Életforma.hu


Tudatossággal a megelőzésért: a stroke elkerülhető!

Tudatossággal a megelőzésért: a stroke elkerülhető! 

Magyarországon mintegy 45-50 ezer ember kap stroke-ot évente, közülük kb. 15 ezren nem élik túl a szélütést. Pedig a stroke tudatossággal elkerülhető! Íme néhány jó tanács neked is, hogy elkerüld!
"Húsz éve harcolok" - mondja Schobert Norbert, aki új könyvet írt a fogyásról

"Húsz éve harcolok" - mondja Schobert Norbert, aki új könyvet írt a fogyásról 

Több, mint két évtizede tekinti missziójának Schobert Norbert a súlyfelesleggel szembeni harcot. Új könyvéből erről a harcról mesélt.
Mindannyian varázslók vagyunk - Kocsis-M. Brigitta gondolatai

Mindannyian varázslók vagyunk - Kocsis-M. Brigitta gondolatai 

Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, újságíró. Vagy ahogy ő mondja: „hivatásos mesélő”. Mert bármit csinál, valahogy mindig ott köt ki, hogy történeteket mesél: a televíziós és újságírói munkája során, a BorPortré interjúk alatt, az általa tartott képzéseken vagy éppen akkor, amikor verseket, novellákat ír. Vallja, hogy az élet történetek szövevényes hálója. Erről elmélkedik hétről-hétre egy pohár bor mellett. Ezen a héten arról, hogy mindannyian varázslók vagyunk – ha elhisszük magunkról.
A Peller lányok még ma is a nagymama receptjéből főznek

A Peller lányok még ma is a nagymama receptjéből főznek 

Peller Anna és Peller Mariann az ország egyik legismertebb testvérpárja, akik nemcsak a színpadon, és a kamerák előtt mozognak otthonosan, hanem a konyhában is. Ehhez kiváló alapokat kaptak a nagymamájuktól.
Lemondták az országos szűrést!

Lemondták az országos szűrést! 

Elmarad a járványügyi helyzet miatt a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság március 19-ére meghirdetett országos Érszűkület Napja. Eredetileg azt tervezték, hogy öt nagyvárosban egyszerre végeznek szűrővizsgálatokat.
Több szól ellene, mint mellette

Több szól ellene, mint mellette 

Fejfájás, pattanásos bőr, fáradtság, alvászavar és hasi panaszok – csak pár a ketogén diéta alatt előforduló problémák közül. A most annyira divatos fogyókúrás módszernek nevezett étrend eredetileg epilepsziásoknak lett összeállítva, rohamok csökkentésére, kivédésére. Alapja az extra magas zsírtartalmú és nagyon alacsony szénhidrát összetételű táplálkozás. Horváth Kata, a Duna Medical Center dietetikusa figyelmeztet: bár a ketogén diétával beindulhat a fogyás, de hosszútávon inzulinrezisztenciához, szív és érrendszeri megbetegedésekhez is vezethet.
3 férfivágy, ami elengedhetetlen a jó szexhez

3 férfivágy, ami elengedhetetlen a jó szexhez 

Kíváncsi vagy, mi az a három dolog, ami a pasik szerint kihagyhatatlan, ha szexről van szó? Most eláruljuk, mivel nyűgözd le a párodat!
Most segítünk leszámolni a nők gyilkosával

Most segítünk leszámolni a nők gyilkosával 

Nálunk is megjelent Dr. Kristi Funk műve, Az egészséges női mell kézikönyve. A mellrák megelőzéséhez és túléléséhez ad hasznos gyakorlati tanácsokat minden nőnek.
Ez nem lehet válóok

Ez nem lehet válóok 

Mielőtt külön szobába költöznénk párunkkal a hangos horkolás miatt, érdemes utána járnunk, hogyan kezelhető a jelenség, és mikor érdemes műtétre adnunk a fejünket. Dr. Tóth Eszter, a Duna Medical Center fül-orr gégésze és horkolás szakértője elmondja, a horkolás nem elsősorban az orrhoz köthető, mint korábban gondolták, az orrlégzést javító műtéttel csak az esetek 10-20 %-ában remélhetjük, hogy megszüntethetjük a tünetet. Napjainkban leginkább a lágyszövetek feszesítésében látják a szakemberek a megoldást.
Terhesség online

