Európa cikkek

Futball EB rekordok
Olasz győzelemmel ért véget tegnap este a Futball Európa-bajnokság. A végeredmény 11-es párbajban született: 3-2 az olasz válogatott javára, akik így a 34. mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. A kontinensviadalon más rekordok is születtek. Íme néhány!

Most akkor kevesebbet ér a lakásom?
Már „csak” a középmezőnyt vezeti Magyarország az ingatlanok drágulását tekintve az Eurostat most megjelent lakásár-statisztikája szerint. 2019. III. negyedévében, az egy évvel korábbi időszakhoz képest 7,8 százalékkal nőtt a magyarországi árszint, amivel a tizedik helyen állunk a 27 vizsgált európai ország listáján; az inflációval korrigált 4,1 százalékos érték pedig már csak a 13. helyre „elegendő” – ismertette az adatokat az ismert pénzintézet ingatlanpontjának vezető elemzője.

Egy csésze bolgár karácsony
Idén Európa egyik Kulturális Fővárosa Plovdiv, ezért a december 4-i menü: Egy csésze bolgár karácsony. Bulgária második legnagyobb városa az egyik legrégebben lakott európai település. Milyen nyomokat hagytak maguk után a trák, a római, a bizánci, a gót, a török, az örmény és a zsidó lakók?

Láss világot zsebpénzből!
Lassan kopog az ősz, de az évnek még nincs vége! Varázslatos európai városok várnak rád most a nyár végén, sőt, még az ősszel is! A teljesség irénye nélkül összegyűjtöttem öt olyan helyet, ahol talán még nem jártál Európában, de valamiért feltétlenül fel kell keresned, és ehhez még egy bankot sem kell kifosztanod!

5 páratlan szárnyalás a malacperselyből
Csak egy kicsi fantázia kell ahhoz, hogy még a nyár végén is részese lehess egy kis különleges utazásnak. Szakértőink megnézték, hogy hová tudsz ma is elutazni olcsón Európába? A legtöbb repülőút egy vacsora ára! Na, akkor repüljünk!

Előzd meg! Védd meg! Oltass!
Egy olyan befektetés a gyermekek egészségébe és jóllétébe a védőoltás, mely egy egész életére kihat. Ennek köszönhetően az Európai Régióban élő legtöbb gyermek és felnőtt kanyaró, rubeola, mumpsz, diftéria, szamárköhögés, tetanusz és járványos gyermekbénulás ellen védett. Most kezdődik az Európai Immunizációs Hét.

Csak Moszkvában és Kijevben nehezebb
Budapest a harmadik azon európai városok rangsorában, ahol nagyon nehéz a fiataloknak saját lakáshoz jutni. Csak Moszkva és Kijev előzi meg. Többek között ezért is volna szükség rendszerszintű bérlakás programra – mondja Balla Ákos ingatlanszakértő.

Még zöldebb a szomszéd útja
Egyre több európai országban jelentenek működőképes alternatívát a hagyományos meghajtású járművekkel szemben az elektromos autók. Ez a fő megállapítása az egyik jól ismert flottakezelő cég nemrégiben nyilvánosságra hozott éves kutatásának, melyből kiderül továbbá, hogy Norvégia, Hollandia, Svédország és Ausztria a legfelkészültebbek az elektromos járművek térhódítására. Idén először a felmérésben szereplő összes ország, így Magyarország is magasabb pontszámot ért el a zöld közlekedés bevezetése kapcsán az előző év eredményeihez képest, bár a fejlődés mértéke jelentősen eltér az egyes területeken. A beszámoló szerint a villanyautókra való felkészültség tekintetében a töltési infrastruktúra és az elektromosautó-modellek elérhetősége fejlődött a legnagyobb mértékben.
Sínen vagyunk Európában
Évente körülbelül 500 milliárd kilométert utaznak az európaiak Európában vasúton. Az európai képviselők azt szeretnék, ha őket ugyanannyi jog illetné meg, mint a repülőgéppel közlekedőket!

