Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy csésze bolgár karácsony

Idén Európa egyik Kulturális Fővárosa Plovdiv, ezért a december 4-i menü: Egy csésze bolgár karácsony. Bulgária második legnagyobb városa az egyik legrégebben lakott európai település. Milyen nyomokat hagytak maguk után a trák, a római, a bizánci, a gót, a török, az örmény és a zsidó lakók?

Tudjátok, Plovdivnak magyar neve is van: Filippopoly vagy Filipápoly. Miért? A Balkán-félsziget városának gazdag múltja és emlékei mellett természetesen a jelenéről beszélünk majd többet: idén 500 kulturális programmal várták és várják az odalátogatókat.Miközben elmagyarázzuk, hogy miért fontos a bolgároknak az, hogy kultúrájukat közhelyektől mentesen mutassák be, arra is próbálunk választ találni, hogy miért a slow food és a slow life, azaz a lassú étkezés és a lassú élet hívei. Miközben elmeséljük, hogy miről szól az Európai Odüsszeia 2019 című színházi előadás, nem felejtjük el megízlelni a bolgár konyhát, kóstolófalatok formájában. És persze a bolgár karácsonyi szokásokról is beszélgetünk.

Az est díszvendége: Uljana Bogdanszka, a Bolgár Köztársaság nagykövete. Az est műsorvezetője: Szederkényi Olga, újságíró.

Jó buli lesz Budán, az Európa Pontban! Az esemény  ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Ezt itt teheted meg!

Bécsújhely, Kép: niederosterrich at

Azt találtuk ki, hogy ne csak a nagyvárosokról, hanem a csendesebb, a turisták által még alkalmanként felfedezetlen, de méltán csodálatos történelemi helyszínekről is szóljon a karácsony előtti időszak. Íme, néhány ötlet a készülődéshez! Nagyon izgi!


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.