Terhesség online 

Régóta szeretnétek babát, de nem jön össze a gyermekáldás? Magyarországon majd háromszázezer pár küzd ugyanezzel problémával. A szülész-nőgyógyász szerint sokakat már akkor a lombikprogram felé irányítanak, amikor még bőven megérné természetes úton próbálkozni. Rengetegen nem is tudják, hogy néhány egyszerű szokás megváltoztatásával már jócskán megnövelhetnék a teherbeesés esélyét. Ebben lehet segítségükre új 8 hetes online program, a www.pregprogram.com.

A lélekmelegítő szauna 7 jótékony hatása 

Lassan, de biztosan megérkezünk a hideg őszbe és télbe, amikor is kevesebbet süt a nap, korábban sötétedik. Ilyenkor a zordabb időjárási körülmények megviselik a szervezetünket, és egyre jobban vágyunk vissza a nyári melegbe. A legjobbat akkor tehetjük a szervezetünkkel, ha az ősz közeledtével átadjuk magunkat egy nyugtató wellness élménynek, amiben a főszerepet a szauna játssza.

Mitől lesz magas a vérnyomásom? 

Rendszerint nem lehet kimutatni a magas vérnyomás kialakulásáért felelős fő okot, több tényező együttes hatása eredményezi a hypertonia létrejöttét. Ilyenkor eszenciális hipertóniáról beszélünk. A hypertoniások 10 %-ában azonban meghatározható az a tényező, amely felelős a tartósan magas vérnyomásért. Ezek a betegek úgynevezett szekunder vagy másodlagos hypertoniában szenvednek.

3 profi tipp a tavaszi életmódváltáshoz 

Gyakran nemcsak a természet éled újjá a tavasz beköszöntével, hanem mi magunk is új erőre kapunk. A kellemes idő, a napsütés és az egyre több friss zöldség és gyümölcs a boltok polcain sokunkat motivál arra, hogy változtassunk életmódunkon. Az elhatározásnak azonban egy jó adag elhivatottsággal és kitartással kell párosulnia ahhoz, hogy ne csupán egy múlékony hóbort legyen. Barcza Zoltán, az egyik legismertebb hévízi hotel séfje néhány praktikus tippel segít mindazoknak, akik szeretnének áttérni az egészséges táplálkozásra.

Gyakran csak ülünk a problémáinkon + 1 videó 

Rengeteget hallhattunk, és olvashattunk az ülő életmód okozta különböző gerincbetegségekről, mint a 21. század népbetegségei. Kutatások és statisztikai adatok borzasztanak el minket, hogy mindenki valamelyest magáénak érezze a problémát. De mindez hiába, ha a tüneteket illetően tévhitben élünk, illetve ha a probléma megelőzésének, és kezelésének mikéntjéről nem esik szó. Szerinted te is a „nép betege” vagy? Mutatjuk az erre utaló jeleket és néhány kezdeti megoldást is.

Így kerüld el, hogy az első edzésed legyen az utolsó! 

Állapotfelmérés, elérhető, de kihívást jelentő célok, és talán a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat. Szakértői tanácsok, hogy ne olyan legyen az edzés, mintha gördeszkával próbálnánk bevenni a Műjégpályát. 

Hízunk, hízogatunk... 

Nem sokan ismerik az új táplálkozási ajánlást, a dietetikusokat hitelesnek, tanácsaikat hasznosnak tartják, de a többség a szakember felkeresésével kapcsolatban az orvosától kér információt. Biztos, hogy itt minden rendben van? Ez derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége friss online reprezentatív kutatásából, ami a dietetikusok szakmai megítéléséről, és a két éve kiadott táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® ismertségéről készült. 

Életveszélyes és tünetmentes is lehet 

A szívritmuszavar „alattomos” jelei gyakran tünetmentesk, de ha mégis szokatlan szívdobogásérzés jelentkezik, arra mindenképpen fel kell figyelni. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta mindezek mellett a kamraremegés kritikus jelenségéről is beszélt.

Akkor most kinek az egészsége fontosabb? 

