LÁTHATATLAN FILMEK KLUBJA
a Ludwig Múzeumban
2009. ősz
PAUL MORRISSEY FILMJEI A FACTORY-KORSZAK UTÁN
Olyan filmeket kívánnak bemutatni a közönségnek, amelyek többsége vagy kimaradt a hazai filmforgalmazásból, vagy rekonstrukciójuk csupán a legutóbbi időkben történt meg.
I. 2009. október 8., csütörtök, 18h
– Madame Wang's
Színes amerikai film, angol nyelven, 95 perc, 1981
Szereplők: Patrick Schoene, Christina Indri, William Edgar, Susan Blond, Jimmy Madaus, Virginia Bruce.
Rendező, operatőr és forgatókönyvíró: PAUL MORRISSEY
- A még a Factoryban készített Women in Revolt (1971) és a L'Amour (1972) után a Madame Wang's Morrissey „politikai” filmtrilógiájának utolsó darabja, amelynek főhőse, az Amerikába érkező Lutz (Patrick Schoene) a Stazi titkosügynöke. Lutz a Long Beach-i kikötőbe érkezik, hogy előkészítse a kommunista inváziót Amerika baloldali árulóival, „a hippikkel, Amerikaiakkal, akik gyűlölik az országukat”, s akinek legfontosabb küldetése emellett egyetlen kérdésben összefoglalható: „Nem tudja, hol találkozhatok ezzel a Jane Fondával?” Lutz hamarosan szerelmes lesz és elmerül a transzvesztitákkal és groteszk szereplőkkel teli New York-i szubkultúrában, ahol a kommunista megszállást is leginkább érdekes kalandnak tartják. A a Madame Wang's (szó szerint) véresen komoly szatíra az Amerikai Birodalom hanyatlásáról.
II. 2009. október 22., csütörtök, 18h
– Forty-Deuce
Negyven-egyenlő. Színes amerikai film, angol nyelven, francia felirattal, 90 perc, 1982
Szereplők: Kevin Bacon, Mark Keyloun, Orson Bean, Harris Laskowy, Tommy Citera, Carol Jean Lewis, Esai Morales, Bo Rucker, Susan Blond, John Noonan, Yukio Yamamoto, Meade Roberts, Dave Kris, Rudy de Bellis
Rendező, forgatókönyvíró: PAUL MORRISSEY
- Morrissey „Street Life” trilógiájának első darabja Alan Bowne kamaradrámája alapján készült, amelyben a New York-i 42. utcában élő lecsúszott fiatalok drogkereskedelemmel és prostitúcióval foglalkoznak. Morrissey minden szentimentalizmustól mentesen, sistergő, profán dialógusokban ábrázolja az ártatlanság totális kihasználását, a múló serdülő szépség elüzletiesedését, az amerikai hazugságot: „...az elmúlt harminc-negyven év legnagyobb liberális hazugsága a 'a tegyél meg mindent, amit csak akarsz'” (P. M.) Egy húsz éves ámokfutó herointúladagolásban meghal egy New York-i hotelszobában, ahol két fiúprostituált, Ricky (Kevin Bacon) és Blow (Mark Keyloun) egy idősebb „üzletfelet” (Orson Bean) akar behálózni. A Forty-Deuce egyszerre sokkoló és vidám, vulgáris és érzékeny, és Morrissey legjellegzetesebb témáját, a kölcsönös kiszolgáltatottságot, az önáltatást, a kizsákmányolást, a képmutatást járja körül a „normális” kapitalizmus mikrokozmoszában.
III. 2009. november 5., csütörtök, 18h
– Mixed Blood
Félvérek. Színes amerikai film, angol nyelven, 99 perc, 1984
Szereplők: Marilla Pera, Richard Ulacia, Geraldine Smith, Rodney Harvey, Alvaro Rodriguez, William Rodriguez, Eduardo Gonzalez, Steven Garcia, Edwina Ebron, Andres Castillo, Peter Cruz, John Leguizamo, Yukio Yamamoto, Susan Blond
Rendező, forgatókönyvíró: PAUL MORRISSEY
- A „Street Life” trilógia második darabjában Alphabet City (a New York-i Lower East Side A, B, C és D sugárút és környéke) utcai drogbandáinak harcaiba vezet be minket Morrissey.
Egy brazil asszony, Rita La Punta (Marilla Pera) és ravasz, ám kissé lassú fia, Thiago (Richard Ulacia) a Maceterosokat (Hentesek), egy olyan gyerekbandát futtatnak, akik még koruknál fogva büntetés nélkül megúszhatják az elkövetett gyilkosságokat. Ebben a világban nem létezik gyermekkor, a játszótér új bandatagok toborzására szolgál csupán. A filmben felbukkanó Empire State Building Morrissey „idézete” Warhol Empire (1962) című filmjéből. Míg Warhol fagyott-végtelen képei az amerikai materializmus és imperializmus ürességét, a „látványt” ábrázolta, addig Morrissey világos színekkel, zenével teli fikciót teremt, amelyben az Empire fantomképződménnyé válik.
