Életforma.hu


Ekkor érkezik a Szex és New York sorozat következő évada

Ekkor érkezik a Szex és New York sorozat következő évada 

A Szex és New York sorozat és filmek folytatása az És egyszer csak (And Just Like That) decemberben debütál, dupla epizóddal az HBO GO-n, majd ezt követően hetente érkeznek a friss epizódok. Sőt! Már megnézheted az első előzetest is Carrie, Miranda és Charlotte következő kalandjához.
Korda Györggyel és 40 éves slágerével erősít a Budapest Airport

Korda Györggyel és 40 éves slágerével erősít a Budapest Airport 

Ha valami jó, az nagy valószínűséggel 40 év múltán is legalább annyira jó lesz, mint volt. De az is előfordulhat, hogy még annál is jobb. Valami ilyesmi történt Korda György nagy slágerével, a Reptér című dallal is.
Az új évadban otthonról is nézhetjük az Örkény Színház előadásait

Az új évadban otthonról is nézhetjük az Örkény Színház előadásait 

Mácsai Pál az Örkény Színház igazgatója színes repertoárt rakott össze a 2021/2021-es évadra: a karantén miatt elmaradt három premier mellett még hét új bemutatóra készülnek. Az egyik legizgalmasabb bejelentés pedig, hogy hamarosan otthon ülve is részt vehetünk az előadásokon.
Mindenből a Semmibe

Mindenből a Semmibe 

Március elsején jelenik meg a USEME harmadik lemeze, ami bár műfajilag sokszínűséget ígér, mégis ez lesz a zenekar eddigi legegységesebb és legkiforrottabb anyaga. Az album nyitódala, a klímaváltozás és az elmúlás témáját is érintő, Mindenből a Semmibe lesz.
Kortárs bemutató Debrecenben

Kortárs bemutató Debrecenben 

Különleges táncelőadás debütál február 28-án a debreceni Csokonai Színházban: Simkó Beatrix Közel-távol című kortárs produkciója. Szociális viszonyainkat, döntéshelyzeteinket vizsgálja, a közösség és az egyén között megvalósuló mechanizmusokat mutatja be különböző élethelyzetekben, etűd-szerűen.
Sztárutódok titkos vágyai

Sztárutódok titkos vágyai 

Visszautaznál az időben az Utódok 3 sztárjaival? Nézzük, hogy a színészek élete milyen is volt 10 éves korukban. Mi körül forogtak a mindennapjaik? Kibe zúgtak bele? Mi volt a hobbijuk?
Hogy kerül a festmény az asztalra?

Hogy kerül a festmény az asztalra? 

Bukta Imre Munkácsy-díjas festőművész alkotásai lettek az egri Soltész borcsalád prémiumborainak névjegyei. Mostantól a Korcsolyázó cigánylány, a Delelő és a Béla a fácánnal elnevezésű alkotás kerül az asztalunkra, és persze hirdeti a kiváló egri borokat.
Világsiker előtt, akik maradtak?

Világsiker előtt, akik maradtak? 

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének világpremierjét ezekben a napokban tartják a legendás Telluride Filmfesztiválon. Oda a magyar filmek közül legutóbb a Saul fia jutott el. A sokak által az Oscar előszobájaként számon tartott fesztivál olyan filmek indulását alapozta meg, mint a Kék bársony, a Gettó milliomos, a Király beszéde, az Ida, a Roma vagy a Mások élete.
Már csak Valentin-napig kell kibirni

Már csak Valentin-napig kell kibirni 

Elindult a visszaszámlálás. Bő egy hónap múlva, február 14-én debütál a hazai mozikban Dobó Kata első rendezése, a Kölcsönlakás. Mint arról mi is beszámoltunk, a Ray Cooney és John Chapman színdarab adaptációját 2018. nyarán forgatták. A plakátok már megérkeztek. 
Az Isten pénze Zalaegerszegen

Az Isten pénze Zalaegerszegen 

Premier Zalaegerszegen! A Hevesi Sándor Színházban mutatják be a Dickens Karácsonyi ének című kisregénye alapján készült Az Isten pénze című musicalt. A rendező: Moravecz Levente.   

Legközelebb majd sikerül 

Engem az emberek valamiféle megbízható és jóindulatú nagybácsinak tekintenek (az okok egy részét tudni vélem). Úton-útfélen megállítanak, s beszélgetést kezdeményeznek. Sokan keresnek a neten, kérik, találkozzunk – élet-halál kérdése –, csak én segíthetek. Néha nem sikerül elzárkóznom. Aztán a kávéházban várnak, s rendre kiderül, hogy párkapcsolati (válási, szakítási) tanácsot kérnek - írja Vámos Miklós új könyvének bevezetőjében. 

