Életforma.hu

KUL-TOUR

Az új évadban otthonról is nézhetjük az Örkény Színház előadásait

Mácsai Pál az Örkény Színház igazgatója színes repertoárt rakott össze a 2021/2021-es évadra: a karantén miatt elmaradt három premier mellett még hét új bemutatóra készülnek. Az egyik legizgalmasabb bejelentés pedig, hogy hamarosan otthon ülve is részt vehetünk az előadásokon.

Szeptember 18-án az Örkény Stúdióban Orwell regényének színpadi adaptációja kerül színre ’84 címmel, majd ugyanitt október 9-én Racine Andromakhé-ját láthatja a közönség. Szintén októberi bemutató a  nagyszínpadon a Zűrzavar 2045.

Október 24-én szokatlan műfajú előadást láthatunk. A Kiváló dolgozók dokumentarista színház, melyben a társulat tagjai mellett civil szereplők: hétköznapi hősök, elhivatott szakemberek lépnek színpadra.

Évadnyitó társulati ülés fotó: Horváth Judit

 

Mácsai is rendez

Alighanem nehéz lesz jegyet szerezni az első 2021-es bemutatóra, ami Szabó Magda klasszikusa, Az ajtó. Februárban jön Ingmar Bergman Jelenetek a bábuk életéből című 1980-as kultfilmjének színpadi adaptációja, majd a Winterreise.

Szintén nagy sikerre számíthat a Mácsai Pál rendezte A szecsuáni jólélek, amit április 30-tól láthatunk majd. Ugyanezen a napon lesz a  Szex. Újra. El. című darab bemutatója, amelynek témája az úgynevezett Szexuális Újraelosztás Elmélet. A színdarabban az alkotók megpróbálják elképzelni azt a világot, ahol ez megvalósul.

 

Mácsai Pál a Hattyúban Fotó: Horváth Judit

Bodó Viktor visszatér

Az idei bemutatók sorát  Takács Nóra Diána önálló dalestje zárja az Örkény Stúdióban, május 28-án.  Fentiek mellett megkezdődnek a Végtelen tréfa című összművészeti vállalkozás munkái is. David Foster Wallace regénye, az X generáció Ulyssese, interpretálása pedig túlmutat a jelenleg ismert színházi kereteken, amire garancia az előadás rendezője Bodó Viktor is.

 

Elindul az Örkény Stream

Az egyik legérdekesebb hír, hogy a színház kiépítette saját Stream Stúdióját, és októberben megkezdi előadásainak rendszeres, élő online közvetítését. Jelenleg a tesztüzem zajlik, de a bemutatandó darabok esetében már a rendezésben is érvényesül a közvetítés-barát szemlélet. A több kamerával, élőben közvetített előadásokat egy átlagos színházjegy áráért lehet majd megnézni. A nézők esetenként több kép közül választhatnak, chatelhetnek egymással, bizonyos előadások után pedig virtuális közönségtalálkozón is részt vehetnek majd. A szolgáltatás asztali- és táblagépen, mobileszközön és okostévén is elérhető lesz.

 


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.