Nem csupán saját magára nézve, hanem születendő babájára nézve is veszélyes, amennyiben a kismama cukorbeteg, és nem foglalkozik annak kezelésével szakorvos bevonásával! Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont belgyógyász-diabetológusa megnyugtat mindenkit: gyakran elegendő az életmód terápia betartása!

Perifériás érbetegség? Ezt tedd ellene! 

A perifériás érbetegség (PAD) kezelése a tünetek csökkentésére, és az állapotromlás megelőzésére épül. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint mindezekben az orvosi kezelésen túl rendkívül sokat lehet tenni életmódbeli változtatásokkal is.

Teszteld magad őszintén! 

Ma már nem kétséges, hogy az életmódunk milyen óriási hatással van az egészségünkre, betegségeket okozhat, és gyógyíthat is. Dr. Vernes Réka, az Életmód Orvosi Központ életmód orvosa szerint éppen ezért is van kitüntetett szerepe az életmód orvoslásban a gondos felmérésnek, ami túlmutat a hagyományos orvosi felmérésen. Íme, a legfontosabb kérdések, amelyeket végig kell gondolnunk az életmódunkkal kapcsolatban.

Vissza a természetbe! 

Átszivárog a turizmusba is az egyre népszerűbb egészség- és környezettudatos életmód iránti igény. Az utazóknál ma már szempont a természetközeliség, ami magával hozta az erdei szállodák vendégkörének bővülését.

Miért éppen a só? 

A magas vérnyomás kialakulása számos okra vezethető vissza, amelyek közül jónéhány döntés kérdése. Az egyik ilyen a sófogyasztás, amelynek visszaszorítására dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás- és érkockázat specialistája hívta fel a figyelmet. 

Kendőzetlenül a férfi koronaékszerekről 

Egyre többet kell foglalkozni a férfiak meddőségével, még akkor is, ha nem szeretnénk. Hiszen ma már elmondható, hogy a meddő párok esetében 40%-ban a férfiak meddősége, 40%-ban a nőké, 20%-ban pedig egyéb problémák okozzák a gyermektelenséget. De mi is gátolja a férfiak nemzőképességét? A témában Ratkó Tünde szülésznő segít. 

Veszedelmes viszonyok 

Mivel a Humán Papilloma Vírus 16-os genotipusa felelős egyes szájüregi és gége rosszindulatú daganatos megbetegedésekért, ill. a 6-os és a 11-es genotípus egyes jóindulatú elváltozások kialakulásáért, ezért még panaszok nélkül, megelőzésképpen is fontos a fül-orr-gégészeten a rendszeres szűrővizsgálat! A különböző rizikócsoportokba tartozó személyeknél ez még nagyobb jelentőségű!

5 szokás, amivel akár 10 évvel is tovább élhetünk 

Az életmódunk olyan jelentős hatással van az egészségünkre, hogy bizonyos szokások bevezetésével, megváltoztatásával hosszú évekkel tovább élhetünk. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa összegezte a legfontosabb tudnivalókat.

Honnan tudjuk, hogy begyulladtunk? 

Gyulladás szinte bárhol felbukkanhat a szervezetben, szerteágazó, elhúzódó panaszokat okozva. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa az egyszerű vérvizsgálatról beszélt, amely segít felismerni, hogy zajlik-e bennünk gyulladás, és amellyel a szervezet kezelésre adott válasza is nyomon követhetővé válik. 

Ronaldóról beszél mindenki 

Kiverte a biztosítékot a vb-n az Irán-Portugália meccs. A szakértők és a nem szakértők is azon vitatkoznak, hogy ki kellett-e volna állítani Cristiano Ronaldot? A felzúdulás nem véletlen. A világ egyik legismertebb sportolója a gyerekek példaképe, nők milliói epekednek utána és férfiak ezrei akarnak úgy kinézni, mint ő. Tulajdonképpen bármit megtehetne, amit csak akar. Ronaldo mégis szigorú edzéstervet követ, egészségesen táplálkozik, és nagyon odafigyel az életvitelére. Amíg a szakértők és a nem szakértők vitatkoznak, íme Ronaldo receptje az élethez. 

Miért vitték le a vérnyomás értékeket? 

