Mi az, ami több Zsurzs Évában a sikeres rendezőnél? Ez a több maga az ember. Az a végtelenül tiszta egyéniség, aki minden hókuszpókusz nélkül reagál a világra, hisz abban, hogy ezt a világot jobbá teheti. Koncentrál a műre, amelyet éppen alkot, miközben nem feledkezik meg egy pillanatra sem arról, hogy emberekkel dolgozik együtt, akiknek vannak vágyaik, művészi elképzeléseik, sokszor sorsuk, gondjuk-bajuk.
Erről a legfeszítettebb munkatempóban sem feledkezik meg. Színészei, a korszak legnevesebbjei, azért szerettek vele dolgozni, mert pontosan tudta, milyen az a figura, amit alakítani kell, amit az író megírt, amit a rendező megálmodott, de sose akarta a színészt ehhez a figurához baltával faragni. A színésznek lehetővé tette, hogy minél többet adjon saját egyéniségéből a szerephez. Ez az, amitől évtizedek múltán is élnek figurái, és ez az, amiért színészei szerették, és tették a művet életszerűvé, élvezhetővé, a közönség számára befogadhatóvá, szórakoztatóvá. Akik vele dolgozhattak: a napi munkában is érezték ezt a sokfelé irányuló figyelmet, szeretetet. Ez megsokszorozta stábjának erejét, energiáját és ez kényszerít ma, hogy emlékezzek, emlékezzünk rá!
