Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mai aprónk: szurikáta kölyök társat keres

A kis szurikáta kölyök a Kecskeméti Vadaskert legújabb és egyben legfiatalabb lakója, aki egy megfelelő társsal tavasszal már egy új kolónia alapítója lehet. A kis szurikáta (Suricata suricatta) alig egyhónaposan, még novemberben érkezett Budapestről. 

Valószínűleg az anyja nem tudta gondozni, ezért nagyon legyengült, így találtak rá az állatkert dolgozói a kifutóban. A gyógykezelésnek köszönhetően ugyan felerősödött, de mivel a kolóniája már nem fogadta volna vissza, a Fővárosi Állat- és Növénykert vezetése felajánlotta a kis kölyköt a kecskeméti intézménynek. A szurikáta Kecskemétre kerülését követően is különleges gondoskodást igényelt és volt némi kockázata is a befogadásának, ezért mostanáig titokban tartották érkezését.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

A kölyök jelenleg az igazgatói irodában éli mindennapjait. Az eredetileg neki kialakított, infralámpával állandó hőmérsékleten tartott helyiséget ugyanis a maláj harci tyúknak és a legnagyobb hidegben kikelt kilenc csibéjének kellett átengednie. A szurikáta sem vészelné át a hetek óta tartó hideget, Tokovics Tamás igazgató szobájában azonban szintén folyamatos meleget tudnak neki biztosítani és ott szabadon jöhet-mehet kedvére. Kapott homokot, hogy kaparászhasson és búvóhelyet is kialakítottak neki.

A szurikátáról...
A természetben mindenevő kis ragadozó étrendje nagyon vegyes: a zöldségeket és gyümölcsöket nyersen és párolva egyaránt kedveli, de nagy kedvence a főtt csirkehús és a csontos nyak is. Hangjelzéseiknek pontos jelentésük van. Csak a veszélyre hat különféle jelzést használnak. Ennek megfelelően hanggal jelzi a kis kölyök azt is, ha játszik, ha éhes vagy csak éppen egy kis gondoskodásra vágyik. Ilyenkor az igazgató felveszi és egy kis simogatással megnyugtatja.

A kis kölyök sokat játszik, plüssállatai között szívesen alszik és szépen fejlődik. Így persze valamennyire az embereket is megszokja, bár azt nem szeretnék, ha teljesen megszelídülne, viszont a vadaskert egyik közkedvelt programja, a látványetetés során nem baj, ha némileg elfogadott számára az ember jelenléte.

Jelenleg két idősebb hím szurikáta lakója van a Kecskeméti Vadaskertnek. Amennyiben sikerülne tavasszal a kis nősténynek valamelyik állatkertben megfelelő párt és társakat is találni, egy új kolónia alapítói lehetnének.

Magyarországon a szurikáta az állatkertekben a legkedveltebb mongúzfaj.

Mezei poloskák, ég veletek!
Utálom a mezei poloskát vagy a kanadai ugrólepkét. A poloska az ősszel tört be a kertbe, a kanadai ugrólepke 2-3 éve lepte el Európát és a vadszőlőmet! Na most vége! A hideg idő és a fagy pozitív hatása, hogy a kártevőket megritkítja, ami a növényvédelmet segíti ebben az évben.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.