Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Korda Györggyel és 40 éves slágerével erősít a Budapest Airport

Ha valami jó, az nagy valószínűséggel 40 év múltán is legalább annyira jó lesz, mint volt. De az is előfordulhat, hogy még annál is jobb. Valami ilyesmi történt Korda György nagy slágerével, a Reptér című dallal is.

Ki ne ismerné ezt a fülbemászó dalt, melyet évtizedek óta játszanak a különböző rádióállomások. Ez az örökzöld sláger Máté Péter nevéhez fűződik, és már 40 évvel ezelőtt, az első debütálásakor is hihetetlenül sikeres volt. A Budapest Airportnál most azonban gondoltak egy nagyot és új klippet forgattak a kedvelt slágerhez. A főszerepben csak úgy, mint régen, most is Korda Györgyöt láthatjuk. Némi extra humor és táncosok hozzáadásával pedig igazán XXI. századi lett a produkció. És mindenki nyugodjon meg, Klárika is előbb-utóbb feltűnik benne.

https://www.youtube.com/watch?v=wDQ6pU5re-0

A Budapest Airport és az alkotók már régóta készültek a dal mai premierjére. A klip mellé pedig ezt írták: "Hatalmas meglepetéssel készült a Budapest Airport a retro slágerek szerelmesei és Korda György rajongói számára, egyben megünnepelve a járvány miatti utazási korlátozások enyhítését: újraforgattuk Korda György Reptér című dalának 40 éves videóklipjét. Az ország egyik legelismertebb rendezőjének segítségével újra felidézzük az utazás izgalmait, a repülés hangulatát, a nagy találkozásokat és önfeledt mosolyokat, és a már jól ismert helyszínek mellett a megújult repülőtéri környezetbe is betekintést engedünk, amellyel remélhetőleg egyre többen találkoztok majd a következő hónapokban."

Még több sztárhír:

Sharon Stone bikinis fotót villantott

Brooke Shield legalább olyan jól néz ki bikiniben, mint a lányai

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.