
De vajon mire képes valójában?
Fontos tudni, hogy ez a belső kritikus eddig kiaknázatlan lehetőségeket is nyújthat ahhoz, hogy sikeresek lehessünk az életünk fontos területein. A belső kritikusunk a személyiségünk kulcsfontosságú része, mely bátoríthat és segítségünkre lehet terveink sikeres megvalósításában. Az elismert szerző, szociálpszichológus és a tudatosság szakértője, PhD Ellen Langer a Harvard Egyetem professzora a következőket mondta: „A „belső hangunk” hozzásegíthet a sikerhez és a jóléthez, vagy vissza is tarthat bennünket attól függően, hogy az önkritika miatt csak sodródunk, vagy tudatosan viszonyulunk hozzá.
- Tudatosabb hozzáállással élhetünk olyan lehetőségekkel - és rengeteg kellemes meglepetés ér majd minket -, amelyek mellett különben észrevétlenül elmegyünk. Sőt, mindeközben új távlatok nyílhatnak meg. -
Ha a „belső kritikusunkat” segítőként, konstruktív szemlélettel fogadjuk a munkában, magánéletben és a mindennapjainkban, elsimíthatja belső konfliktusainkat. Így egyensúlyba kerülhetünk önmagunkkal, harmóniában lesz a test és a szellem, ennek köszönhetően pedig pozitívabban, InSync-állpotban élhetünk.
Az, hogy a magyar nők 61%-a egyetértett azzal, hogy „általában jelentős nyomást helyezek saját magamra annak érdekében, hogy mindig maximálisan teljesítsek”, mutatja, hogy eddig kiaknázatlan, izgalmas lehetőség rejlik a „belső kritikus” átértelmezésében, amelyet ha konstruktívan használunk, kihozhatjuk magunkból a legtöbbet.
A globális felmérésben részt vevő nők szerint, amikor együttműködnek belső kritikusukkal, elérik az InSync-állapotot, és pozitívabban vélekednek saját magukról. Ez az érzés pedig átsugárzik az életük legfontosabb területeire is, melyek a magyar nők visszajelzései szerint következők:

Munka:
- Nagyobb valószínűséggel hisznek saját intelligenciájukban, megnyitva ezáltal az utat a munkahelyi potenciáljuk maximális megvalósítása felé – 94%
- Hisznek saját magukban és a képességeikben, és ennek köszönhetően magabiztosan végzik munkájukat – 94%
Párkapcsolat:
- Jobban bíznak saját magukban, és úgy érzik, hogy ez pozitív hatással van a partnerükkel való kapcsolatukra – 89%
- Nagyobb valószínűséggel lesz önbizalma ahhoz, hogy megszólítsa azt, akivel beszélni akar – 84%
- Nagyobb valószínűséggel mondanak igent egy randira, mivel úgy érzik, hogy a lehető legtöbbet tudják kihozni magukból – 84%
Mindennapi jólét
- Nagyobb valószínűséggel bíznak a képességeikben, és nagyobb lelkesedéssel választanak új hobbit – 88%
- Jobb véleménnyel vannak saját magukról, ezért kitartanak az elképzeléseik mellett – 90%
- Nagy valószínűséggel többet edz, ad magára, mert becsüli önmagát, és mindent megtesz a jólétéért – 76%
Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus a hazai kutatási eredmények értékelése kapcsán elmondta, hogy tapasztalata szerint kevesen tekintik barátjuknak a belső hangjukat. Jóval gyakoribb, hogy a korai szocializáció során megélt kritikák, a kortársak negatív visszajelzései hosszú időre visszavetik az önmagunkba vetett hitet. Ilyen esetekben kitartó munka, és főként az önmagunkkal kapcsolatos gondolkodásmód megváltoztatása szükséges ahhoz, hogy reálisabban lássuk önmagunkat, a bennünk rejlő lehetőségeket. Harmónia esetén a „vágyott” állapotunk nem áll elérhetetlenül messze az aktuálistól, és ez az, ami miatt motiválttá tesz. A Danone Activia, a világ legnagyobb, friss tejtermékeket forgalmazó márkája azért hívta életre az „InSync” kezdeményezést, hogy arra inspirálja a nőket, hogy a legtöbbet hozzák ki önmagukból életük legfontosabb területein.
- Bár a „belső kritikus” hangját csak mi maguk halljuk, de elég erős hatással van ahhoz, hogy befolyásolja az életünk fontos területeit. Ez néha építő jellegű, de gátolhat is, amennyiben a hatására kételkedni kezdünk a döntéseinkben, túl nagy nyomást helyezünk magunkra, vagy irreális elvárásaink támadnak magunkkal szemben - mondja Gyergyói-Szabó Anita, a Danone külső kommunikációs menedzsere. Hozzátette, az „InSync” kampányunk célja, hogy inspirálja, és ünnepelje azon nőket, kiknek sikerült konstruktív kapcsolatot kialakítani "belső kritikusukkal" és ezáltal testi-lelki harmóniába kerültek, önazonossá váltak. -
Ha együttműködünk a "belső kritikussal" ahelyett, hogy engednénk, hogy visszatartson, óriási változást hozhat az életünkbe azzal, hogy kiegyensúlyozottabbá és harmonikusabbá teszi a mindennapokat. A „belső kritikus” szerepe valóban kritikus, abban, hogy sikerüljön kihozni magunkból a legjobbat a munkahelyen, a magánéletben és a mindennapokban is. Így habár első pillantásra nem egyértelmű, valójában ő a legerősebb szövetségesünk!