat, mint a fagylalt vagy a játék. Ha a saját pénzéről van szó, egyből megfontoltabban fog minden kicsi vásárolni, mint akkor, amikor a szülők pénztárcáját dézsmálja


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.