Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyar népdalok szólnak Afrikában is

Franciaországban, Olaszországban és Marokkóban mutatja be Kodály Zoltán által gyűjtött magyar népdalok jazz feldolgozásait szeptemberben és októberben a Kodály Spicy Jazz. A zenekar a külföldi fellépések között itthon új videóklipet készített és új dalokon is dolgozik, amelyek az első nagylemezükön jelennek meg 2018 elején.

Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója tiszteletére külföldön mutatja be dalait a Kodály Spicy Jazz a következő két hónapban. A zenekar, amely Kodály által gyűjtött magyar népdalokat dolgoz fel könnyed, instrumentális jazz stílusban, szeptember 6-án a franciaországi Strasbourgban adott koncertet az Európa Tanács őszi ülésének első napján, a magyar V4 elnökség megnyitására szervezett eseményen.

A zenekar szeptember második felében az olasz fővárosban, Rómában ismét többnapos „utcazenélésbe” kezd a JazzMobil nevű járművel. A két oldalról nyitott kisbusz az utcákat járja, a belsejét pedig úgy alakították ki, hogy négy zenész és hangszereik kényelmesen elférjenek benne, ugyanakkor a járókelők jól láthassák és hallhassák az elsuhanó produkciót. A jármű folyamatos mozgásban lesz Róma utcáin, de időnként megáll egy-egy forgalmas, központi helyen, ahol meg lehet hallgatni az ingyenes koncerteket. A JazzMobil különlegessége, hogy idén a Kodály Spicy Jazz zenekar utazik rajta, vagyis a magyar népdalok feldolgozásai játsszák a főszerepet a repertoárban. A JazzMobil olaszországi turnéjához a Nemzeti Kulturális Alap is hozzájárult.

Kodály Spicy Jazz Kép: sajtóanyag

A Kodály Spicy Jazz egy hónappal később újra útnak indul, és most először elhagyja Európát. A zenekar ugyanis egy televíziós szereplésnek köszönhetően Afrikába, egészen pontosan Rabatba kapott meghívást, ahol a Marokkói Magyar Nagykövetség október 23-i ünnepségén két fellépése is lesz Kodály népdalfeldolgozásokkal.

A Kodály Spicy Jazz tagjai az utazások között itthon stúdióban dolgoznak az új dalaikon, amelyek várhatóan 2018 elején nagylemezen jelennek meg. A napokban fejezték be a „Túrót eszik a cigány” című népdal jazz feldolgozásának stúdiómunkálatait. A koncertfelvétel tavasszal Németországban, Stuttgartban készült, és a nagylemezre ez az élőben rögzített hangfelvétel kerül majd. A dalhoz egy road movie-jellegű videóklipet készített a csapat rövid, személyes kommentárokkal útban a tavaszi külföldi fellépésekre az ausztriai Linzbe, illetve Stuttgartba.

A Kodály Spicy Jazz zenekar egy éve alakult négy profi muzsikus részvételével, akik a jazztől a pop-rockzenén át a metalig számos műfajban otthonosan mozognak és több hazai zenekarban muzsikálnak.

Búcsúszimfónia
Befejezi a koncertezést Ennio Morricone. A világ egyik legnagyobb hatású zenei zsenije október 18-án utoljára látogat Budapestre. A The 60 Years of Music Tour keretében búcsúzik magyar rajongóitól. A 88 éves Maestro bejelentette: a jövőben zeneszerzői munkásságára kíván koncentrálni.

Ebben a formációban Kodály Zoltán által gyűjtött népdalokat gondolnak újra és hangszerelnek át 21. századi szempontok alapján, hogy a művek friss, kreatív és lendületes megközelítésben ismét eljussanak a fiatalokhoz és újra „slágerekké” váljanak. A zenei projektet Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója tiszteletére indította útjára a Music Fashion Kiadó. A Kodály Spicy Jazz első, online kislemeze februárban jelent meg, rajta az Esti dal, a Felszállott a páva és a Felülről fúj az őszi szél feldolgozása.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.