Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyar Kézműves Remek címmel kiállítás nyílt!

Magyar Kézműves Remek címmel kiállítás nyílik a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, amely 2011. január 21. - február 13-ig lesz megtekinthető. A megtisztelő címet minden évben érdemes kézművesek számára adományozza a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Múzeumunkban a szakmai zsűri által válogatott különleges alkotásokat tekinthetik meg a látogatóink. 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége 2001. november 26-án határozatot hozott arról, hogy „Magyar Kézműves Remek" elismerő címet alapít, amelyet minden évben a Kamara pályázatára jelentkező gyakorló kézművesek számára adományoz. A cím megalapítása azzal a meggyőződéssel jött létre, hogy több gazdasági ágazat összefogásával a hagyományokat őrző, az agráriumhoz is kötődő, kiemelkedő minőségű hazai termékek piacra kerülését és turisztikai hasznosítását szolgálja, amivel a kis- és mikro-vállalkozások versenyképességét fokozhatja. A pályázatot 2010-ben immár kilencedik alkalommal hirdették meg.

A kezdeményezés az adott tájegység, régió egyedi arculatát és jellegzetességeinek megőrzését is erősíti, mivel a kézműves hagyomány és a turisztikai vonzerő kölcsönhatása és egymásra épülése a helyi vállalkozók számára tartósan munkaalkalmat, megélhetést teremthet. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a magyar vállalkozói kultúra, a kézműipari szakma rangjának elismertetését is szolgálja és a címmel járó marketingtámogatással kívánja következetesen elősegíteni.

A pályamunkákat elismert szakértőkből álló grémium a pályázati felhívásban közzétett követelmények alapján zsűrizte idén is. A döntés meghozatalában kiemelt követelmény volt a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés kiváló minősége és turisztikai hasznosíthatósága.

Helyszín:

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár

www.mezogazdasagimuzeum.hu

Nyitva tartás:

kedd-péntek 10-16 óráig, szombat-vasárnap 10-17 óráig, hétfő szünnap

Belépőjegy árak:

felnőtt: 1000 Ft, gyermek és nyugdíjas: 500 Ft


A kiállítás szervezője a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: www.mkik.hu


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.