Bemutató cikkek

A filmfesztiválon debütál Baz Luhrmann Elvis-filmje
Az Elvisről készült film nagyon különlegesnek ígérkezik.

Az új évadban otthonról is nézhetjük az Örkény Színház előadásait
Mácsai Pál az Örkény Színház igazgatója színes repertoárt rakott össze a 2021/2021-es évadra: a karantén miatt elmaradt három premier mellett még hét új bemutatóra készülnek. Az egyik legizgalmasabb bejelentés pedig, hogy hamarosan otthon ülve is részt vehetünk az előadásokon.

Zárójelentés
Hosszú szünet után ismét forgatott az Oscar®-, Golden Globe®-, cannes-i Aranypálma és berlini Ezüstmedve-díjas rendező, Szabó István. A Zárójelentést korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal és Koltai Lajos operatőrrel együtt készítette. A produkció február végén kerül a hazai mozikba.

„Az embernek csak egy élete van…”
Megjelent Bálint György különleges életrajzi kötete. Bánó András közreműködésével született meg az ország Bálint gazdájának egyedülálló életrajzi könyve, melyben száz évének bölcsességével mesél családról, hazaszeretetről, a munka öröméről, mi pedig végre bepillantást nyerhetünk élettörténetének eddig számos, el nem mondott fejezetébe. Bemutató a Pozsonyi Pikniken!

Na, ezt jól kifőzték a pécsi egyetemisták!
50 étel a nagyvilágból címmel jelent meg a Pécsi Tudományegyetem szenzációs szakácskönyve. Csakhogy ez nem egy egyszerű receptes kötet, hanem ablak a világra a mintegy 100 országból Pécsre érkezett 4500 diák szemével. Nemcsak a könyv, az ételek is óriási sikert arattak a sajtóbemutatón. A receptgyűjtemény fogásaiból Lokodi Ákos séf és a Reggeli csapata főzött ízelítőt, amihez a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének borait kínálták.

Hímsoviniszta humor egy fekete komédiában
– A Tesztoszteron csodálatos szatíra a férfiakról. Egyrészt a nyelvezete miatt, másrészt első olvasatra úgy tűnik, hogy hét tahó csúnyán beszél a nőkről, miközben arról szól, hogy a két nem nincs meg egymás nélkül. A nők a férfiak, a férfiak a nők nélkül – mondja Szikszai Rémusz rendező a kortárs lengyel szerző, Andrzej Saramonowicz a debreceni Csokonaiban bemutatott darabjáról.

Úgy állnak a lyukak, mint a pinty!
Ahogy a bélyeg egy ország névjegye, úgy a borcímke egy pincészeté. Ez jutott eszembe először, amikor megismerkedhettem a nagygombosi Barta Anna fiatal borász kollekciójának új arculatával, amit Laki Eszter tervezett.

Egyedülálló gésabemutató Magyarországon
Sokakban él a kép, hogy a gésák a történelem letűnőben lévő titokzatos korszakát jelentik. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a világon mindössze négy olyan gésa él, aki angolul is beszél, és utazó nagykövetként mutatja be világszerte e különleges világot. Április 4-én, Magyarországon először lesz látható művészeti előadásuk.

Stohl és Bata egy pár, amit Alföldi rendez el
Ödön von Horváth nagy klasszikusát, a Kasimir és Karoline-t mutatja be a Centrál Színház Stohl András és Bata Éva főszereplésével, Alföldi Róbert rendezésében. A sírnivalóan gyönyörű ballada aktuálisabb, mint valaha.

