Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Majd kétszer akkora a galaxis, mint hitték!

715 újabb bolygót azonosítottak a Tejútrendszerben amerikai csillagászok. Korábban mintegy 1000 bolygót ismertek itt, az eredmény tehát óriási. Ráadásul a tudósok szerint ez még egyáltalán nem a végleges szám.

Kép: Pixabay

A Kepler űrteleszkóp segítségével 715 új bolygót sikerült felfedezni a Tejútrendszerben – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Soha ilyen nagy számú bolygó felfedezéséről nem számoltak be egy alkalommal. Korábban mintegy 1000 bolygót sikerült azonosítani a galaxisunkban – írta az MTI a CNN hírtelevízió tudósítására hivatkozva. Az újonnan megismert, összesen 305 csillag körül keringő bolygók közül négy a NASA által „lakhatónak” nevezett övezetben található, vagyis potenciálisan alkalmas arra, hogy élet legyen rajta.

A Kepler űrteleszkópot 2009-ben bocsátotta fel a NASA azzal a céllal, hogy a Földhöz hasonló bolygókat kutasson fel a mérsékelt hőmérsékletű „lakható övezetekben” vagy azok közelében. A most bejelentett új bolygókat a teleszkóp működésének első két éve alatt rögzített felvételek alapján azonosították be, ami azt jelenti, hogy az űrkutatási hivatal a jövőben további felfedezésekről fog beszámolni.

Bánya a Holdon
Elkezdődött a versenyfutás az űrbeli javakért. Kína 2025-ben már héliumot bányászna a Holdon, míg a NASA az aszteroidákra koncentrál. Nemrég egy magáncég is a szomszédos égitestre vonatkozó kitermelési jogokért folyamodott.

A bolygókat egy újfajta eljárásnak, az úgynevezett „sokféleség általi ellenőrzésnek” köszönhetően sikerült azonosítani. Ez részben a valószínűség logikájára támaszkodik: a kutatók ahelyett, hogy vakon keresték volna a bolygókat, azokra a csillagokra összpontosítottak, amelyek körül a technika sugalmazása alapján valószínűleg legalább két bolygó kering.

A NASA szerint a Kepler által felfedezett bolygók 95 százaléka kisebb, mint a Neptunusz, amely pedig négyszer akkora, mint a Föld. A „lakható övezetekben” fellelt bolygók közül mind a négy körülbelül kétszer akkora, mint a Föld.


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.