Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lejtényi Éva, a súgó

Lejtényi Éva súgó. A szakma talán legtekintélyesebb képviselője. Szép orgánum, jól formált szavak - na ja, színész.

  Isteni mondatai vannak. Pl. "A súgó tudjon írni-olvasni, és szeressék a színészek! Ennyi az egész." Vagy: "Nincs tekintélyem, szeretnek. Nincs tisztelet, bíznak bennem."

  Lejtényi Éva súgó. A szakma talán legtekintélyesebb képviselője. Szép orgánum, jól formált szavak - na ja, színész. A hatvanas években került a színpadról a súgólyukba rossz káderlapja miatt. Amikor az ember azt gondolta, hogy már megúszta, amikor még a szigorú Majort is megvette a humorával.  Káderezésnél megkérdezte tőle, hogyan minősíti magát szakmailag és politikailag, akkor azt felelte, hogy fejlődőképesnek. A Nemzeti igazgatójánál ez akkor életmentő mondat volt. A következő igazgatónak azonban nem volt humora. Ügyelő, súgó vagy asszisztens. Ez volt a választási lehetőség. A kedves kolléga, Raksányi Gellért a súgást javasolta, mondván, hogy akkor még hetven évesen is dolgozni fog. Bejött, most közel a nyolcvanhoz még aktív.

   Ülünk az elbűvölő művészi rendetlenségben, egy halom színházi relikvia közepén, plakátok, fényképek, szövegkönyvek, és nem vagyok képes megkérdezni, hogy hiányzik-e a szuffita. Balgaság is lenne, hiszen ott van, láthatatlanul. Nyilvánvaló, hogy azért tartják a legjobb súgónak, mert a súgást a legjobb szakmának tartja. Halálosan komolyan veszi. Lesni kell a színész minden mozdulatát, abból ugyanis már tudni lehet, hogy elfelejtette a szöveget, hogy el fog akadni. Van, akinek szöveget kell feladni, van, akinek jeleket. Érezni kell a színészt. Mensárosnak a mozgásokat kellett mutatni. Kedvence a Döglött aknák volt. Csurka fergetes vígjátéka Majorral és Kállaival háromszázszor ment, Lejtényi a példányon ült, ugyanis kívülről fújta az előadást és élvezte a két szereplő rögtönzött ötleteit. Apropó, súgópéldány: a Lejtényi kötetei tele vannak írva és rajzolva, kidolgozottabbak, mint a rendezőé. "Á, csak a poénokat meg a hülyeségeket rögzítettem." Egyébként a súgó nem reagálhat úgy az előadásra, mint a közönség. Ő nem ott nevet és nem ott sír. Bár, egyszer megszegte a szabályt: Törőcsik Mari úgy mondta a Varsói melódia egyik monológját, hogy még most is könnyes lesz tőle a szeme.

  A kollégák. Törőcsik vele tanulta az összes filmszerepét. Nem volt rá szüksége, feltehetőleg csak azt akarta, hogy keressen, hiszen egyedül nevelt egy gyereket, leparancsolva a színpadról. Gobbi is mindig őt kérte. Mezei Mária a lakásán fogadta, hogy megbeszéljék a teendőket, a házvezetőnőnek ezüsttel kellett terítenie, mert jön a Lejtényi. A szövegtanulás is a munkájához tartozik, a mai napig sok színész tanul vele a lakásán, nyaranta még a nyaralóba is utána mennek. Ezt nem tudtam. Ugyan, bárkivel megcsinálom. Neked is megtanítok 30 oldalt három nap alatt, úgy, hogy az első nap egy óra, a második nap is, mert többet nem bír az agy, de harmadik nap tudni fogod a harminc oldalt.

  Mi a helyzet az utánpótlással? Jó, nagyon jó téma - és nemcsak udvariasságból mondja. Egy egész súgó-generációt nevelt ki. Nem egyszerű dolog, mert súgónak nem készül senki, fel kell figyelni a tehetségre és aztán kiképezni. Ausztráliában is van tanítványa, igaz, elhagyta a pályát.

Summa: "nekem nagyon szép és gazdag életem volt azzal, hogy súgó lettem." Elhiszem. "Soha nem érdekelt a pénz." Elhiszem. "Semmiféle különös tulajdonságom nincs, csak a humorom." Nem hiszem el. Búcsúkérdésemben már merek egy kicsit kegyetlen lenni: jár-e színházba nézőként? "Elég sok a színház bennem, szeretek mást csinálni." 

                         Faragó Judit


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.