Ezeket a tavakat írd fel európai bakancslistádra
Tudtad, hogy az összes földrész közül Európában található a legtöbb állóvíz? Így aztán számtalan csodálatos tóparti úti cél közül választhatnak a tavak szerelmesei – nekik segítünk egy kis összeállítással! Ne feledd, az augusztus ugyan lassan vége, de a meleg még marad! ... És ősszel is jó kirándulni!
Falra másztak a festők
Hatalmas és lendületes festmény buzdít mozgásra Budapest első kerületében, a Krisztina körút 30. szám alatt található társasház tűzfalán. A főváros ötletéből és megbízásából életre hívott festmény a városi sport népszerűsítésére és a közösségi sportolásra hívja fel a figyelmet Budapest egyik frekventált pontján, ezzel is utalva a 2019-es évre, amikor Budapest lesz Európa Sportfővárosa. A mindenki számára elérhető köztéri művet a Színes Város Csoport alkotta meg.
Szívtipró pöttömök a kifutón
Június végén Budapestre figyel a divatszakma: nemzetközi szinten elismert gyermekmodellek és divattervezők lépnek fel Kids Fashion Week World 2018 nevű rendezvényen, az ország első gyermek divathetén.
Lesz itt zúzás májustól
A Rolling Stones No Filter című turnéja újabb 11 európai állomással toldotta meg májusban induló európai turnéját. A hírt az együttes honlapján tette közzé - jelentette az MTI
Miénk a legvirágosabb falu és a legszebb főtér Európában
Kaposvár az idei Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (Entente Florale Europe) a legszebb főtérnek járó különdíjat nyerte el és ezüstdiplomát is kapott, míg Tihany a falvak kategóriájában hozta el az arany minősítést.
Magyar népdalok szólnak Afrikában is
Franciaországban, Olaszországban és Marokkóban mutatja be Kodály Zoltán által gyűjtött magyar népdalok jazz feldolgozásait szeptemberben és októberben a Kodály Spicy Jazz. A zenekar a külföldi fellépések között itthon új videóklipet készített és új dalokon is dolgozik, amelyek az első nagylemezükön jelennek meg 2018 elején.
Fedezd fel Európa legmenőbb élményparkjait!
Előbb-utóbb eléd áll a gyerek, és felteszi a nagy kérdést: mikor megyünk vidámparkba? Ha életre szóló élményt szeretnél letenni az asztalra, külföld felé kell venni az irányt. Összegyűjtöttük, melyek azok a helyek, ahol biztosan felejthetetlen időt tölt majd együtt a család!
Repül az én drónom, ki tudja hol áll meg...?
Nemrég óriási visszhangot kapott a magyar sajtóban, hogy egy irányíthatatlanná váló drón betörte egy autó szélvédőjét Budapesten. Senki sem sérült meg, de anyagi kár keletkezett, és ez az eset újra ráirányította a figyelmet a drónok reptetésével kapcsolatos szabályozásra is. Az érintettek között vannak a biztosítók is, egyikük augusztus 1-jétől elérhetővé tette a Drónpilóták Országos Egyesülete tagjainak a drón-felelősségbiztosítások új generációját.
3+1 mesés túraútvonal Európa legszebb vidékein
Hegyek, völgyek, árnyas erdei ösvények. A nyár a tökéletes alkalom arra, hogy túrabotot, hátizsákot ragadj, és családoddal, barátaiddal a természet szépségeit testközelből is megtapasztald. Európa változatos és lélegzetelállító vidékei olyan túraútvonalakat kínálnak, amelyek garantáltan emlékezetessé teszik az idei nyarat.
Meddig élünk? Szeretnéd tudni?
Európában folyamatosan növekszik a várható élettartam, és egyre kisebb a különbség a nők és férfiak kora között a halálozás időpontjában. Magyarországon jelenleg a várható átlagélettartam 76 év születéskor, ami 4 évvel kevesebb az OECD-átlagnál, és az egyik legalacsonyabb az OECD-országok között! Itthon a nők várható élettartama 79, a férfiaké pedig 72 év, de egész Európában nagy eltéréseket találunk.
Legyünk megint mi a legszebbek!
Évente bocsátanak ki azonos témában bélyeget az Európai Postaüzemeltetők Egyesületének, PostEuropnak tagjai , amivel a posták együttműködésének hangsúlyozása mellett a filatélia fontosságát is bemutatják. A bélyegek megjelentetésével a tagországok felhívják a figyelmet a közös európai történelmi és kulturális gyökerekre és a jövőbeli közös célokra.
