Lázas karácsonyi készülődés a suliban: szorgos vágások, ragasztások, hajtogatások után már lógnak az tortapapíros angyalkák, a két szarvas húzta szán repítette télapók, havat idéznek az ablakokra tapadó papírhópelyhek, és mandaláknak álcázott kreatív díszek színesítik az osztálytermet. Az utóbbi napok matek példái is a Mikulás zsákjában turkálnak, hogy az alapműveleteket így próbálják rejtélyesen a fejekbe bűvészkedni.
Énekórákon a rendkívüli tananyag átcsoportosítás után közösen és szólóban egymást követik a jól ismert télapós nóták, igazi felfokozott X-faktoros hangulatban.
A meghitt télapóvárás célegyenesében Zsoltika jól időzített mondata azonban elindította a szólavinát:
- Az idén is Sanyi bácsi lesz a Télapó?
Választ sem várva, mint a csillagszóró ezer szikrája úgy röpködtek szerteszéjjel a lelkes beszólások.
- Szerintem Sanyi’bá nem hiteles(!), mert túlságosan sovány, és egyáltalán nem hasonlít a télapóra. Tavaly a szakálla is majdnem leesett, amikor lehajolt a szemüvegéért.
- Az igaz, de ő legalább tudta a nevünket, nem úgy, mint tavaly előtt a hetedikes Józsi, aki egy mukkot se szólt, csak kiosztotta a szaloncukrot, és azonnal elviharzott a négy bébe.
Elindult a szavazás, két pártra szakadt az osztály, érvek és ellenérvek hangzottak el Sanyi bácsi mellett és ellen.
Sanyi kollégáról tudni érdemes, hogy testnevelő tanár, és alkatilag a szikárabb fajtából való, így aztán meg sem közelíti az elvárt és jól megszokott köpcös télapó figurát. Szakálla legalább hat éves, és nyugalmi állapotban a tanári szekrényének legfelső polcán porosodik. Formája már teljesen hozzáigazodott Sándorunk szájmozgásához és fülméretéhez, bár a tartógumikat tavaly cserélni kellett, mert valóban meglazultak. Nem derült ki, hogy az elhasználódás, vagy a hetedikes Józsi nagy feje miatt, aki két évvel ezelőtt azért kaphatta meg a suli télapó szerepet, mert Sanyibá’ lesérült a kerékpártúrán, amikor a kutyája magával húzta. Szóval, Jóska csak beugrós volt, de róla elég ennyi, nem vált be, pedig elég kövér gyerek. (Azóta még hízott is!)
Sanyi testnevelőnek van még 4 éve a nyugdíjig, így szinte borítékolható, hogy a védett télapó szerepében is megmarad, még ha egy dekát se szed magára.
A népszavazást éppen lezártam volna, amikor az egyre hangosabbá váló osztályvitába feljajdult, sőt belezokogott Máté, az új fiú.
Többszöri kérdés és közösségi vigasztalás után könnyeit nyelve kimondta a maga vélt igazságát:
- Én úgy tudtam, hogy a télapó valóban létezik! Ugye, csak viccelnek a többiek?
Ránéztem az egy szem 9 évesre, aki még őszintén hisz a nagyszakállúban, majd cinkos pillantással a többiekre, akik már felvilágosultak ebben a kérdésben, és egybehangzóan megnyugtattuk, hogy csak tréfa volt az egész. Engedtük, hogy egy kis időre még élvezhesse a maga télapós csodavilágát...
De azért mi is izgatottan várjuk holnap Sanyi bácsit, az örökös iskolai télapót, hogy a „Hull a pelyhest” elénekelhessük neki, egy szem zselés szaloncukorért.
Csak le ne essen a szakálla…
