Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Könyv az ügyfélkapcsolatról

Hiánypótló mű, vidám hangvételű, de mégis komoly szakkönyv jelent meg a közelmúltban a PanTel Rt. ügyfélkapcsolati igazgatója, Erdei Magdolna tollából.

A könyv az emberről szól, akinek emberi értékei nélkülözhetetlenek - akár ügyfélként, akár szolgáltatóként vesz részt az ügyfélkapcsolatban. Az ügyfélközpontúság kérdését vizsgálták már gazdasági, marketing és értékesítési szempontból. Szakosodtak rá tanácsadó cégek és szoftverfejlesztők-gyártók. Kitalálták a stratégiát, megalkották a

folyamatokat, kifejlesztették a technikát. Ezekre nagyon odafigyeltek, de egyről sosem, vagy alig esik szó: s ez az ügyfélkapcsolatban nélkülözhetetlen EMBER. A kapcsolatban résztvevő emberek - akár ügyfél, akár munkatárs - megismerése, megértése, elfogadása és képzése időigényes, munkaigényes, tehát költségigényes beruházás. De jelenleg senki sem számol a belőle fakadó előnyökkel. Erről nem írnak könyvet, nem tanítják az iskolában. Pedig aki jól választja ki munkatársát, megismeri ügyfelét, az olyan versenyelőnyre tehet szert, amit mások csak hosszú idő alatt tudnak behozni.


Külföldi szaklapok, menedzserkönyvek foglalkoznak ugyan az ügyfélkapcsolattal, de akik úgy gondolják, hogy a külföldről behozott technológia és bánásmód egy az egyben beválik nálunk, azok tévednek. Nem lehet a nemzeti sajátosságokat figyelmen kívül hagyni, vásárlási szokásokat gombnyomásra megváltoztatni, ügyfél-szolgáltató kapcsolatokat pusztán technikai megoldásokra bízni (CRM). Oly kevés hiányzik mai világunkban a jó ügyfélkapcsolat kialakításához, hogy érdemes újragondolni azokat. Kiváló termékek, minőségi szolgáltatások és korszerű információs technikák állnak rendelkezésünkre. Az a kevés, ami hiányzik, emberi értékekkel feltölthető.

A könyv címe: Őfelsége az ügyfél.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.