Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Liszt-hét Esztergomban

Szent István és az államalapítás ünnepét követően Esztergomban ismét Liszt Ferencé a főszerep, hiszen 2012. augusztus 20. és 26. között az ötödik Liszt-hétnek ismét Esztergom ad otthont. Igazi zenei kuriózumokként az egy hetes eseménysorozat minden napján a zeneszerző kevésbé ismert művei csendülnek fel.

Liszt Ferenc születésének bicentenáriumát követően sem zárultak le a világhírű zeneszerző és zongoravirtuóz műveit bemutató koncertek. A korábbi hagyományokat folytatva, az esztergomi „Vatikánban”- azaz a prímási negyedben – a Liszt Társaság idén is megrendezi az 5. Esztergomi Liszt Hetet 2012. augusztus 20-26. között.

Liszt Ferenc, a magát mindenkor magyarnak valló, ugyanakkor nyitott, széles látókörű és nagy hatású világpolgár gazdag zeneszerzői életművének csak kisebb hányadát ismeri a zeneszerető nagyközönség. Elsősorban virtuóz zongoraművésznek tekintik, kompozícióiból is főleg a hatásos, virtuóz zongoradarabok és néhány zenekari mű él a köztudatban. Kórusműveit, dalait, vallásos ihletésű zongora- és orgonamuzsikáját, oratóriumait, korszakalkotó egyházzenei szerzeményeit (miséit, rekviemjét, zsoltárait, motettáit) alig-alig ismerik, pedig ezek nélkül nem lehet teljes, hiteles képet kapni Lisztről, az emberről és a zeneszerzőről.


Augusztus 24-én a tavalyi évben is fellépő és nagyszerű szólistaként megismert angliai professzor, Nicholas Clapton idén is megtartja nemzetközi mesterkurzusát énekeseknek. Ennek záró akkordjaként pénteken este a Szent Adalbert Központ Konferencia termében Nicholas Clapton, a kurzus résztvevői és Gyökér Gabriella (zongora) lép fel. A kiváló brit előadóművész és tanár nagyszerű karriert futott be és operák, oratóriumok, szólóestek keresett előadójává vált Britannián és Európán keresztül a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban egyaránt. 1985-ben dupla díjazással nyerte meg a "Francisco Vinas" versenyt Barcelonaban és 1987-ben az angliai Song Awardon is a legjobb lett.

Szombaton (augusztus 25-én) együtt lép fel a Ránki család ugyancsak a Szent Adalbert Központ Konferenciatermében. A kiváló zongoristapárost senkinek sem kell bemutatni, azonban ezúttal is Ránki Dezső és Klukon Edit fiukkal, Ránki Fülöppel együtt lép fel. A „művészcsalád” többek között előadja Liszt „Karácsonyfa” című művének négykezes verzióját, a Resignazione-t és Dante szonátát, valamint Bach gisz-moll fúgáját. A Kossuth-díjas zongoraművésznek és családjának előadásait mindig nagy érdeklődés övezi és tapsvihar zárja a koncertjeiket.

A zárónapon, augusztus 26-án vasárnap az Esztergomi Bazilikában kórus- és zenekari hangversennyel búcsúzik az 5. Liszt Hét. Szintén immár hagyományos fellépőként az Esztergomi Balassa Bálint Kórus és a Budapesti Árpádházi Szent Margit plébánia kórusa Reményi Károly vezetésével Liszt Missa Choralis-át adja elő. Ezt követően a nemzetközi kóruskurzus résztvevői, Komáromi Márton, valamint az Esztergomi Szimfónikusok és a Budavári Mátyás-templom hangszereseiből alakult zenekar tardy László vezetésével liszt 13. zsoltárával zárja az egész hetes programsorozatot.
Ez a hét a zene és Liszt „szerelmeseinek” évről-évre igazi csemegékkel szolgál. Amit ígérhetünk az Esztergomi Liszt Héten: pompás koncertek, kellemes környezet és természetesen Liszt határok nélkül.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.