Egy darab elviselhetetlen magány 

A vegyészmérnökből íróvá lett Egon Wolff Papírvirágok című műve az 1970-es évek Latin-Amerikájának egyik legnépszerűbb drámája volt. A történetben két kibékíthetetlenül ellentétes világ találkozik: egy magányos, emlékeinek élő asszony lakásába enged egy csavargót, aki fokozatosan saját képére formálja a csendes polgári otthont, s annak lakóját is. A darabot április 25-től a Spirit Színházban Perjési Hilda és Szalay Bence főszereplésével, Sztárek Andrea rendezésében láthatjuk.

Újra jönnek a törökök! 

Feriha, az ambiciózus török lány története váltja a Bosszú vagy szerelmet március 6-ától hétköznap délutánonként a TV2 műsorán. Most is lesz szerelem, hazugság, gazdaság, szegénység, egyszóval továbbra is minden rendben!

Debrecenben játszanak a macskák 

Gyakran hivatkoznak az irodalmi recenzióik a Macskajáték többértelműségére, hogy a szerelmen keresztül az öregségről, magányról, a halállal való szembenézésről is beszél Örkény. Arra a kérdésre, hogy miről szól számára a Macskajáték, Kubik Anna így válaszolt: a játszmáink között a szeretet hiányzik mindenkinek, és ez nem pótolható semmivel. Látogassunk el Debrecenbe, a Csokonai Színházba!

Rendet tesznek a született szobalányok 

Szókimondó, álmodozó, szívdöglesztő házvezetőnők, akik Beverly Hills legbefolyásosabb családjainál dolgoznak. A talpraesett üdvöskék természetesen nemcsak a házakat tartják rendben, hanem jómódú munkaadóik életébe is bepillantást engednek.

Minden trükk mögött lappang egy titok… 

Február 2-ától látható a hazai mozikban a különleges műfajú, a valóság és a fikció határán egyensúlyozó Mi ez a cirkusz? című mozifilm, amely egyedülálló bepillantást ad hat fiatal artista és a világhírnév küszöbén álló magyar újcirkusz társulatuk, a Recirquel életébe, valamint egy előadás születésébe. A több mint három éven át készült egész estés film sajátos nézőpontból, úgy mutatja be a lélegzetelállító produkciók szuperhőseit, ahogy egyébként sosem láthatjuk őket.

Jadviga megágyazott Debrecenben 

Závada Pál családregénye, a Jadviga párnája színpadi változata november 25-én debütál a Csokonai Színházban. A rendezésre a vajdasági, nemrég Pataki-gyűrűvel kitüntetett Mezei Kingát kérte fel a színház.  A színpadi adaptációt Góli Viktória készítette, díszleteit Ondraschek Péter tervezte, jelmezterve Bodor Kata munkája. Jadvigát Sárközi-Nagy Ilona, Ondrist Kiss Gergely alakítja.

Rejtélyes kapcsolat indul 

Magyarországon elsőként a Cool-on láthatják a nézők a Kapcsolat (Frequency) című sorozatot! Október 20-án, csütörtökön 22.10-kor kezdődik Raimy Sullivan nyomozónő itteni karrierje.   

Országos filmpremierrel nyit a Prime 

Három vadonatúj sorozattal és megannyi sikerfilmmel startol a Prime. Szeptember 5-én 21 órától, Az útvesztő című országos premierrel kezdi meg műsorát a TV2 szórakoztató csatornája. A Gotham, a Scream Queens – Gyilkos történet és a Zoo – Állati ösztön első évadát is elhozza Magyarországra, emellett számos közönségkedvenc is helyet kap a kínálatban. A csatorna 80%-os lefedettséggel várja az érdeklődőket, ráadásként szeptember 5-től október 3-ig kódolatlanul elérhető a MinDig TV nézői számára.

Jön Maria, az új telenovella a TV2-n 

Június 28-tól új telenovella indul a TV2-n. A Maria című romantikus sorozat hétköznap délutánonként látható a csatornán, ami egy vidéki lány nem mindennapi történetét mutatja be.

Németekkel kollaboráló Violetta Debrecenben 

Április 1-jén új, izgalmas és nagyszabású bemutatóval rukkol elő a Csokonai Színház: a La Traviata című opera második világháborús környezetbe, Párizs egyik legjelentősebb luxusszállodájába, a Lutetia Hotelbe helyezve kerül színpadra.

Haláli siker! Jól vizsgázott a nagypapa a cirkuszban! 

