Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Majdnem legenda lett a lóból

Csaknem egy versenyló halálához vezetett egy, a legyek távoltartása céljából használt állategészségügyi biocid termék. A Tam Tam Vet nevű termékkel kezelt lónál az alkalmazást követően súlyos allergiás reakció jelentkezett. Az esetről a tulajdonos értesítette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt, és kiderült, a készítmény sem forgalomba hozatali engedéllyel, sem nyilvántartási számmal nem rendelkezett!

A Tam Tam Vet elnevezésű biocid terméket egy Dunakeszi lovasboltban vásárolták. Az állatnál nagy kiterjedésű ödéma és a keringési rendellenesség lépett fel. Csak a gyors tüneti kezelésnek köszönhetően sikerült megmenteni szegény párát attól, hogy az örök vadászmezőkön folytassa pályafutását.
Kép: Wikipedia

A NÉBIH szakemberei felhívják a figyelmet arra, hogy az engedélyszámot vagy nyilvántartási számot a kereskedőnek ellenőriznie kell! Emellett érdemes a vásárlónak is megvizsgálnia, hogy a választott termék valóban rendelkezik-e az említett adatokkal. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az engedélyek birtokában nem léphetnek fel mellékhatások, de ilyen esetben gyorsan és hatékonyan intézkedhet az állatorvos, a gondozó.

Sokba kerül!
Nem olcsó egy hazai versenyló sem! A szakportálok és -emberek adatai szerint egymillió forint alatt nincs ilyen állat, a mindenkilapja.hu oldalon a legdrágább 12 millió fölött van!

Állatokban vagy állatokon alkalmazott állatgyógyászati készítményt vagy biocid terméket Magyarországon forgalomba hozni, forgalmazni, illetve felhasználni kizárólag engedélyezési eljárást követően, forgalomba hozatali engedéllyel szabad. Az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények, ápolószerek és segédanyagok egy valamivel kevésbé szigorú eljárást, az úgynevezett nyilvántartásba vételt követően kerülhetnek forgalomba, illetve felhasználásra. Az engedélyezett, illetve nyilvántartásba vett termékekről a hatóság nyilvántartást vezet, ellenőrzi a felhasználásukat és forgalmazásukat, többek között mellékhatás-figyelő rendszert is működtet. A NÉBIH Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága – gyógyszerbiztonsági okokból – akár módosíthatja is a készítmények engedélyét, új óvintézkedéseket vezethet be, vagy megtilthatja az adott tétel forgalmazását. Legsúlyosabb esetben pedig visszavonhatja a forgalomba hozatali engedélyt, illetve törölheti az adott terméket a nyilvántartásból.

A forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező készítmények címkéjén minden esetben szerepel a forgalomba hozatali engedély száma (pl: 3657/1/15 NÉBIH ÁTI), míg a nyilvántartásba vett termékek termékismertetője az úgynevezett nyilvántartási számot tartalmazza (pl: 460/1/2012 NÉBIH ÁTI). Amennyiben ilyen szám nem található a termék címkéjén, illetve termékismertetőjén, az azt jelenti, hogy a készítmény nem került hatósági kontroll alá! A nem engedélyezett, vagy nyilvántartásba nem vett termékek forgalmazása szigorú büntetést von maga után, míg alkalmazásukkal a felhasználók veszélybe sodorhatják állataik egészségét és életét.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.