Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Legnagyobb erotikus bűneink...Vétkezzek?

Az, hogy mi egy kapcsolatban az az erotikához és szexualitáshoz kötődő vétek, amelyet már nem képesek egymásnak megbocsátani a felek, az két embertől függ. Ám egyes kultúrákban következetesen nagy véteknek tartanak bizonyos ágybéli történéseket. Nézzük, hogy miket is...

Az iszlám országokban nem is olyan rég óriási vitát váltott ki az a kérdés, hogy a meztelen szeretkezés érvényteleníti-e a házasságot. A felvetés egészen komoly volt, így több teológus és professzor is reagált rá. Az egyik nagy hírű iszlámkutató szerint az iszlám jog megengedi a házastársaknak, hogy az aktus alatt egész végig meztelenek legyenek, ám tekintetüket nem szegezhetik egymás nemi szervére.

Mások a könnyű ruhadarabok viselését javasolták az ágyban, szerintük ugyanis a jó szokásokkal nem lehet összeegyeztetni azt, hogy a házastársak lássák egymást mindenféle takarás nélkül.

A Föld egy más pontjain azt boncolgatják mindeközben, hogy önmagában az örömszerzést célzó szex összeegyeztethető-e a vallásossággal. A SexInChrist.com weboldal így sorra vette, hogy mi számít bűnnek és mi nem.

Szerintük az anális szexet például egyáltalán nem tiltja a Biblia, igaz, hogy a férfiak közötti csókot és egyéb szexuális érintkezést igen.

Hasonlóképpen vélekednek az orális szexről is.

Az egyház azonban máshogy áll a témához: elképzeléseik szerint házasságkötés előtt mindenféle szexuális érintkezés, beleértve a csókolózást is bűn. Ahogy az is, ha valaki nem utódnemzésre, hanem örömszerzésre használja nemi szervét.

Sz.F.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.