Új dallal indítja a 2022-es évet DJ Sterbinszky, aki az ’Újra átélném’ című szerzeményéhez nem mást kért fel énekesként, mint Vastag Csabát. A felkérés igazi meglepetés volt Vastag Csaba számára, aki évtizedekkel ezelőtt még maga is a DJ-ikon muzsikájára bulizott.
Egy modern fiúcsapat állt össze az ’Újra átélném’ dal erejéig, ami egy vérbeli klubzene lett. Csabával jó pár eseményen követtük már egymást a színpadon, régóta a fejemben volt, hogy jó lenne együtt dolgozni, így nagyon örültem, hogy elfogadta a felkérésemet
– árulta el a népszerű DJ Sterbinszky.
„Hihetetlen megtisztelő volt, amikor DJ Sterbinszky megkeresett azzal, hogy az új dalát velem képzeli el. Túl azon, hogy régóta nagyon jó barátok vagyunk, gyerekkoromban nagyon sokat buliztunk a zenéjére, többnyire a Balaton parton. Akkor még álmodni sem mertem volna arról, hogy egyszer majd pályatársak, később pedig "duett partnerek" leszünk”
– mondta az énekes, aki bár teljesen más műfajban alkot, zenél, örömmel kóstolt bele Sterbinszky zenei világába.
DJ Sterbinszky és Vastag Csaba (feat DR BRS)
Mi magunk nem nagyon játszunk elektronikus zenét a zenekarral. Illetve némelyik dalunkban fellelhető egy-két elektronikus eszköz, de igyekszünk a hangszeres - többnyire rock - zenei világban maradni. A közös munka egy álom volt, minden gördülékenyen zajlott, lényegében szabad kezet kaptam. Éppen ezért ezt a dalt egy átlagos együttműködés helyett, inkább világok találkozásának nevezném. Sokat gondolkodtunk a rap betét megvalósítójának személyét illetően, viszont azt kell, hogy mondjam, hogy ehhez a zenei világhoz és üzenet-rendszerhez DR BRS-nél jobbat keresve sem találhattunk volna. Nagyon sokat tett hozzá a dalhoz, ezért az ő közreműködését is büszkén és őszintén köszönöm
– mondta az énekes, aki bízik a dal sikerében, sőt már a folytatást tervezi a lemezlovassal.
„Az új év beköszöntével újra felvettük a fonalat és a már készen lévő dalok mellé újakat írva, teljes erőbedobással megyünk neki az évnek. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, a jövőben DJ Sterbinszky-vel is folytatjuk a munkát és még a most megjelent ’Újra átélném’ című szerzeményünknél is nagyobb dolgokra készülünk” – tette hozzá Vastag Csaba.
A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.