Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magas vérnyomás? Ilyen szövődményeket kell elkerülni!

Gyakori tévedés, hogy sokan a magas vérnyomásra csak, mint egy értékre tekintenek, és nem tartják fontosnak a helyzet rendezését. Holott  az állandósult, kezeletlen magas vérnyomás évek alatt súlyos szövődményekkel járhat - figyelmeztet dr. Sztancsik Ilona, Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta. 

Miért kell kezelni a magas vérnyomást?

A magas vérnyomást azért is nevezik „néma gyilkosnak”, mert gyakran nem jár látványos, vagy ijesztő tünetekkel. Éppen ebben áll a veszélye: sokan nem veszik komolyan az állapotot, hiszen nem érzik rosszul magukat. Ezért aztán – bár esetleg már tudnak róla – nem szednek gyógyszert, nem változtatnak az életformájukon. Így pedig a magas vérnyomás lassan, évek, évtizedek alatt súlyos érelmeszesedéshez vezethet például a szívizomzatban, az agyban, a vesében, a szem ütőereiben. Ennek következtében pedig jelentősen megnőhet az infarktus, a stroke, a szívelégtelenség vagy akár a vakság kockázata is.

Kép: pixabay

Az elhanyagolt magas vérnyomás leggyakoribb szövődményei

Agyér-elmeszesedés

Kezdetben semmiféle tünet, később csak kisebb feledékenység hívhatja fel a figyelmet az agy kis ereinek meszesedésére. Ezen erek falán plakk rakódik le, ami miatt egyre csökken az átmérőjük, vagyis egyre kevesebb vért és tápanyagot tudnak az agy szöveteibe juttatni. Emiatt lassan elhalnak a szövetek, és következményként jelenik meg a memóriaromlás. A folyamat előrehaladottabb stádiumaiban már komoly koncentrációcsökkenés, szellemi hanyatlás következik be, végső soron az egész személyiség megváltozhat – visszafordíthatatlanul.

Stroke

Az agyvérzés, vagy szélütés tünetei – a magas vérnyomással szemben – nagyon is feltűnőek. Erős, hirtelen megjelenő fejgörcs, hányinger, hányás, eszméletvesztés és féloldali bénulás, amely érintheti a végtagokat és az arcizmokat is. Az agyvérzés bizonyítottan a magas vérnyomás talaján alakul ki, a stroke miatt elhunytak 60-80 százalékánál bizonyosodik be a korábban jelenlévő hipertónia. A katasztrófa közvetlen oka, hogy az agy egyik nagyobb ere megreped és a vér szó szerint elönti, így megbénítja az adott agyi területet.

Szívelégtelenség

Amikor a szív kisebb erei elmeszesednek, és ennek következtében be is szűkülnek, a szív vér- és tápanyagellátása természetesen romlani fog. Erre a folyamatra számos tünet hívhatja fel a figyelmet, amelyek eleinte meglehetősen általánosak, mint például a fáradékonyság, a nehézlégzés. Idővel azonban, kezeletlen betegség esetén a szív ereje, teljesítőképessége tovább romlik, és kifejezettebb tünetek jelentkeznek, vagyis már kisebb terhelést is nehezebben viselünk, álmatlanság, lábdagadás, gyakori éjszakai vizelés jelentkezik. Súlyos problémára utalhat, ha már az ajkak és a körmök is lilás színűek lesznek – ezt a stádiumot nem szabad megvárni, már az első, kisebb tünetekkel orvoshoz kell fordulni – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.

Agyi- vagy szívinfarktus

Ha az agyban egy nagyobb ütőeret vérrög zár el, az érintett terület működésképtelenné válik, ez maga az agyi infarktus. A tünetek legtöbbször hirtelen jelentkeznek és az adott terület funkciójától függenek. Felléphet többek közt beszédzavar, látászavar, végtagbénulás, a száj félrehúzódása. Amennyiben a szívben záródik el egy koszorúér, szívinfarktusról beszélhetünk, ami ijesztő tünetekkel jelentkezik, mint mellkasi fájdalom, nehézlégzés, verejtékezés, félelemérzés. Ha ezt tapasztaljuk, azonnal mentőt kell hívni!

Angina pectoris

A szív koszorúereinek elmeszesedése miatt a beszűkült erek kevesebb oxigént képesek átereszteni, így időről-időre szorító mellkasi fájdalom léphet fel. Mindenképpen azonnali orvosi ellátást igényel, már csak azért is, hogy kiderüljön, nem szívinfarktus áll-e a háttérben.

A vese- és a szem szövődményei 

A vesében a magas vérnyomás miatt károsodhatnak az erek, csökken a kiválasztás hatékonysága, végső soron vese-elégtelenség alakulhat ki, ami kezeletlenül végzetes is lehet. A szem bevérzései is előfordulhatnak magasvérnyomás-betegeknél, de maga a bevérzés nem feltétlenül utal magas vérnyomásra. Ha piros bevérzéseket tapasztalunk, annak hátterében az állhat, hogy az emelkedett vérnyomás megterheli az erek falát, a hirtelen kiugrás pedig akár azok megrepedéséhez is vezethet. A szembevérzés alatt sokan az ijesztő, de ártalmatlan kötőhártya-vérzést értik, ami azonban néhány hét alatt, következmények nélkül teljesen eltűnik. Ennél sokkal veszélyesebb lehet az üvegtesti vérzés, amely kapcsán - a vérzés sűrűségétől, mennyiségétől és elhelyezkedésétől függően - homályt, foltot lát a beteg. Ennek és súlyos látóideghártya-vérzésnek a kivédésére az ismert magasvérnyomás-betegeknek szükséges a félévente vagy szükség esetén sűrűbb szemfenéki vizsgálat szemnyomás méréssel, a laborvizsgálat és a rendszeres vérnyomás kontroll.

(Forrás: Kardioközpont)


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.