Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Létezik egy népszerű, ám káros mítosz"

Vadonatúj kísérletbe kezdünk pszichológusunk, Szendrei Judit segítségével. Judit nem csak azokat a problémákat, kérdéseket várja az olvasóktól, amelyek a gyerek-szülő kapcsolatban felmerülnek, hanem ami csak a felnőtteket, vagy a szülőket érintik.

Tisztelt Pszichológusnő!

Azért írok Önnek, mert tanácsot szeretnék kérni. 39 éves nő vagyok, 5 éve élek párkapcsolatban. Nagyon szeretem a párom, pedig nem mondhatnám, hogy boldog vagyok mellette. Van, amikor minden rendben megy, sokszor mondja, hogy szeret és el fog venni feleségül. Hetekig minden nagyon jó, kedves velem, figyelmes és elhalmoz mindennel, aztán valami történik, és egyszerűen felszívódik, nem veszi fel a telefont, napokig el sem tudom érni. Azt mondja, hogy fontos munkája van, amiről nem beszélhet ... ehhez képest, amikor belenéztem a telefonjába, azt láttam, hogy idegen nőkkel levelezget. Amikor kérdőre vontam, először nagyon mérges lett, és megfenyegetett, hogy elhagy. Kikönyörögtem nála egy második esélyt. Látszólag megbocsájtott, aztán megint eltűnt, nem vette fel a telefont, illetve kinyomott. Mit csináljak, szeretem őt, azt szeretném, ha működne a dolog, miben kellene változtatnom Ön szerint? Én igyekszem őt úgy szeretni, ahogy van, a hibáival együtt, de ez az állapot kikészít, sokat sírok emiatt. Mit tegyek?

Nem minden áron. Fotó: Pixabay

 

Kedves Levélíró!

Nem könnyű olyan helyzetben lenni, amikor ennyi bizonytalanságot él meg maga körül az ember. Ön nem tudja kiszámítani a barátja viselkedését, ezért nem tud rá számítani sem. Megígéri Önnek, hogy feleségül veszi, azután hetekre eltűnik, más nőkkel levelezik, és jó eséllyel nem árulta el azt sem, hogy pontosan mivel foglalkozik. Úgy érzem, hogy talán azon lenne érdemes elgondolkodni, hogy mi az, amit nyújt Önnek ez a kapcsolat, mi az, ami Önt ebben a kapcsolatban benne tartja?

Szendrei Judit pszichológus. Fotó: saját

Azt írja, hogy szeretne megváltozni annak érdekében, hogy működjön Önök között ez a szerelem, ám arról nem írt, hogy miért érzi magát hibásnak ... És valójában persze nem is az a kérdés, hogy ki a hibás, hanem az, hogy mi a helyzet megoldása. Egy párkapcsolat egyik legfőbb értéke a kölcsönösség, az, hogy számíthatunk egymásra és megbízhatunk a másikban. Fontos érték az elfogadás is ... Létezik ugyanakkor egy népszerű, ám káros  mítosz, ami gyakran benne tartja a feleket egy rosszul működő, bántalmazó párkapcsolatban, ez pedig az, hogy ha szeretem, mindent el kell tűrnöm az illetőtől. A "hibáival együtt szeretem" - hallom gyakran ezt a valóban nagyon szép gondolatot, és ez egészen addig követendő is, amíg nem élnek vissza vele. Lehet szeretni a másikat azért - vagy annak ellenére is -, hogy horkol, vagy makacs, mint az öszvér, esetleg társaságban túl harsány, vagy könnyen felkapja a vizet. Ám amikor valaki nem szavahihető, nem lehet rá számítani, bizonytalanságban tartja, becsapja a másikat vagy bántja ... ebben az esetben nem gondolom, hogy az a jó stratégia, ha mindezt az elfogadás és szeretet szent zászlaja alatt elnézzük neki. A cél nem az, hogy mindenáron a másikkal legyünk, hanem az, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet tudjunk élni. Egy rosszul működő párkapcsolatban ez hosszú távon nem igazán lehetséges.

Úgy vélem, az Ön helyzetében, amit tenni érdemes, az az, hogy elkezdi megerősíteni az önbizalmát, önbecsülését. Ha ebben segítségre van szüksége, forduljon bátran pszichológus szakemberhez, akivel együtt körül tudják járni azokat a kérdéseket is, amiket az imént megfogalmaztam Önnek. Ehhez az önismereti munkához kitartást és sok sikert kívánok!

Üdvözlettel:

Szendrei Judit pszichológus

Az előző olvasói leveleket ITT OLVASHATJÁTOK:



Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.