Életforma.hu

STÍLUS

Most akkor kevesebbet ér a lakásom?

Már „csak” a középmezőnyt vezeti Magyarország az ingatlanok drágulását tekintve az Eurostat most megjelent lakásár-statisztikája szerint. 2019. III. negyedévében, az egy évvel korábbi időszakhoz képest 7,8 százalékkal nőtt a magyarországi árszint, amivel a tizedik helyen állunk a 27 vizsgált európai ország listáján; az inflációval korrigált 4,1 százalékos érték pedig már csak a 13. helyre „elegendő” – ismertette az adatokat az ismert pénzintézet ingatlanpontjának vezető elemzője.

Éves összehasonlításban az élen jelenleg Lettország áll 13,5 százalékkal, de Szlovákia, Luxemburg és Portugália lakásárai is több mint 10 százalékot meghaladó mértékben nőttek. Figyelemre méltó, hogy egyik vizsgált országban sem csökkent az ingatlanok értéke, három év folyamatos áresés után még Olaszországban is emelkedett az árszint, igaz csak minimálisan (0,4 százalékkal).

Kép: pxhere

− Magyarország 2017 vége óta az európai dobogó élén állt, így a mostani  tizedik hely elég látványos visszaesést jelent. Váratlannak ugyanakkor nem mondható ez az eredmény, hiszen, ha pusztán a negyedéves adatokat vizsgáljuk, legutóbb, 2019. II. negyedévében már csak 0,2 százalékkal nőttek az árak, most pedig, a tavalyi harmadik negyedévben - Ciprus után - nálunk csökkent a második legnagyobb mértékben, 1,5 százalékkal három hónap alatt az árszint. Sőt, inflációval korrigálva már második negyedéve tart a csökkenés – mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az Eurostat emellett górcső alá vette a 2015 óta mért áremelkedést is, és ebben az összevetésben a magyar drágulás a leglátványosabb, a szűk négy év alatt összességében 60 százalékos!

Bár a most közölt, tavalyi harmadik negyedéves adatok egyelőre még nem véglegesek, hiszen az adott időszak összes adásvételét még nem dolgozták fel, ám minden jel arra mutat, hogy 2019-ben befejeződött az évek óta tartó, két számjegyű éves áremelkedés trendje, és idén már konszolidáltabb mértékű drágulás várható országosan. Csökkenésre viszont összességében nem lehet számítani, a lassuló árnövekedés még évekig elhúzódhat.

A lakáspiaci folyamatokat ugyanakkor célszerű mindig regionálisan és különböző szempontokból vizsgálni. Bár most is vannak már olyan területek, ahol visszatérni látszik az elmúlt években elfeledett – vásárlást megelőző – alkufolyamat, a legkeresettebb részeken és lakástípusoknál még mindig gyakori, hogy egymásra licitálnak a vevőjelöltek.

Kép: László Márta

Senkinek sem volt telitalálatos szelvénye az ötös lottón az elmúlt bő húsz hétben. A főnyeremény már túl van a bűvös 3 milliárd forintot, tehát ha valaki helyesen tippel, akkor minden idők egyik legnagyobb hazai nyereményét viheti haza. Öt évvel ezelőtt hasonló szerencse érte az egyik játékost, ám sokaknak szinte felfoghatatlan, hogy mi mindenre használható fel egy ekkora összeg. Szakértőnk – összevetve a legfrissebb és az 5 évvel ezelőtti Lakóingatlan Értéktérképet – utánajárt, ha a nyertes ingatlanba fektetne, mire volna elegendő ennyi pénz.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.