Miért emelték a magas vérnyomással diagnosztizáltak számát 75 millióról 103 millióra az amerikai szakmai szervezetek? Miért kell az idősebbeknél is azokat az értékeket megcélozni, mint a fiatalabbaknál? Miért olyan fontos az életmód a magas vérnyomás kezelésében? Ezekre a kérdésekre kereste a választ dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája és dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke.

Téged is fenyeget a gyilkos! 

A magyar lakosság átlag életkora és egészségben leélt életéveinek száma jóval elmarad az Európai Uniós átlagtól. Az idei Stroke Napján született szűrési eredmények aggasztóak.  A statisztikai adatai tükrében kijelenthető, hogy a vizsgálatokon részt vevők majdnem fele a kiemelt kockázatú csoportba tartozik, és ha nem kezeltetik magukat, nem változtatnak életvitelükön, akkor néhány éven belül nagy esélye van arra, hogy szélütést kapjon.

Kerülje ezeket az élelmiszereket, ha magas a vérnyomása! 

A magas vérnyomás megelőzésében jelentős szerepe van a táplálkozásnak, sőt, a már kialakult betegség kezelésében is döntő szerepű az életmód. Összegyűjtöttük a tiltólistás élelmiszereket, amelyek között bizonyára és sajnos egy-két kedvenc is lehet...!

Heti 750 perc - csak ennyi kell, hogy életben maradj 

A legújabb, 17 országra kiterjedő vizsgálat igazolta az életmód orvoslás rég hangoztatott állítását, miszerint a mozgás akár életet is menthet. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke a felmérés eredményeit és a pontos ajánlásokat ismertette.

Nem a pénz a legfontosabb a gyerekvállaláshoz 

Miért szeretnének gyermeket vállalni a magyar párok? Mikor ideális szerintük a családalapítás? Mennyire tájékozottak a fogantatás témakörében? No és mi a legfontosabb a gyerekvállaláshoz? Megkérdeztük...

Szerinted ideális a testsúlyod? Számold ki! 

Az ideális testsúly megállapítása korántsem egyértelmű. Már csak azért sem, mert az egészséges súly számtalan tényezőtől függ és a hozzá vezető út is mindenkinél különböző lehet. Sasvári-Szekeres Anita, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa segít az eligazodásban.

Ez minden szülő szeptemberi rémálma 

A bölcsőde- és óvodakezdés időszaka kifejezetten igénybe veszi a gyerekek immunrendszerét. Pedig megfelelő vitamin- és tápanyagbevitellel sokat tehetünk az ún. közösségi betegségek megelőzéséért, sőt, a kisgyermekkori táplálkozás minősége a felnőttkori egészségre is hatással van.

Nem egymás szemére kell hányni! 

Szomorú tény, hogy Magyarországon a meddő párok aránya kifejezetten magas. Ám ennek ellenére is nagyon sokan nem igazán értik, hogy mit is takar ez a kifejezés, és hogy kire is vonatkozik. Ugyanis a meddőség nem egyenlő a nők problémájával, ugyanúgy érintheti a páros másik tagját is. A témában Ratkó Tünde szülésznő segít eligazodni. 

Megbetegíthet, de gyógyíthat is az életmódod! 

Cukorbetegség, magas vérnyomás, koleszterinszint-emelkedés, következményes stroke, vesekárosodás, szívelégtelenség, egyes daganatos megbetegedések, depresszió – betegségek, amelyeket az életmódunkkal befolyásolhatunk. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság frissen megválasztott elnöke az egyre nyilvánvalóbb összefüggésekről beszélt.

Mit gondolsz, ihatsz-e sört, ha magas a vérnyomásod? 

Csábító lehet egy-egy pohár bor, egy-egy hűvös koktél, sokan a hideg sört szinte víz helyett isszák a nagy melegben. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat specialistája az alkohol és a magas vérnyomás kapcsolatát elemezte.

Alattomos ügy 

A magas koleszterinszint alattomos: nem okoz tünetet, ugyanakkor közvetve kiváltója lehet az infarktusnak, a stroke-nak és az érszűkületnek. Dr. Babai László, az Életmód Orvosi Központ alapítója, életmód orvos a koleszterincsökkentés két hatékony módjáról beszélt.

Szia! Mit iszol? 