Nem csinálódik, hanem születik - ilyen az igazán jó bor
Frissen erjedt borok, buborékok, ünnepi hangulat, sok-sok jó kedélyű, borászttal foglalkozó ember egy kupacban - másodszor rendezett nagyon jól sikerült sajtóbemutatót Budapesten az év új boraiból a Dél-Balatoni borvidéknek a Wineglassn Sajtóklub. Ezúttal a Kaluzál téri vásárcsarnok egyik étterme adott otthont a kóstolónak. Nemcsak a könnyedebb, már lepalackozott friss borokat ízlehettük meg, hanem a későbbi, úgynevezett nagy borok - idézőjelben - bébi formáját is is megkóstolhattuk.
Anno az én tévém
Gyakorlatilag Endrei Judit helyére érkeztem a szegedi tévébe a szolnoki rádióból akkor, amikor ő meg "beköltözhetett" a Szabadság térre. Annak idején ugyanis ebben a szakmában volt - mondjuk így - szamárlétra! Bizony sok-sok tanulás útján lehetett előbbre lépni. A legkiválóbb vidéki újságírókból lehetett például nagyszerű híradós, mint példál Bayer Icából! Milyen vicces, a szolnoki rádióba pont Bayer Ica helyére kerültem, amikor meg ő ment a Szabadság térre... Szóval ez már történelem! Erről a tévés életről ír most Endrei Judit!
Szédületes öreglány ünnepel Párizsban
160 éve mutatták be Jacqes Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjét, melynek leghíresebb dallama a második felbonásban látható és hallható kánkán. Ezzel a párizsi éjszakai élet legismertebb, legerotikusabb tánca hivatalosan is elfoglalta a neki járó trónt. A francia főváros ünnepelt, a kánkán pedig elindult világhódító útjára!
Amikor megint a Molnár visz mindent
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki – miután sorsjátékon tetemes összeget nyert – hirtelen felkeltette beosztottjának, Ilonkának az érdeklődését. Így Virág felesége, a bájos Marianne a démoni Delilához méltóan kénytelen a női rafinéria teljes arzenálját bevetni. A premier különlegessége, hogy a darab ősbemutatója éppen 80 éve, ugyanebben az épületben, az akkori Pesti Színházban volt!
Vidám kerítőnő garázdálkodik Budaörsön
A házasságszerző egy hamisítatlan amerikai történet a szerelemről, amely beteljesülhet ugyan, de semmiképpen sem ott, nem úgy és nem azzal, akire eredetileg számítunk. Pláne akkor nem, ha több szereplő is abban a hitben ringatja magát, hogy ő fonja az események fonalát, és persze hamar kiderül, hogy mint minden valamire való komédiában, itt is gubancol ezen a fonálon egyet-kettőt a véletlenek sorozata – jobban mondva a zseniális szerző.
Egerek és emberek Latinovitséknál
Az Egerek és emberek nem a bölcsen félreállók világa, hanem azoké, akik küzdenek; és, mint minden magára valamit adó küzdő, elbuknak a végén – de a bukásban nemesednek meg csak igazán, ekkor szikrázik fel a lelkükben a bátorság, az együttérzés; és utóbbi kettő összege, a szeretet. Berzsenyi Bellagh Ádám rendezéséven Budaörsön a Latinovits Színház és a Gózon Gyula Kamaraszínház közösen mutatta be John Steinbeck darabját.
Cerka Tinka és a Szürke Lord
Szeretsz rajzolni és játszani egyszerre? Kedveled a csodálatos színeket és a vicces helyzeteket? Akkor jól figyelj, mert Cerka Tinka cerkalánynak szüksége lenne egy kis segítségre, és pont Rád gondolt! A Budaörsi Latinovits Színházban február 23-án, 10-kor lesz az első találkozó az óvodásoknak és kisiskolásoknak.
Hamarosan felülhetünk Woody Allen Óriáskerekére
Pár nappal az amerikai bemutató után, december 7-én érkezik a magyar mozikba Kate Winslet, Jim Belushi, Justin Timberlake és Juno Temple főszereplésével Woody Allen legújabb filmje, a Wonder Wheel – Az óriáskerék. Mi felülünk rá!
Hajmeresztő! Gyilkosság történt a fodrászszalonban
A gyilkos az üzletben van, fodrász vagy vendég – mind gyanús! Itt csak a mindent látó nézők segíthetnek! Október 20-án mutatja be a Centrál Színház a világ legnépszerűbb krimi-vígjátékát, Paul Portner a Hajmeresztő című darabját.
Na, ezt nem lehet megúszni!