IV. 2009. november 26., csütörtök, 18h
– Beethoven's Nephew
Beethoven unokaöccse. Színes német-francia film, angol nyelven, 103 perc, 1985
Szereplők: Wolfgang Reichmann, Dietmar Prinz, Jane Birkin, Nathalie Baye, Mathieu Carrière, Ulrich Berr, Erna Korhel, Pieter Daniel
Rendező: PAUL MORRISSEY
- 1957-ben Jacques Brenner megjelentette fiktív visszaemlékezéseit, amelyet több életrajzíró munkája alapján készített, s amelyet a komponista unokaöccsének, Karl van Beethovennek írt. Brenner könyve a zeneszerző Beethovent és környezetét elsősorban emberi oldaláról mutatja be, amelyben Karl az „áldozat”. 1972-ben pedig Luigi Magnani Karl van Beethovenről írt egy másik könyvet: Il Nipote di Beethoven címmel. Paul Morrissey a tőle megszokott egyedi látásmóddal készítette el e két mű alapján egyik utolsó filmjét, a Beethoven's Nephew-t. A film Morrissey kosztümös szörnyfilm-trilógiájának (Flesh for Frankenstein /1973/, Blood for Dracula /1973/) utolsó darabja, amelyben Beethoven alakja a zseniális zeneszerző és a látens homoszexuális despota paradoxonában ábrázolódik.
V. 2009. december 3., csütörtök, 18h
– Spike of Bensonhurst
Színes amerikai film, angol nyelven, 101 perc, 1988
Szereplők: Sasha Mitchell, Ernest Borgnine, Anne DeSalvo, Sylvia Miles, Geraldine Smith, Antonia Rey, Rick Aviles, Maria Patillo, Taliso Soto
Rendező, forgatókönyvíró: PAUL MORRISSEY
- Spike Fumo (Sasha Mitchell) egy jóképű fiatal olasz bokszoló, aki szociális felemelkedését a megnyert meccsek és a helyi maffiafőnök, Baldo Cacetti elkényeztetett lányával, Angellel (Maria Patillo) kötendő házassága révén akarja biztosítani. A filmbeli pragmatikus család az alvilággal, bűnözéssel áthatott liberális jóléti társadalomban él. S ha a létfenntartásért harcoló (nagy)család Morrissey egyik legerősebb metaforája, akkor a ring a makrovilág, a társadalom tükre. A film a „Street Life” trilógia utolsó darabja.
VALAMINT
LÁTHATATLAN FILMEK KLUBJA EXTRA:
VILÁGPREMIER!
- EGYEZTETÉS ALATT -
VI. 2009. december 17., csütörtök, 18h
ANDREJ ISZKANOV: The Tourist
A turista. Színes orosz film, orosz nyelven, angol felirattal, 2008-2009
Szereplők: Szvjatoszlav Ilijaszov, Roman Kim, Manoush, Andrej Iszkanov, Maria Zaharova, Dimitrij Verholat, Alexandra Batrumova, Anna Bisztrova, Aljona Sztrebkova, Nagyezsda Poljakova, Irina Zenkina, Anna Kollerova, Viktor Szilkin, Kim Sønderholm, Alexander Sevcsenko, Andrew Copp, Dimitrij Szkripnik
Szünet
ANDREJ ISZKANOV: The Tourist: Cry of Angels
A turista: Angyalok üvöltése. Színes orosz film, orosz nyelven, angol felirattal, 2008-2009
Szereplők: Szvjatoszlav Ilijaszov, Roman Kim, Manoush, Andrej Iszkanov, Maria Zaharova, Dimitrij Verholat, Alexandra Batrumova, Anna Bisztrova, Aljona Sztrebkova, Nagyezsda Poljakova, Irina Zenkina, Anna Kollerova, Viktor Szilkin, Kim Sønderholm, Alexander Sevcsenko, Andrew Copp, Dimitrij Szkripnik
Sorozatszerkesztő: SŐRÉS ZSOLT
A filmek megtekintését felnőtt nézőinknek ajánljuk!
A filmek információs vetítések keretében kerülnek bemutatásra. A filmeket DVD-ről vetítjük.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
Belépő: 600 Ft/alkalom
ÉLET-MÓD
Láthatatlan Filmek Klubja
A Láthatatlan Filmek Klubjában olyan filmeket vetítenek az érdeklődők számára, amelyek Magyarországon kevéssé ismert vagy elfeledett remekművek, mai és régebbi underground klasszikusok, avantgárd, absztrakt filmek, bizarr „B-movie"-k, mágikus-misztikus és pszichedelikus mozgóképes csodák, a filmnyelvet megújítani akaró „metafilmek", kultikus filmszörnyetegek, vagy éppen olyan művek, amelyek önmagukon is túlmutatva testesítenek meg valamilyen víziót.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.