Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Európa legnagyobb csobbanása!

Az európai folyók ünnepének számító Nagy Ugrás 10 éves jubileuma, illetve a Mura-Dráva-Duna-határokon átnyúló Bioszféra Rezervátum harmadik emléknapja (Amazon of Europe Day) alkalmából a WWF Magyarország országos Nagy Ugrást szervezett, amelyet az ország 10 megyéjének összesen 15 településén tartanak meg egy azon időpontban, július 12-én, délután 3 órakor egy közös Nagy Ugrással.

A WWF központi eseményét a dunabogdányi szabad strandon rendezik a vizesélőhelyek rehabilitációja iránt elkötelezett Coca-Cola Magyarország támogatásával. Délelőtt biciklitúrát indítanak Budapestről Dunabogdányba, ahol egy órától az esemény végéig ott lesz a WWF Élő Duna Turnéja is.

Emellett fotókiállítással, Végvári Tamás túrakajakos Bioszféra Rezervátumban tett túrájának élménybeszámolójával, strandröplabda bajnoksággal, ugrálóvárral és egy igazi olimpiai mászófallal várják mindazokat, akik részesei akarnak lenni Európa legnagyobb csobbanásának.

Programok:

10:00 – 13:00: Biciklitúra Budapesttől Dunabogdányig, Szentendre érintésével

13:00 – 18:00: WWF Élő Duna turné

  • Strandröplabda bajnokság
  • Ugrálóvár
  • Olimpiai mászófal
  • Ftókiállítás és videó vetítés Végvári Tamás, a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumban készített felvételeiből

14:00: Beszélgetés és élménybeszámoló Végvári Tamás kajaktúrájáról a bioszféra rezervátumban

14:30: Regisztráció és felkészülés az ugrásra – vízipisztoly csatás bemelegítés

15:00: Nagy Ugrás ország szerte és Európa szerte egy időpontban, össznépi vízitorna

16:30: Strandröplabda bajnokság döntő és eredményhírdetés

17:00: Indian Joe Band koncert

Fontos!
A kerékpártúta július 12-én 10-kor indul Békásmegyerről, a HÉV végállomásától. A találkozó a régi szentendrei út és az állomás között, a hegy felőli oldalon lesz, a buszforduló közelében lévő füves területen. Az utat a kijelölt kerékpárúton teszi meg a csapat, amihez Szentendrén, a buszállomáson 10:45 és 11:00 óra között még lehet csatlakozni. Dunabogdányban a kerékpárok tárolása megoldott! Kellő mennyiségű folyadékot és ételt mindenki vigyen magával az útra, menet közben nem lesz lehetőség a készletek feltöltésére. A szervezők azt kérik, mindenki viseljen bukósisakot a túra közben. A Nagy Ugrás rendezvény után a visszautat egyénileg, esetleg kisebb csapatokba verődve oldják meg a résztvevők. A túra ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Legkésőbb 2015. július 10., 12:00 óráig várják a jelentkezéseket a [email protected] e-mail címen. A rendezők azt is kérik, hogy az e-mail tárgya "kerékpárral a Nagy Ugrásra" legyen, és az is legyen benne a levélben, hogy hányan jöttök!

Ünnepeljük együtt az európai folyókat!

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.