Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kowalsky újjászületett!

Kowalsky meg a Vega frontembereként ismeri az ország, ám tehetsége ennél jóval sokrétűbb. Nevéhez köthető a legtöbb Vega-dal szövege, három könyvet írt, számtalan különleges képet festett és jógaoktatóként is sikeres. A négygyermekes Kowa a Class Utasban vallott Garami Gábornak egykori önpusztító életmódjáról, az újjászületésről és mottójáról is. 

13 év zene, 3 évig tartó jubileum – röviden így jellemezhetnénk a Kowalsky meg a Vega pályafutását, amely azonban jóval több ennél. A csapat 2003-ban állt elő az első albumával, a Primasz Grimasz által megalapozott siker pedig oda vezetett, hogy ma már évente körülbelül 100 koncertet adnak. Soknak tűnhet, Kowalsky viszont ennek ellenére jóval több időt tud a gyermekeivel tölteni, mint más dolgozó apák – árulta el a zenész Garami Gábornak a Class FM hetente jelentkező népszerű digitális műsorában.

Kowalsky és Garami Gabor Kép: sajtóanyag

„Az év nagy részében hétköznap otthon vagyok, csak hétvégén koncertezünk. A nyár teljesen más, akkor rengeteget vagyok távol a családomtól, de az év többi időszakában igazából sokkal jobb beosztással élek, mint a legtöbb férj vagy apa” – árulta el az énekes, aki régebben nem volt olyan megfontolt, mint amilyennek most ismerik a rajongói.

„Nem kíméltem a szervezetemet, nem kíméltem az elmémet – tényleg húzós időszak, ész nélküli életmód volt. Bár mi azt mondtuk és azt gondoltuk, hogy ez tulajdonképpen egy felfedező út, de egyértelműen rombolás, önpusztítás volt” – vallotta be az előadó, aki akkor kezdett változtatni, amikor már a sarki boltba is félt elmenni.

„Amikor ez először tudatosult bennem, azt mondtam, hogy ebből elég. Erre mondják, hogy újjászületik valaki” – emlékezett vissza a Kowalsky meg a Vega frontembere, aki ma már egyetlen fontos szabály szerint éli az életét: ne árts másnak. „Ha ez nem megoldható, akkor próbáld a sérült kapcsolati rendszert gyógyítani. Tudj a másiknak és magadnak is megbocsátani, és köszönetet mondani azért, hogy ez a tapasztalás létrejöhetett így” - magyarázta az énekes, aki jógaoktatóként is sikeres, és Garami Gáborhoz hasonlóan vegetáriánus életmódot folytat. A Class Utas népszerű házigazdája 15 évesen döntött a húsmentes életforma mellett.

„Gyerekkoromban figyeltem fel rá, hogy kevesebb húst és sokkal több köretet, valamint friss zöldséget és gyümölcsöt eszek. Aztán 15 évesen elolvastam Oláh Andor Reformkonyha című könyvét, aki abszolút objektívan írt az egyes élelmiszerek szervezetre gyakorolt hatásáról - akkor döntöttem el véglegesen, hogy vega leszek. Nem iszom, nem dohányzom, és ha tehetem, semmilyen állati eredetű élelmiszert nem fogyasztok, de igazából azt az egyszerű elvet követem, hogy csak azt eszem, ami jólesik” – árulta el Garami Gábor.

 

Miért nem lett focista Kowalsky? Hogyan vált a mókuskerék örömzenéléssé a Vegával? Miért ünnepelték három éven át a 10. évfordulójukat? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n is elérhető.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.