Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Krisna-völgyi Búcsú – idén 25. alkalommal

A jubileumi Krisna-völgyi Búcsút júliusban rendezik meg Somogyvámoson. A háromnapos szabadtéri rendezvény középpontjában az önfenntartó és egyszerű életmód áll, s meglepetésként a 25 éves látogatók ajándékba kapják a látogatásukat.

(Fotó: krisna.hu)

Noha a koronavírus-járvány miatt sokáig kétséges volt a rendezvény sorsa, most már biztosra vehető, hogy július harmadik hétvégéjén, július 17. és 19. között megtartják a búcsút.

A 280 hektáros biofarmon a sokféle szabadtéri eseménynek köszönhetően a Krisna-völgyi Búcsú talán az egyik legkellemesebb kikapcsolódás a több hónap karantén után.

Ahogy az esemény szervezői írják, a 25. búcsú minden téren rendhagyó lesz.  Egyrészről nagyon odafigyelnek arra, hogy minden tömörülést elkerüljenek a különféle programelemeknél.

Pillanatképek a korábbi búcsúról (Fotó: krisna.hu)

Másrészt a 25. jubileumi alkalom tiszteletére a szervezők szeretnének teljeskörű bepillantást engedni a Völgyben lakók életébe és abba, miként lehetséges a tavaszihoz hasonló kríziseket a természettel való békés együttélés keretében könnyedén átvészelni. Sőt, minden 25 éves látogató ingyen juthat be a programra.

Idén a hangsúly a hétköznapokon, a fenntarthatóságon, és az önfenntartó életvitelen lesz, amely részlegesen akár városi körülmények között is gyakorolható.

Milyen programokkal várják a vendégeket?

Ökrös szekértúra, betekintés a biokertészetbe és Európa legnagyobb Tehénvédelmi Központjába, körvezetések a szentélyben, szabadtéri előadások és vetítések, zenés programok, életfilozófiai előadások és mantra-meditációs lehetőség, gyermekfoglalkozások, vegán finomságok, tradicionális indiai és mediterrán fogások, szerencsehozó zarándoklat, hennafestés és szépségtitkok, könyvvásár és indiai bazár.

Az esemény Facebook-oldala.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.