Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kortárs magyar darabok a Katonában

Összesen tizenegy bemutatót tartanak a most kezdődő szezonban a Katona József Színházban. Kiemelt helyet kapnak benne a kortárs hazai szerzők. Pintér Béla visszatér a társulathoz, és érkezett két fiatal tehetség is Rujder Vivien és Dér Zsolt személyében. Mindketten Máté Gábor osztályában végeztek idén nyáron, az SZFE-n.

Szeptember 29-én Bertolt Brecht Szecsuáni jólélek című darabját Heidelbergben mutatják be, Bodó Viktor rendezésében. A Theater und Orchester Heidelberg és a Katona együttműködésével megvalósuló előadásban a budapesti társulat három művésze, Dankó István, Mészáros Blanka és Mészáros Béla vesz részt. Az előadást a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, 2018. áprilisában a Katona nézői is láthatják.

Székely Kriszta rendelkező próbát tart a Nórából, Kép: Horváth Judit

Az évad első, budapesti bemutatóját október 6-án tartják a Kamrában, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjaként. Lucy Kirkwood, kortárs angol írónő Munkavégzés során nem biztonságos című darabját Máté Gábor rendezi. Lucy Kirkwood az utóbbi évek egyik legizgalmasabb és legtöbbet játszott színpadi szerzője. A darab, amelyet elsőként a Royal Court mutatott be 2012-ben, a bulvársajtó működéséről szól. Hol a határ a szenzációhajhászásban? Mit tehet az újságírók „áldozata”, ha belemásznak a magánéletébe? Az üdítően friss, szellemes és fájón időszerű darab többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ. Szereplők: Tasnádi Bence, Kocsis Gergely, Dér Zsolt, Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Takátsy Péter.

Pálos Hanna a Lélegezzben, Kép: Horváth Judit

Október 7-ére tűzték ki Gogol: Háztűznéző című komédiájának premierjét Ascher Tamás rendezésében a nagyszínpadon. Nyikoláj Gogol 1832-ben kezdett a Kérők című darab megírásába. A mű lényege ekkor még egy választani képtelen menyasszony és a körülötte felvonuló férfiak karikaturisztikus megjelenítése volt. Később Gogol, a kritikák hatására a karakterek mélyebb kidolgozásába kezdett, a cselekményt is átírta. Így vált egy szellemes műből a lélek sötét bugyrait, titkos félelmeit is megmutató komédia. A főbb szerepekben Fullajtár Andreát, Fekete Ernőt, Jordán Adélt, Rajkai Zoltánt és Szirtes Ágit láthatják a nézők.

Tasnádi Bence és Fekete Ernő a Hóhérokban, kép: Dömölky Dániel

A bajnok című nagysikerű előadás után Pintér Béla ismét rendez a Katonában. A két társulat együttműködésével ezúttal az Ascher Tamás Háromszéken című, Máté Gábor életéről szóló darabot viszi színre a nagyszínpadon. A december 17-ei bemutató szereplői: Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Takátsy Péter, Kovács Lehel, Szirtes Ági, Enyedi Éva, Rajkai Zoltán, Borbély Alexandra, Pálos Hanna, Thuróczy Szabolcs, Elek Ferenc, Friedenthal Zoltán, Dankó István, Pintér Béla.

Szirtes Ági A kaukázusi krétakörben, Kép: Horváth Judit

A naptári év végén, december 19-én szintén egy kortárs magyar művet mutatnak be: Bognár Péter a Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című darabját Gothár Péter rendezi a Kamrában. „…Hogyan kell főzni a tyúkot? Ha akváriumot kért születésnapjára, akkor örül-e a gyerek a logikai fejlesztőnek? Mit csináljunk, ha nem? Az élet nehéz, legyünk mi a nehezebbek!” Szereplők: Kocsis Gergely, Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Pálmai Anna.

Januárban két bemutatót terveznek a Sufniban. Gogol Holt lelkek című művét, Szakonyi Károly adaptációjában Dankó István rendezi. Szereplők: Mészáros Blanka, Elek Ferenc, Lestyán Attila (e.h.) Vizi Dávid (e.h.). Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényéből pedig Takátsy Péter készít monodrámát.

Kocsis Gergely A kaukázusi krétakörben, Kép: Horváth Judit

Ezt követően Spiró György Széljegy című komédiáját Zsámbéki Gábor állítja színpadra. A darab bemutatója március elején lesz a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Alfred Döblin Berlin, Alexanderplatz című művét Kovács D. Dániel rendezi a nagyszínpadon. A regényt színpadra alkalmazza: Mikó Csaba. Az előadás bemutatóját március 10-én tartják. Május 4-én az Ürgék – férfitörténetek a zenés Közép-Kelet Európából című darab premierjére lesz Pelsőczy Réka rendezésében a Kamrában. A 2017/18-as évad utolsó bemutatóját, az Ithakát május 19-én láthatják a nézők a nagyszínpadon. Székely Kriszta rendezésének szövegkönyvét, Homérosz Odüsszeia című drámájának alapján Szabó-Székely Ármin, Závada Péter és Székely Kriszta írja.

Zsámbéki Gábor rendezése a Borisz Godunov, Kép: Szilágyi Lenke

Nyolcadik évadát kezdi meg a Katona színházpedagógiai programja, a Behívó. Előadásokhoz kapcsolódó foglalkozásaikon továbbra is szeretettel várják a felnőtteket és a diákokat. A menekültválságról, bevándorlásról szóló Katona Klubos előadást, a Kivonulást középiskolákban játsszák tovább, emellett egy színházi nevelési előadással is meglepik a fiatal nézőket.

Folytatják Eltáv programjukat is. Idén Szúcs-bányatelep mellett Tarnaleleszen és Egercsehiben is elkezdték a munkát, hogy a fővárosiak és a szegregátumokban élő romák közösen élhessék át a színház társadalomformáló erejét.

Október 1-jén az I.G.E.N Jazz Band közreműködésével folytatódik a Mastercard Jazz Brunch nevű élőzenés reggeli, melyet a tavalyi évadhoz hasonlóan idén is minden hónap első vasárnapján tartanak a Kantinban.

Hegyi Máté rendezése, a Bádogdob, Kép: Dömölky Dániel

Ahogy ez már hagyomány, az évadnyitón kiosztották a Vastaps Alapítvány díjait, amelyek az előző évad kiemelkedő művészi teljesítményeit díjazták.

Ragtime-operára készülnek Debrecenben
Ittzés Tamás és Lanczkor Gábor A Lutherek című különleges ragtime-operájának ősbemutatójára készül a Csokonai Színház társulata. A Gemza Péter rendezésében készülő darab minden olyan zenei elemet felvonultat, ami a dzsesszműfajba beleillik: swing, blues, dixieland, gospel, spirituálé, és természetesen ragtime.

Az idei elismerések:

- Legjobb rendezés:  Székely Kriszta – Nóra - karácsony Helmeréknél, A kaukázusi krétakör

- Legjobb női főszereplő: Pálos Hanna - Lélegezz

- Legjobb férfi főszereplő: Fekete Ernő – Hóhérok, Nóra - karácsony Helmeréknél

- Legjobb női mellékszereplő: Szirtes Ági – A kaukázusi krétakör, A tökéletes boldogság világa

- Legjobb férfi mellékszereplő: Kocsis Gergely – A kaukázusi krétakör, Nóra – karácsony Helmeréknél

- Különdíj megosztva: Zsámbéki Gábor – Borisz Godunov, Hegymegi Máté - Bádogdob

Mi is szívből gratulálunk!

 

 

 


Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.