A vártnál hamarabb sikerült szaporítani a Fővárosi Állat- és Növénykertben a kritikusan veszélyeztetett cebui disznókat (Sus cebifrons). A Fülöp-szigeteken, pontosabban az ahhoz tartozó Negros, Panay és Mastabe szigetén őshonos sertésféléket kora ősz óta láthatja az Állatkert közönsége. Jóllehet az intézmény kifejezetten azért kezdett el ezekkel az állatokkal foglalkozni, hogy szaporításuk révén segítsék e kipusztulóban lévő faj megmentését, az állatkerti szakemberek arra számítottak, hogy leghamarabb a jövő évben születhetnek meg az első kismalacok. A két fiatal tenyészállat azonban nem sokat halogatta a dolgot, hiszen a koca november 16-án életet adott első malacainak.
A két kismalacot kis szerencsével már a nagyközönség is láthatja. Bár az apróságok még sokat pihennek, időnként rájuk jön a hancúrozhatnék. Szerencsére mind az anyaállat, mind az apa nagyon jó szülőnek bizonyult. Sőt, az állatgondozók megfigyelései szerint a kan sokkal engedékenyebb. Ő még azt is megengedi, hogy fektében a hátán birkózzanak a kismalacok. A koca e tekintetben szigorúbban fogja őket, ám az nem ritka, hogy a kicsik anyjukon szunyókálnak. Bár a kismalacok még nem vették kézbe, úgy tűnik, egy kislányról és egy kisfiúról van szó.
A cebui disznók elvileg már másfél éves korukra elérhetik az ivarérettséget, ám a gyakorlatban inkább az a jellemző, hogy első utódaikat harmadik életévük után hozzák világra. Bulan, az Edinburgh-ból érkezett kan a nyáron, Buana, a rotterdami születésű koca pedig októberben töltötte be harmadik életévét, így a budapesti szakemberek úgy becsülték, hogy leghamarabb a jövő évben lehet a fiatal tenyészállatoktól malacokra számítani. Mivel a cebui disznó vemhességi ideje alig több, mint a házi sertésé (a sertéstenyésztésben úgy tanítják, a kocánál 3 hónapot, 3 hetet és 3 napot kell a vemhességére számítani, a cebui disznóknál a vemhességi idő ennél pár nappal hosszabbra, 118-125 napra szokott kijönni), könnyű kiszámolni, hogy a párzásnak még a nyáron, nem sokkal a két állat összeengedése után, a karanténozás ideje alatt kellett megtörténnie.
Az aprócska kismalacok világra jövetele nemcsak azért öröm, mert nagyon aranyosak, és mert Magyarországon ezt az állatfajt még soha nem sikerült szaporítani, hanem azért is, mert kritikusan veszélyeztetett állatokról van szó. A cebui disznók a névadó Cebu szigetéről már az 1960-as években eltűntek és a Guimaras, illetve a Ticao szigeten sincs már belőlük, pedig korábban itt is előfordultak. Megritkulásuk egyik fő oka a mezőgazdasági művelésbe vont területek terjedése. Sajnos ezen a vidéken sokfelé dívik a kaingin nevű művelési rendszer, ami a gyakorlatban az erdők tarvágását és felégetését, majd az így nyert termőterület talajának viszonylag gyors kimerülése után újabb területek ilyenfajta művelésbe vonását jelenti. Emellett a vadászat, és az egyes állományok felaprózódása is jelentős veszélyeztető tényező, nem is szólva az elvadult házi sertésekről, amelyek kereszteződhetnek a vadon élő cebui disznókkal. A fenti okok miatt a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 1996-ban kritikusan veszélyeztetettnek minősítette a fajt.
A cebui disznók nemcsak a természetben számítanak ritkaságnak, állatkertekben is csak nagyon kevés helyen mutatják be őket. A világ állatkertjeiben élő állomány pár száz egyedre tehető. Az európai állatkertekben tartott egyedek összehangolt, természetvédelmi célú szaporítása érdekében az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) 2007-ben indította el a cebui disznóval foglalkozó tenyészprogramot (EEP). E programhoz csatlakozott a Fővárosi Állat- és Növénykert is.