Attól, hogy pontosan tudjuk, milyen káros az alkohol, még egyáltalán nem tántorít el senkit az ivástól. Sőt, akik saját megítélésük szerint sokat tudnak az alkohol egészségre gyakorolt hatásáról, kissé gyakrabban fogyasztanak alkoholt, mint azok, akik keveset tudnak róla. Ez derült ki egy friss felmérésből. 

Mi nem jojózunk, mi fogyunk! 

Villámdiéta? Káposztaleves-kúra és csodakapszulák? Ha összeszámoljuk, mennyi energiát és pénzt fordítottunk eddig fogyókúrákra, megdöbbentő eredményre juthatunk. Varga Dóra dietetikus, az Életmód Orvosi Központ szakmai vezetője szerint az is döbbenetes, hogy a „kúrázók” 80-90 százaléka annak ellenére újra és újra próbálkozik csodaszerekkel, hogy csak a jojó-effektust tapasztalta meg. 

Mellesleg, megtapogattad már a sajátodat? 

Mi a közös Christina Applegateben, Kylie Minogueban, Anastaciaban és Tallós Ritában? Mindegyikük leküzdötte a mellrákot, amely a  évente több mint 500 000 nő életét oltja ki. A mellrák már a fiatalabb korosztályt is egyre inkább érinti, ezért is fontos, hogy minél előbb kialakuljon az egészségtudatos szemléletmód.

Állítsd be magadnak! 

Mielőtt bárki kizárólag a genetikára fogná a magas vérnyomását, fontos tudni, hogy az életmódunkkal jelentősen befolyásolható ez az érték. Dr. Babai László, az Életmód Orvosi Központ orvosa, kiemelt szakmai vezetője szerint az életmódorvoslással nemcsak az esetleges fejfájástól szabadulhatunk meg, de jelentősen csökkenthetjük az infarktus kockázatát is.

Új helyszínen az Everness Fesztivál 

Idén új helyszínen várja a feltöltődni vágyókat az ország legnagyobb spirituális életmód fesztiválja, az Everness Fesztivál. Június végén közel háromszáz hazai és külföldi előadó érkezik, hogy a fesztivál hagyományai szerint a legkülönbözőbb területeken hirdesse a tudatos életformát.

Mai aprónk: szurikáta kölyök társat keres 

A kis szurikáta kölyök a Kecskeméti Vadaskert legújabb és egyben legfiatalabb lakója, aki egy megfelelő társsal tavasszal már egy új kolónia alapítója lehet. A kis szurikáta (Suricata suricatta) alig egyhónaposan, még novemberben érkezett Budapestről. 

Itt az 5+1 tipp a tuti fogyáshoz 

Van, akiről már egy könnyű diéta hatására is szinte leolvadnak a kilók, mások azonban minden igyekezetük ellenére sem tudnak fogyni. Mitől lehetnek ilyen makacsak zsírpárnáink, és hogyan szabadulhatunk meg tőlük végre tartósan? Dr. Gulyás Tamás orvos, életmód szakértő segít megtalálni a választ!

Így lehet belőled is bombanő! 

Egyedülálló kezdeményezés veszi kezdetét ez év januárjában. Három ismert ember részvételével fogyókúrás és egészségmegőrző program indul. A Bombanő programban Pirner Alma coach, tanácsadó és egzotikus táncos, Vámos Erika műsorvezető, valamint Hódi Pamela modell is megosztják a fogyni és szépülni vágyó nőtársaikkal tapasztalataikat, segítséget nyújtanak abban, hogy elérjék a kitűzött céljaikat.

7 lépés a Candida fertőzés ellen 

Alig van olyan nő, aki életében legalább egyszer ne szembesülne a Candida fertőzés tüneteivel. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza a candidiasis okaira és a megelőzés, kezelés lehetőségire hívta fel a figyelmet.  

Hogyan maradhatunk szellemileg frissek? 

Hogyan képesek az előadóművészek és a nagy lexikális tudást igénylő tudósok észben tartani a sok szöveget, neveket, információt? Mi befolyásolja  az idősek agyműködését? Mennyit mozogjunk, tanuljunk és mit fogyasszunk, hogy szellemileg frissek maradjunk?       Szakembertől kaptunk választ a kérdésekre.