Sandra és Kevin 1967-ben együtt hallgatták a The Beatles örök slágerét, az All We Need Is Love-ot, és boldog hippiként egy szebb világot vizionáltak maguk előtt. A jelenben pedig kénytelenek feltenni a kérdést, hogy sikerült-e mindezt örökbe adni a következő generációnak. Az Orlai Produkciós Iroda új darabja, a Love, love, love kényes kérdéseket vet fel. Milyen a világ ma ahhoz képest, amire számíthattak a flower power generáció tagjai? Milyen lehetőségek maradtak? Mit sikerült megvalósítani? És mi lett a szabadsággal? A darab rendezője, Réthly Attila interjút adott.
Nagy dobások a Centrálban
Példátlanul sok, hét új bemutatóval várja a közönséget ősztől a Centrál Színház. Október 6-án Pokornia Lia improvizációs one-woman-showja nyitja az 2017/2018-as évadot, majd Puskás Tamás rendezésében jön a Hajmeresztő című krimi-komédia Simon Kornéllal a főszerepben. Bergman Personája mellett egy rendhagyó felolvasó est-sorozat, a Love letters is színpadra kerül, és felfrissülve visszatér az Ájlávjú című zenés darab. Januárban Alföldi Róbert rendezi Básti Juli főszereplésével Ibsen Kísértetek című drámáját, márciusban pedig Molnár Ferenc Delila című vígjátéka kerül színre Balsai Mónival és Stohl Andrással a főszerepben.
Ne hagyd ki! David Gilmour koncertfilmje a mozikban
Szeptember 14-től látható a hazai mozikban David Gilmour, a Pink Floyd gitáros-énekesének tavaly júliusi pompeji koncertjén rögzített kétórás mozifilm. A világpremierrel egy időben bemutatott filmben olyan klasszikusok csendülnek fel, mint a Wish You Where Here, a Shine On Your Crazy Diamond, a Breathe vagy a Comfortably Numb.
Novemberben alaposan felráznak bennünket
Eddig 17 országban játszották nagy sikerrel, 16 millió néző látta szerte a világon a Queen dalokból készült, We Will Rock You című musicalt. A Londonban 2002-ben debütált előadást most Budapesten is bemutatják november 24-én, a BOK Csarnokban.
Jönnek a 2017-es vizsgafilmek
Hét idei vizsgafilmet mutat be a Werk Film Akadémia 2017. június 29-én 20 órától a budapesti Toldi moziban. Levetítik a Werk egy korábban végzett és azóta sikert-sikerre halmozó hallgatójának legújabb alkotása is.
Takács Nikolas megmutatja meztelen lelkét
Hét éve, hogy megismerte nevét az egész ország, Takács Nikolas most újabb mérföldkőhöz érkezett karrierjében. Új zenei albumát június 16-án mutatja be nagy nyilvánosság előtt. Ebben hallhatod lelke puszta lenyomatát! Készülj fel!
Ahová mindannyian vágyunk...
Rusznyák Gábor viszi színre Mozart: A varászfuvoláját a debreceni Csokonai Színházban. Ez a sokrétegű, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató mű minden korosztály számára tartogat mondanivalót. A produkció főbb szerepeiben - egyebek közt - Kovács István, Kolonits Klára/Varga Viktória, Donkó Imre és Zábrádi Annamária látható.
Mi történik, ha hirtelen fenyegetővé válnak a határok?
Abszurd helyzet: egy békésen élő család azzal szembesül, hogy egy ismeretlen hatalom a házukon keresztül húzza meg az országhatárt. Elválasztják a hálószobát a fürdőtől, de még a galuskát is a tányéroktól. A meghökkentő szituációt ábrázolja a Sławomir Mroźek Ház a határon című műve nyomán készült EuXIT című előadás. A 42. Színház új produkcióját április 13-án a Bethlen téri Színházban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában láthatja először a közönség.
Hip hop razzia Budapest utcáin!
Négy világhírű hip hop táncos érkezik Budapestre! A táncosok zsűriként vesznek majd részt Magyarország legnagyobb hip hop versenyén, ahol eldől, kik juthatnak tovább az amerikai világbajnokságra. Aki nem tud részt venni a március 25-i hip hop csatán, másnap is találkozhat a profi táncosokkal. Délelőtti városnéző útjukon is megállnak táncolni egy-egy helyszínen, délután pedig workshopot tartanak az érdeklődőknek.
Kinek az ég alatt már senkije sincsen...
Ezzel a a címmel rendez ifjúsági előadást az Arany János-emlékév 2017 alkalmából ifj. Vidnyánszky Attila a Csokonai Színházban. A darabot korabeli elbeszélések, esszék és naplóbejegyzések, valamint a lírai és prózai életmű alapján Vecsei Miklós írta. A fiatal alkotók elsődleges célja, hogy Arany János élettörténetén keresztül megpróbálják közelebb hozni a kor nagyjainak szellemiségét, megidézni, hogy mit jelenthetett akkoriban az ember és ember közötti kapcsolat, milyen közös hit kellett a március 15-ei eseményekhez, és hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához.