Nagyon is szeretjük Európát mi, magyarok!
Egyre jobban érezzük uniós polgárnak magunkat mi magyarok! Az Eurobarometer kutatási eredményei szerint honfitársaink 63 százaléka szeretné, ha ennél is gyorsabb lenne tagállamok közötti integráció, és kiemelkedően magas azok száma, akik úgy gondolják, hogy az unió demokratikusan működik. Az európaiak nagy része az Európai Unióra jó dologként tekint, az adatok pedig már a 2008-as válság előttiekhez közelítenek.
Városok, amiket tuti, látnod kell! MOST!
Űzzük el a telet Amszterdam tulipánjaival, hangolódjunk a nyárra Athénban, és pezsdítsük fel a szerelmi életünket a romantikus Velencében. Természetkedvelőknek ajánlott a vidéki Anglia gyöngyszeme, az East Midlandsről elérhető Nottingham, urbanista építészetrajongóknak pedig inkább az európai Manhattannek becézett Rotterdam. Ha valami édesre vágyunk, akkor irány Brüsszel és környéke, a gasztrovilág ínyencségeiért pedig Lyonba érdemes utazni.
U2 turné Európában - vajon hozzánk is jönnek?
Huszonöt állomásos turnéra indul idén nyáron Európában és Észak-Amerikában a U2 az idén 30 éves The Joshua Tree című lemezével, amelyen olyan slágerek szerepelnek, mint a Where the Streets Have No Name és a With or Without You. Vajon a magyar rajongókat is meglepik?
Így veheted le a szimpatikus külföldit a lábáról…
A becenevek fontos szerepet játszanak a magyarok párkapcsolataiban. Nemcsak nálunk van ez így, más országok lakói is szívesen adnak társuknak kedveskedő neveket. Sokan szinte elolvadnak, ha egy külföldi „tört magyarsággal” szólítja őket Nyuszifülnek vagy Kedvesemnek. Egy felmérésben azt vizsgálták, hogy az egyes európai országok egyedülállói mely beceneveket kedvelik a legjobban?
Hová utazzunk a tavaszi szünetben?
Évről-évre nő, azoknak a családoknak a száma, akik az üdülési szezon nyitányát a gyermekeik iskolai tavaszi szünetéhez igazítják, ami idén március 24. és 29. közé esik. A visszajelzések azt mutatják, hogy a családok többsége pár nappal megtoldva a szünidőt az egy hetes, elsősorban egyiptomi, illetve európai utakra fizet be az irodákban – derül ki a piacvezető online utazási ügynökség, az Invia friss felméréséből.
Útlevél a vadászgörénynek
Egyre többen utaznak kedvenceikkel az ünnepek alatt is. Ma már az Európai Unión belül szabadon vihetjük magunkkal cicusunkat, kutyusunkat, vagy az egyre divatosabb vadászgörényünket, de mindezekre csak néhány éve nyílt lehetőség.
Mi tart össze velem, édes?
Megdöbbentő eredménnyel zárult egy nemrégiben elkészült reprezentatív felmérés, ugyanis kiderült, hogy az európai párok 15%-a pénzügyi okok miatt marad párkapcsolatban. Adunk öt tippet, amivel várhatóan megelőzheted az otthoni pénzügyi balhékat, és esélyt adhatsz a szerelem megtartásának!
Európa 10 legtutibb úszó szállodája
Amerikaiak, ausztrálok ezrei jönnek hetente Európába, hogy például a Dunán, a Rajnán vagy mondjuk az észak-olaszországi Pó folyón hajózhassanak. A kontinensen is kezd egyre nagyobb divatba jönni az úszó szálloda. A Trivago utazási iroda most kigyűjtötte a legjobb boteleket. E fedélzeteken biztosan álomba ringathatod magad!
Európa nagyot ugrott
Több tízezer ember gyűlt össze Európa több száz vízpartján vasárnap délután három órakor, hogy egy közös Nagy Ugrással álljanak ki az egészséges folyóvizek fontossága mellett. Magyarországon és a Duna menti országokban ez a nap a Mura-Dráva-Duna határokon átnyúló Bioszféra Rezervátum emléknapja is. Az ország 15 településén, azonos időpontban megrendezett Nagy Ugrással Magyarország a régió legnagyobb csobbanásával állt ki saját vizei mellett.
Európa legnagyobb csobbanása!
Az európai folyók ünnepének számító Nagy Ugrás 10 éves jubileuma, illetve a Mura-Dráva-Duna-határokon átnyúló Bioszféra Rezervátum harmadik emléknapja (Amazon of Europe Day) alkalmából a WWF Magyarország országos Nagy Ugrást szervezett, amelyet az ország 10 megyéjének összesen 15 településén tartanak meg egy azon időpontban, július 12-én, délután 3 órakor egy közös Nagy Ugrással.