Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Koronavírus: előrehozták a gyerekvakcina startját az EU-ban

A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5-11 éves korosztálynak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen kifejlesztett védőoltást - közölte szerdán a német ügyvezető szövetségi egészségügyi miniszter.

Sokan már nagyon várják, hogy megérkezzen az első szállítmány gyerekvakinca, amivel az 5 -11 éves korosztályt lehet oltani.

Jens Spahn a napokban az egyik tájékoztatóján elmondta, hogy Németország az első szállítmányokkal 2,4 millió adagot kap majd a kétdózisú vakcinából, így a 4,5 millió oltható kisgyermek nagy részét gyorsan be lehet oltani. Újabb szállítmányok 2022 első hónapjaiban várhatók. Az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már november 25-én hozzájárult a Pfizer/BioNTech-féle gyermekvakcina közösségi forgalmazásához. Az engedélyezés és a szállítás közötti viszonylag hosszú időre azért van szükség, mert az oltóanyag ugyan nem más, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de az adagolás alacsonyabb - 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis -, ezért máshogyan kell megtölteni a szérumot tartalmazó ampullákat.

- jelenti Bálint Marcell, az MTI tudósítója Németországból.

Jens Spahn Twitter-bejegyzésében azt írta: "sikerült elérnünk, hogy az 5-11 éves gyerekek számára az oltóanyagot egy héttel korábban szállítsák az egész EU-ban, erről a gyártó biztosított minket".

Ez a világjárvány közepette jó hír, és "fontos a szülőknek és a gyermekeknek, akik meg akarják védeni magukat" - írta a miniszter.

A gyerekvakcina szállítmányok hamarosan megérkeznek Németországba (foto: Depositphotos)

Jens Spahn szerdai bejegyzésében arról is írt, hogy országában átlépte a tízmilliót a beadott emlékeztető oltások száma, és a tervek szerint karácsonyig ez a húszmilliót is meghaladhatja. A kormány összesítése szerint a 341 napja elindított oltási kampányban legalább egy adagot 59,4 millió ember - a lakosság 71,4 százaléka - kapott. Teljes oltással 57 millióan - 68,6 százalék - rendelkezik. Emlékeztető oltást 10,4 millióan kaptak, ez a német lakosság 12,5 százaléka.

Németországban enyhül a negyedik hullám

A járvány negyedik hulláma az utóbbi napokban enyhült. Az adatok arra utalnak, hogy megkezdődhetett a hullám tetőzése. Ezt jelzi, hogy a legfontosabb mutatók között számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság - az egy hét alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma - a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi és szerdai kimutatása szerint is csökkent, így 442,9-en áll. A csúcs 452,4 volt, hétfőn regisztrálták.

Ugyanakkor aggodalmat okoz az omikron nevű vírusváltozat terjedése. Eddig országszerte húsznál kevesebb esetben mutatták ki az új variánst. A fertőzöttek többsége a közelmúltban járt Dél-Afrikában, ahol az új variánst először azonosították. Baden-Württemberg tartományban négy olyan ember szervezetében mutatták ki az omikront, aki teljes oltással rendelkezik. Hárman november végén tértek haza dél-afrikai üzleti útról, a negyedik az egyik hazatérő családtagja. Valamennyien karanténban vannak, tüneteik enyhék.

A vírus összes változatát együttvéve, az utóbbi 24 órában 67 186 ember szervezetében mutatták ki a vírust az RKI szerdai jelentése szerint. Ez minimális - 0,4 százalékos - növekedés az egy héttel korábbi 66 884-hez képest. Az utóbbi hetekben rendre jóval nagyobb, legalább tízszázalékos növekedést jegyzett fel az RKI. Az új esetekkel együtt 5 903 999 fertőződést regisztráltak a járvány tavaly tavaszi kezdete óta.

A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 446 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 101 790-re emelkedett Németországban. Hazánkban tegnap 11 152 új fertőzöttet igazoltak. Elhunyt 192 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 713 főre emelkedett.

Bár a magyar kormány korábban azt közölte, hogy nem vesz több felnőttvakcinát az uniós beszerzés keretében, a gyerekvakcina megrendelést ezen az úton bonyolították. Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is erősítette meg a Kormányinfón. A gyerekvakcina érkezik Magyarországra is, és az 5 és 11 éves korosztály hasonlóan a felnőtt oltáshoz, két dózisban kaphatja meg a covid-19 elleni védőoltást.

A gyerekvakcina mellett ez is fontos:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.