Ennek az Edzőnek kicsit merész stílusa van!
Új kollekcióval ismerkedett meg a napokban a celebvilág színe-java. Az utóbbi idők egyre népszerűbb Edzője, hazánk egyik kultikus divatmárkájával együttműködve mutatta be a sportos utcai divatstílus tavaszi-nyári modelljeit.
Jönnek a Brazilok, jönnek a Brazilok!
Április 6-án mutatják be a magyar mozik a Brazilok című felszabadító vígjátékot. A film sok-sok humorral és könnyel, egy fordulatokkal teli falubajnokságról szól, melynek során a foci és a szerelem minden gátat áttör. Az M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor rendezte film valószínűleg nemcsak a focirajongók kedvence lesz.
Négykezes a zongorán és az életben
Sztálin, a nagy Szovjetunió teljhatalmú ura Zsdánov kultúrkomisszárral berendelteti a Kremlbe az idős Prokofjevet és az ifjú Sosztakovicsot. A Nyugatot járt világhírű komponistával és az ambiciózus ifjú zsenivel Minden Dolgozók Barátjának és Tanító Mesterének ördögi tervei vannak: megteremteni a nem létező szocialista realista muzsikát. A megalázó műhelymunkát Sztálin dirigálja. A két zeneszerző zongorán, és az életével játszik. Ez a rövid története David Pownall: Mesterkurzus című darabjának, amit február 17-én mutatnak be a debrececeni Csokonaiban.
Retro kaland: Utazás apánkkal
A Cinefest versenyprogramjában láthatta először a magyar közönség az Utazás apánkkal című humoros, hidegháborús road movie-t, melyben a prágai tavasz idején két fiú és idős apjuk egy Wartburggal felkerekedik, hogy Aradról az NDK-ba utazzon. Anca Miruna Lăzărescu magyar-román-német koprodukciója Miskolcon elnyerte az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját. A részben Magyarországon forgatott film – melynek zeneszerzője Darvas Ferenc – január 19-étől látható a hazai mozikban.
Quasimodo Szegedre jön! Ezt mi is megnézzük!
Több alkalommal is felcsendül A Notre Dame-i toronyőr világszerte népszerű, Oscar-díjra is jelölt Disney-dalokat felvonultató musicalváltozata a 2017-es Szegedi Szabadtéri Játékokon. A megszokottnál sötétebb hangulatú feldolgozásra számíthat a közönség.
Életrevalók a színpadon - Drissből cigányfiú lesz
Az Életrevalók filmes változatát már régóta imádjuk, most azonban a színpadon is láthatjuk. Horgas Ádám rendezésében a Játékszínben mutatják be a különleges és izgalmas színpadi adaptációt február 4-én.
Párizsi dzsungel a pesti flaszteren
Az extravaganciájáról ismert Pásztor Anna óriási lelkesedéssel vetette bele magát egy különleges divatbemutatóba! Először dolgoztak együtt a világhírű KENZO divattervezői a H&M-mel, és az elsők között Budapesten vonultatták fel darabjaikat. A debütálásra hazai sztárokat és bloggereket hívtak meg. Görög Zita és Dukai Regina is boldogan próbálgatta az elsőre meghökkentőnek tűnő ruhadarabokat!
Cannes-ból jöttek, mesterségük címere a film
A 6. Mozinet Filmnapokon a Cannes-ból érkező legújabb filmszenzációkra hatalmas érdeklődés mutatkozott: Park Chan-wook (A szobalány), Asghar Farhadi (Az ügyfél) és az Oscar-díjas Michael Dudok de Wit (A vörös teknős) alkotásaira már elővételben elkelt az összes jegy a Puskin moziba és a fesztiválon résztvevő 13 fővároson kívüli art moziban is több teltházas vetítést tartottak. A rendezvényre több film alkotója ellátogatott: az említett Dudok de Wit mellett Alain Guiraudie (Állva maradni) és Juho Kuosmanen (Olli Mäki legboldogabb napja) válaszolt a közönségtalálkozókon a nézők kérdéseire. A fesztivál legsikeresebb filmje az iráni Az ügyfél volt, a kétszeres cannes-i díjas alkotást (legjobb forgatókönyv és legjobb férfi színész) összesen 804-en nézték meg.
Puskás Peti és a vadi új Comet klip
Idén közösen rendezi a Comet gálát az RTL Magyarország és a Viacom. A november 25-ei esemény teljes egészében megújul. A díjátadóhoz új dalt is készített a The Biebers, valamint a Mary Popkids énekesnője, Herrer Sári. A dalhoz készült klip már debütált! A Minden a miénk című szám klipjét Czibulya Nikol rendezte, aki már többször is dolgozott a The Biebers zenekarral.
Zsurzs, az ember