Vastapsot kapott Peschkov Vasily a Fővárosi Nagycirkusz szombati premierjén! A 63 éves orosz artista, aki az Atlantisz gyermekei című vízi cirkuszműsor pénteki főpróbáján egy 13 méter magasba ferdén nyúló kötél tetejéről, egy életveszélyes trükk során – miközben háttal akart lecsúszni – leesett, és csak a loncsoló - a biztosító kötelet kezelő kollégája - lélekjelenlétének és hidegvérű gyorsaságának köszönheti az életét!

Az RTL műsorán a Saul fia 

A Nemes Jeles László rendezte Saul fia eddig több mint 20 nemzetközi díjat és elismerést gyűjtött bemutatása óta, többek között a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, az Arany Glóbuszt és legutóbb az Oscar-díj jelölést. Az RTL Klub büszke arra, hogy a készítők a csatornát választották a film első televíziós bemutatására.

Jön a privát halottkém 

Egy újabb országos sorozat-premiert láthatnak mától a nézők a Coolon , ugyanis 19.15-kor érkezik a Rosewood című amerikai krimi első epizódja. A Cool számos sikeres amerikai filmsorozatot hozott már el Magyarországra, ott debütált például óriási sikerrel, szinte a világpremierrel egy időben az X-Akták vadonatúj, 10. évada is! Ezt sem szabad kihagyni! 

Február végén érkezik a Rosewood 

Egy újabb országos sorozat premierjét láthatják a nézők néhány hét múlva a Cool-on. Néhány hét múlva, február 22-én, hétfőnként érkezik a Rosewood című amerikai krimi!

Ajtó a debreceni színházban 

Nincs jubileumi évad Szabó Magda-bemutató nélkül, így a Régimódi történet 2013-as premierje után az idén 150 éves Csokonai Színház ismét egy klasszikussal várja az írónő rajongóit. Szabó Magda egyik legnagyobb hatású, legismertebb regénye, Az ajtó színpadi adaptációjának premierje január 15-én lesz. Emerenc szerepében Kubik Annát, az írónőében Varga Klárit láthatja a közönség.

Megnéztük: Star Wars 7 

Az év legnagyobb durranását mától lehet megnézni a mozikban. A rajongók régen várt filmjében senki sem fog csalódni, a látványvilág magáért beszélt, a rendező pedig kínosan igazodott az eredeti Csillagok Háborúja sikerreceptjéhez.

Már csavarják a szőnyeget DEBRECENBEN! 

Próbálják a Made in Hungáriát a Csokonai Színházban. A musical fiatalokról szól, a zene iránti rajongásról, a szerelemről, a barátságról, az árulásról, a 60-as évek kortörténetének egy szeletéről. 1956-ban Amerikába megy, majd három év elteltével mégis hazatér egy angyalföldi család. A kor szellemiségének határait ez a csiki-csuki önmagában is feszegeti, az őket figyelő éber szemeket ráadásul erősen marja az új hazában tinédzserré cseperedő fiút is megfertőző, amerikai rock & roll.

És lassan eljő a kihalás kora... 

El tudja képzelni a világot óriáspanda, gepárd vagy jegesmedve nélkül? Szeretne egy olyan világban élni, ahol ezek a fajok már nem léteznek? Pedig a század végéig a földi fajok fele ki fog halni. A kihalás kora című dokumentumfilm rendezője szerint a veszélyeztetett fajok szomorú maradványai egyúttal az emberiség eltűnésének előjelei. A filmet december 2-án a világpremierrel egy időben vetíti a magyar Discovery Channel.  

A Kincsem film igazi magyar szuperprodukció lesz 

Befejeződtek a magyar romantikus kalandfilm, a Kincsem felvételei, amelynek jeleneteit 72 napon át olyan helyszíneken rögzítettek, mint a dégi, és a keszthelyi Festetics kastély, illetve Európa legrégibb, eredeti formájában megőrzött lóversenypályája, a bécsi Práter. Már javában zajlik a vágás a rendező, Herendi Gábor irányításával és várhatóan jövő év márciusában kezd bele a stáb a nyolc hónaposra tervezett digitális utómunkába.

Szól a Ravatal Rádió 

Egressy Zoltán Halál Hotel című darabját mutatják be július 15-én az Óbudai Társaskörben Őze Áron rendezésében. Az előadás különlegessége, hogy a debütáló színmű a szerző első nyári színházi szezonra írt darabja, Őze Áronnak pedig az első nyári szabadtéri rendezése. Az abszurd krimikomédiát a nyáron 10 alkalommal tekinthetik meg a nézők a Társaskör kertjében.