Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Légzőkészülék, fogsor és egy ház ára - mi a közös bennük?

Leggyakrabban ruháinkat hagyjuk el a magyar szálláshelyeken, de különlegesebb dolgokat is találtak már, például hajszárító burát, légzőkészüléket, fogsort, szexuális segédeszközt és egy ház árát nejlonzacskóban – derült ki a Szallas.hu felméréséből.

A Szallas.hu felmérése szerint a magyar szállásadók többségénél csak minden tizedik vendég hagy hátra valamit a szobájában, 10 százalékuk szerint ugyanakkor gyakoribbak az ilyen esetek, a nyaralók akár negyede is elfelejt ezt-azt összepakolni. A megkérdezett szálláshelyek közül hétnél még az is előfordult, hogy az üdülésre elvitt kisállatot vagy valamelyik családtagot – gyerekeket, illetve egyszer a feleséget – felejtették ott a vendégek elutazáskor.

Csaknem 400 magyar szálláshely válaszai alapján leggyakrabban ruhaneműket hagyunk a szobákban, ezt szorosan követik a szépségápolási és higiéniai termékek, de a gyerekjátékok is gyakori szereplői a talált tárgyak listájának. „Az egyik szállásadó például megjegyezte, hogy egy vendége 30 kilométerről jött vissza egy folyami kavicsért, amit a fia gyűjtött korábban” – ismertette az eredményeket Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Kép:sxc

A ruhaneműk a legkülönlegesebb talált tárgyak listáját is vezetik, legalábbis számukat tekintve: a fehérneműket is ide számítva a szállásadók 27 százaléka talált már valamilyen emlékezetes darabot. „A nem mindennapi viseletre szánt női fehérneműk mellett volt, aki egy komplett kórusruhát talált, más póthajat és műfogsort. Olyan is előfordult, hogy egy egész gardróbnyi ruha maradt a szálláson” – mondta Dorcsinecz József.

Értékes „hagyatékok”

Sokszor az elhagyott ruhadarab is nagyobb értéket képviselt – például márkás bőrkabát, ing vagy túrabakancs maradt ki a csomagból –, de előfordult az is, hogy jelentősebb összeget hagytak valamelyik félrehajított darab zsebében. „A szállásadók között akadt olyan, aki egy farmernadrágban talált 82 000 forintot, máshol több millió forint lapult egy elfelejtett mellény zsebében. Jellemzőbb azonban, hogy a vendégek a széfbe zárva hagyják a nagyobb értékeiket” – tette hozzá Dorcsinecz József. A válaszadók körében a „legnagyobb fogás” egy ház árának megfelelő összeg volt, amit valaki nejlonzacskóba csomagolva vitt magával a panzióba.

A legértékesebb talált tárgyak között az ékszert és a műszaki cikkeket említették leggyakrabban a szállásadók. „Az ékszerek között gyakran szerepelt a gyűrű, míg a műszaki cikkek között az okostelefon, laptop és a fényképezőgép volt jellemző, de utóbbi kategóriában fordítógép, kézi masszázsgép és nyomtató is előfordult” – mondta Dorcsinecz József. Azok közül, akik jelentősebb összegű készpénzt találtak, minden negyedik esetben százezer forintnál többről volt szó. Ugyanakkor a művészetpártolók között is vannak feledékenyek: volt, aki nagy értékű festményt, más egy Herendi porcelánkészletet felejtett a szobájában.

Mi számít különlegesnek?

„A válaszadók kétharmada nyilatkozott úgy, hogy talált már emlékezetes dolgokat a vendégek távozása után, és a listát elnézve nem csodálkozom, ha némelyiket sokat emlegetik” – nyilatkozott a Szallas.hu ügyvezetője. A különlegesebb darabok közé tartozik például egy aláíratlan osztályfőnöki intő, vadászfegyver, egy álló hajszárító bura vagy a szálláshely környékén fogott, fiókba zárt pele. Előfordult, hogy életmentő gyógyszerek, mankó, inzulin injekció, protézis vagy egy légzőkészülék maradt a szálláson. A szokatlan talált tárgyak között a válaszadók 9 százaléka jelölt meg szexuális segédeszközöket.

„A felmérésben több szállásadó kiemelte, hogy mindig figyelmezteti a vendégeket a távozáskor arra, hogy nézzenek körül, ennek ellenére csak néhányan mondták, hogy náluk még soha nem hagytak ott semmit. A szálláshelyeken egyébként az általános gyakorlat szerint a vendég visszaérkezéséig megőrzik, vagy ha erre mód van, elpostázzák a talált tárgyakat” – értékelte az eredményeket Dorcsinecz József.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.