Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyarország ARCa 2005-ben

Tegnap éjfélig volt látható a 6. ARC Óriásplakát - és Citylight-kiállítás a Felvonulási téren. Bár a megnyitót az eső elmosta, a nagyszabású koncertsorozat két hét múlva megnyitotta kapuit. A győztesek értékes tárgyi nyereményekkel, és jelentős szakmai elismeréssel lettek gazdagabbak.

Az idei kiállítás legszembetűnőbb különbsége az eddigi évekhez képest, hogy valóban kiállításként beszélhetünk már róla, eltűnt tehát a köztudatból az esemény "reklám" funkciója. Ahogy pár nappal a megnyitó után mondták: "Autók helyett egy hónapra ismét gondolatok parkolnak a Felvonulási téren."

A 2005-ös pályázat szlogenje: "Haza. Szereted?". Az egyik főszervező, Geszti Péter elmondása szerint a vártnál sokkal pozitívabb visszajelzések érkeztek, az emberek nem éreztek semmilyen politikai jellegű hátsó szándékot. A kiírásnak megfelelően a központi téma az alkotásokban Magyarország volt, ki-ki meglátása, életérzése és persze a meghatározott témakörök szerint. Szembetűnő volt, hogy sokkal nagyobb képi kidolgozottságra, magasabb színvonalra törekedtek az idei résztvevők.

A bizarr időjárás miatt két hetet késő megnyitó is újdonságnak számított ebben az évben. Fellépett többek között az R-GO, a Belga, valamint Oláh Ibolya először énekelte el élőben az idei pályázathoz kapcsolódó Magyarország című számot. A rendezvényen USE divatbemutatót is láthattunk, ahol magyar motívumokkal díszített ruhakollekciók, valamint sminkek vonultak fel a színpadon. A ruhadarabok természetesen csak mintájukkal utaltak a magyaros viseletre, minden szempontból (szín, fazon, anyag) alkalmazkodtak a mai trendekhez. Oláh Ibolya fellépő ruhája is ennek jegyében készült.

Összességében elmondható, hogy ez a már rendszeresnek nevezhető bizonyos egy hónap kezdi kinőni magát egy kulturális eseménnyé, amire igenis szükség van, ahol diszkriminációtól függetlenül teret kap az önkifejezés, és amelyen a művészeti értékeken túl a szórakozás is szerephez jut, nem is kis igényességgel. Nekünk bejött.

A nyertesek névsora és képei ide kattintva megtekinthetők.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.