Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Külföldiek esküdnek Budapesten

Rekordévet zárt a hazai turizmus 2012-ben – jelentette be korábban a Magyar Turizmus Zrt. Tavaly több mint 4 millió külföldi vendég érkezett hazánkba, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig meghaladta a 11 milliót, ami 8,5%-os növekedésnek felel meg.

Rekordévet zárt a hazai turizmus 2012-ben – jelentette be korábban a Magyar Turizmus Zrt. Tavaly több mint 4 millió külföldi vendég érkezett hazánkba, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig meghaladta a 11 milliót, ami 8,5%-os növekedésnek felel meg.

A külföldiek által nálunk elköltött szállásbevétel alulról súrolta a 100 milliárdos álomhatárt. A legnépszerűbb úti cél a külföldiek körében még mindig Budapest és a Közép-Duna-vidék (59%), majd a fürdővárosok és a Balaton-parti települések következnek. A turisztikai motiváció az 1–3 éjszakát eltöltőknél 74,1%-os, a 4 éjszakánál hosszabb ideig itt tartózkodó külföldiek esetében pedig 95,4%. A fiatal turisták száma nőtt, és újabb rétegek is bekapcsolódtak a hazai turizmusba.

Budapest eddig is népszerű szórakozási célpont volt, és arról már számtalanszor hallhattunk, hogy akár fényűző leány- vagy legénybúcsúk helyszínéül is szolgált fővárosunk. Ha pedig a párok úgyis itt tartják a nagy nap előtti szórakozást, akkor itt az ideje annak is, hogy Magyarország esküvőcélponttá váljon!

„Budapest és környéke, valamint számos más magyarországi helyszín is tökéletes adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy igazán színvonalas körülmények között várhassuk a hazánkba házassági szándékkal érkező párokat és családjukat” – mondta Deményné Marada Gyöngyi, a Gyöngyszem Esküvő vezetője, aki a múlt év egyetlen exkluzív esküvői kiállítását, a Pearl Wedding Showt hozta Magyarországra. „Minden adott itthon az igazán egyedi és exkluzív házasságkötésekhez. Készítettünk egy rövidfilmet is, hogy felvillantsuk Budapest szépségét és különlegességét azok számára, akik azon gondolkodnak, hogy mi lenne az ideális helyszín, ahol összeköthetik az életüket.”

A jelenlegi turisztikai felmérések nem térnek ki külön a házassági turizmusra, ez ma még nem képez jelentős szeletet az utazásra csábító tényezők között, és kihasználatlan piacnak tűnik, pedig a gyógy- és konferenciaturizmus mellett akár az esküvőturizmus is komoly tényezővé válhat.

„Jellemzően vegyes párok érkeznek, ahol legalább az egyiküknek van magyarországi kötődése. Az meglehetősen ritka eset, hogy mindkét fél külföldi legyen. A nemzetiségtől függően mások a szabályai annak, hogy milyen iratokat kell beszereznünk, miket kell fordítanunk, de természetesen minden adminisztrációt megoldunk a pároknak. Ha hivatalos esküvőt szeretnének, akkor legalább egyszer személyesen el kell jönniük Magyarországra, de mindent előre le tudunk egyeztetni az utazástól kezdve a szálláson át a násznéppel való teljes kommunikációig.  Az online kapcsolattartás nagy segítségünkre van. Hatalmas adatbázissal rendelkezünk, amiből lépésről lépésre választhatják ki a párok a személyiségükhöz illeszkedő szolgáltatásokat. Így próbáljuk meg áthidalni a távolságot. Itthon a legkülönlegesebb kérések lebonyolításnak sincs akadálya, a felmerülő vallási vagy kulturális igényeket is ki tudjuk szolgálni. Egyszerűen csak fel kell hívnunk a külföldiek figyelmét, hogy itt van egy meseszép ország Európa szívében, ahol megvalósíthatják álmaik esküvőjét” – folytatta Deményné Marada Gyöngyi.

A külföldi vendégek igényeit az is jól tükrözi, hogy a 4 és 5 csillagos szállodákat közel 60%-uk választotta 2012-ben, és minőségi időtöltésre vonatkozó igényeket is mutató számokat produkáltak tavaly.  Érdemes tehát felhívni a figyelmüket arra is, hogy életük legnagyobb napjának a tökéletes színhelye lehet Magyarország.

Forrás: Just Creative


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.