Stresszes helyzetekben kiéleződnek ezek a konfliktusok, ilyen lehet például az esküvő előtti szituáció. Mikor a mama ezt a ruhát szeretné a lányának, ő viszont egy másikat. Mikor nem mindegy, milyen színű a szalvéta, és milyen virágot rendelnek hozzá. Ha nem sikerül felülemelkedni az ilyen apróságokon, olyan helyzet alakulhat ki, amit egyik fél sem kíván. Mondjuk hogy nem is szólnak egymáshoz.

Az anya úgy érzi, nem teljesíti kötelességét, hiszen anyaként örülnie kellene lánya esküvőjének, és teljesítenie kellene minden kívánságát. Úgy érzi, ha szereti a lányát, nem mondhatja meg neki, hogy a ruha nem áll jól, és sokba is kerül. Egy ilyen apróság pedig úgy elfajulhat, hogy évekig nem is találkoznak.

Az ilyen helyzetek egyáltalán nem ritkák, sok családban előfordulnak. Olyan szituáció ez, amit mindkét félnek meg kell szoknia, és el kell fogadnia. Az anya anyaként viselkedik, de lánya már független, önálló nő, aki nem akarja ezt hagyni. Mindkettőjüknek meg kellene tanulnia a jelenre koncentrálni, és elengedni a múltat.

A lány élete változik, házasodni nem könnyű, ijesztő lehet, hogy mi vár a jövőben, úgy sikerül-e az élet, ahogy várjunk. Ezért aztán nem szabadna veszekedni, inkább meg kellene osztani a problémákat, hátha az idősebb tud segíteni, hiszen ő átélte már ezeket az érzéseket.

Azt is tudomásul kell venni, hogy ezekben a helyzetekben általában nem is arról van szól, ami miatt valójában veszekszünk. Tehát nem az esküvői ruha a baj, az csupán szimbolizál valami nagyobb problémát. Lássunk a dolgok mögé, és beszélgessünk. A pénz a baj? Vagy az, hogy úgy érezzük, elvesztjük a lányunkat?

Az anyáknak tudniuk kell elengedni a lányaikat. Meg kell tanulni azt is, hogy bizonyos problémák már nem érintik őket, és bármennyire is szeretnék megoldani őket, nem tehetik. A lányaiknak kell megküzdeniük velük. Ha úgy érzik, nem kapnak elég tiszteletet csemetéiktől, beszéljék ezt meg, csak így juthatnak közös nevezőre.

A lányoknak pedig tudomásul kell venniük, hogy anyáik egy kis hálát várnak, hogy ilyen szép, okos felnőttet faragott belőlük. Egyrészt ez természeteses dolog, másrészt mindenkinek jól esik, ha felhívja valaki, aki azt mondja neki, úgy hiányzol, úgy szeretlek.

Nehéz az egyik pillanatról a másikra úgy tekinteni a gyerekünkre, mint egy felnőttre, ezért a csemetéknek is türelmesnek kell lenniük. Inkább engedjék el a fülük mellett a megjegyzéseket, így nem is kerül sor vitára. Ha pedig már megtörtént a baj, ne legyünk makacsok, haragtartóak, hanem beszélgessünk. Csak így oldódnak meg a problémáink.