Életforma.hu

ÉLET-MÓD

U2 turné Európában - vajon hozzánk is jönnek?

Huszonöt állomásos turnéra indul idén nyáron Európában és Észak-Amerikában a U2 az idén 30 éves The Joshua Tree című lemezével, amelyen olyan slágerek szerepelnek, mint a Where the Streets Have No Name és a With or Without You. Vajon a magyar rajongókat is meglepik?

Az 1987-ben megjelent nagyhatású albumból, amely stadionokat is megtöltő világsztárokká tette az együttes tagjait, 25 millió példány fogyott el. A U2 gitárosa, The Edge (David Howell Evans) a Rolling Stone magazinnak adott interjúban elárulta, még nem döntötték el, hogyan néznek majd ki a turné koncertjei.

"Nem feltétlenül az A oldal első számával, a Where the Streets Have No Name-mel fog kezdődni a show" - mondta el a zenész, aki szerint az album dalai még ma is érvényesek.

U2 Kép: Facebook

A nagy slágerek mellett a lemez olyan ritkán előadott dalait is játszani fogják, mint a Trip Through Your Wires és az In God's Country. Az együttes emellett most először fogja játszani élőben a Red Hill Mining Town című dalt, amelyet az 1980-as évek nagy brit bányászsztrájkjai ihlettek. A szám sosem szerepelt még a U2 koncertjein, bár 1987-ben többször is megszólalt a beállások alkalmával.

"Nemrég hallgattam vissza a The Joshua Tree-t, először az elmúlt 30 évben" - mondta el Bono, az együttes énekese, aki szerint az album leginkább egy operára hasonlít, és a dalokból áradó nagy érzelmek - a szerelem, az összetört álmok, a veszteség érzése, a felejtés keresése - most is aktuálisak.

"Néhány dalt sokszor énekeltem, de az egész albumot egyben még sosem. Készen állok rá, ha a közönségünk is ugyanolyan izgatott, mint mi" - hangsúlyozta az énekes.

A turné észak-amerikai részén - amelyen a Rolling Stone cikke szerint a Bonnaroo fesztivált is útba ejti a U2 - egymást váltva a Mumford & Sons, a OneRepublic és a The Lumineers kíséri az együttest, az európai helyszíneken pedig - Londonban, Berlinben, Rómában, Barcelonában, Dublinban, Amszterdamban, Brüsszelben és Párizsban - Noel Gallagher High Flying Birds nevű formációja lesz a U2 előzenekara. A volt Oasis-gitáros úgy fogalmazott: megtiszteltetés és öröm, hogy hozzáteheti a saját részét "a világ legnagyobb showjához".

A U2 idén tervezi megjelentetni új albumát, amely a Songs of Experience címet fogja viselni. (forrás. mti)

Koncertek 2017-ben – íme a menetrend, válogass!
Itt az idő, hogy elővedd a naptáradat, és bejegyezd azokat a koncerteket, fesztiválokat, amelyek 2017-ben várnak rád. A válogatáshoz adjuk a részletes menetrendet, de a jegyekről neked kell gondoskodnod! Méghozzá azonnal! Jó szórakozást!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.