Nemrég jelent meg Babiczky László és Zsurzs Kati közös könyve a nagyszerű televíziós rendezőről, Zsurzs Éváról. Az alkotók Június 10-én pénteken délután 5-kor dedikálnak Budapesten, a Vörösmarty téren, a Gondolat sátrában! Ott kell lennünk!
Katamarán Rozé a sláger
Jön a nyár, nincs is jobb, mint a teraszon üldögélve nézzük a naplementét, zenét hallgatunk, és kortyolgatunk egy kellemes rozét. Régebben annyira nem volt kedvelt, de az utóbbi időben egyre többen keresik ezt a borfajtát. A könnyű nyári ételekhez, a salátás baromfis fogásokhoz nagyszerűen illik. Vagy mint említettem: csak úgy magába...
Véres jelenetek a szekszárdi főtéren!
Összetört autók, sikoltozás, úttesten fekvő és roncsokba beszorult sérültek, szirénázó rendőr-, mentő és tűzoltóautók, kiérkező mentőhelikopter. Ez a látvány fogadta az érdeklődőket Szekszárdon a Szent István téren.
Búsképű lovag jár a Kiss János altábornagy utcában
Ne azt nézzük, hogy milyen az ember és az őt körülvevő világ, hanem azt, hogy milyen lehetne! Ne azt kutassuk, hogy miért halunk meg, hanem azt, hogy miért élünk! Ez a mottója az ELTE Tanító és Óvóképző Kar most 35 esztendős Zenés Színpada legújabb bemutatójának, a La Mancha lovagjának - a fergetegesen friss, felszabadult, hittel teli fiatalok előadásának!
Milyen lesz a szárazföldi Bikinifenék? Mutatjuk...
SpongyaBob és barátai hamarosan zenés musicalben is szórakoztatják majd a Nickelodeon világhírű sorozatának rajongóit. Bikinifenék lakói május 1-jén, vasárnap közel hét órás maratoni epizódokkal érkeznek a gyerekcsatornára, a színpadi változat pedig júniusban debütál Chicagóban, mielőtt a Broadway felé venné az irányt.
Föld Fesztivál - állatokkal, ásványokkal
Programok sokaságával várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert a szerdától vasárnapig tartó Föld Fesztiválon. A városligeti intézmény és partnerei jóvoltából a közönség nemcsak az állatmentés kulisszatitkait, a Gemenc, vagy a Duna-Ipoly Nemzeti Park természeti kincseit ismerheti meg, hanem bepillantást nyerhet az ásványok színpompás, csillogó világába, sőt, még a sziklamászást is kipróbálhatja avatott szakemberek segítségével.
Imígyen szóla Louis de Funès
Valère Novarina francia szerző-rendező darabját hozza Budapestre a debreceni Csokonai Színház. Az Imígyen szóla Louis de Funès április 17-én 18 óra 30 perctől látható a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében a MITEM vendégjátékaként.
Toronyokba zárt titkok
Ismét megnyíltak a Vajdahunyadvár népszerű tornyai. A Mezőgazdasági Múzeum két különösen érdekes helyszíne a téli szünet után újra várja vendégeit. A titokzatos tornyokban 120 évig csak a múzeum munkatársai koptathatták a lépcsőket.
Németekkel kollaboráló Violetta Debrecenben
Április 1-jén új, izgalmas és nagyszabású bemutatóval rukkol elő a Csokonai Színház: a La Traviata című opera második világháborús környezetbe, Párizs egyik legjelentősebb luxusszállodájába, a Lutetia Hotelbe helyezve kerül színpadra.
Keresd a ZEROt, mielőtt betiltják!
Szokatlan, soha nem látott magyar film kerül hamarosan a hazai mozikba. Nemes Gyula második nagyjátékfilmje fanyar humorú, provokatív alkotás: van benne lázadás a kapitalista, globális világgazdasági rendszer ellen, afrikai tájak, cseh zene és gyönyörű méhes-mézes szex-jelenet. A ZERO Kovács Krisztián, Martina Krátká, Udo Kier, Tóth Orsi, Nemes Jeles László, Szirtes András, Lénárt István Lavro Ferenc, Mohamed Maiga és Dicko Jibrilla főszereplésével 2016. március 24-én kerül a hazai mozikba!
Orlando Debrecenben
A XX. századi modern irodalom egyik mestereként számon tartott írónő, Virginia Woolf műve érzékenyen, költői szépséggel megírt, kosztümös fantasy. Orlando, a főszereplő rendkívül lassan öregszik, majd háromszázötven év alatt tizenhat éves, álmodozó tekintetű fiúból harminchat éves, irodalmi sikereket magának tudható nővé cseperedik. A nemváltás csak egy a számtalan kaland közül, melyet átél. A színpadon monodrámai formát kapó alkotás fiktív életrajzként kulturális és társadalmi kérdéseket vet fel, és egy fantasztikus, a viszonylagosságok és változások hálójában eltelt életről mesél.