Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Márciusi DVD- és video újdonságok

Újdonságok: Egy makulátlan elme örök ragyogása , Argo, és Ali Collateral - A halál záloga

Egy makulátlan elme örök ragyogása

Megjelenés: március 28.

Joel döbbenten fedezi fel, hogy barátnője, Clementine kitöröltette az emlékezetéből eseménydús kapcsolatuk minden emlékét. Kétségbeesésében ő is az eljárás feltalálójához, dr. Howard Mierzwiakhoz fordul, hogy kitöröltesse a lányt a saját emlékezetéből. Ám ahogyan emlékei fokozatosan eltűnnek, úgy ébred rá újra Clementine iránti szerelmére. Ez az emberi melegséggel és érzelemmel teli, különleges humorú történet azon a ponton kezdődik, amikor a két ember már belefáradt egymásba. A film innen visszafelé halad az időben, elmondva, hogyan jutottak idáig. Visszamegy a szerelmük kezdetéig, aztán lejátszódik minden újra, egészen a végéig úgy, hogy amikor Joel és Clementine ismét megélik kettejük kapcsolatát, már tudatában vannak annak, hogy az a végén mivé lesz. Ám mindez ennél sokkal többről beszél. A bennünket formáló emlékezetről szól, arról, hogy mi magunk mennyire az emlékeink vagyunk. Jim Carrey játssza a főszerepet az Oscar-jelölt Charlie Kaufman eredeti forgatókönyvéből készült filmben, amelyet Michel Gondry rendezett. A kétszeres Golden Globe-díjas főszereplő mellett a további szerepekben a háromszoros Oscar-jelölt Kate Winslet, Kirsten Dunst, Tom Wilkinson (Oscar-jelölt), Mark Ruffalo és Elijah Wood látható.

Argo

Megjelenés: március 7.

Egy kétezer évvel ezelőtt, Magyarországon elrejtett római kincset hajszol három különböző, ám egyformán színes kincsvadász csapat: szupertechnikával felszerelt külföldi műkincscsempészek (Oszter Sándor, Mucsi Zoltán, Balogh Ádám); lecsúszott biztonsági őrökből verbuválódott agresszív, primitív szerencsevadászok (Kovács Lajos, Scherer Péter, Kiss József), valamint a szakmai becsületért küzdő ógörög-latin szakos bölcsészhallgató (Görög László), akit öccse (Steiner Kristóf) és egy egykori testépítő bajnok, Héraklész segít. Mellettük sok karakter színesíti még a cselekményt, akik így vagy úgy belebonyolódnak a kincsért folyó harcba (Jáksó László, Nagy Feró, Csuja Imre stb.). Árpa Attila első filmje fordulatos, pörgős és humoros; nem árul zsákbamacskát: nyíltan vállalja az egyértelműen felfedezhető Guy Ritchie-stílusjegyeket. A DVD lakossági, dupla lemezes extraváltozata számos exkluzív extrát is ígér: a rendező kommentárját, a kimaradt jeleneteket, casting- és werkfilmet, teasert, előzetest, képgalériát és egy videoklipet is.

Ali

Megjelenés: március 14.

A nagy visszhangot kiváltó életrajzi film a boxlegenda életét mutatja be. Cassius Clay 1964-ben robbant be a profi boksz világába. Magánélete is figyelemre méltó volt: kapcsolatba került a Nation of Islam nevű szervezettel, az ellentmondásos polgárjogi harcos, Malcolm X barátja volt, megváltoztatta nevét Muhammad Alira. Pályája csúcsán kellett szembenéznie a legnagyobb próbatétellel: a vietnami háború idején vált sorkötelessé. Ali (Will Smith), bár kivételes sporttehetségének köszönhetően nem kellett frontszolgálatra számítania, megtagadta a sorkatonai szolgálatot. Nagy árat fizetett érte: amíg az ellene indított eljárás tartott, lényegében eltiltották az öklözéstől. Ezután kemény harc kezdődött egy emberért, aki olyan sokat feláldozott azért, amiben hitt, és a visszatérésért, ami után örökre beíródott a neve a sport történelemkönyvébe. A Michael Mann rendezte film húsz perc híján háromórás, extrák már nem fértek a korongra, igaz, hogy ennyi idő után úgyis jobban esik egy séta, mint a távirányító bűvölése.

Collateral - A halál záloga

Megjelenés: március 22.

Michael Mann rendezéseiből egy frissebbet is választhatunk. Legújabb thrillerében Tom Cruise végre ismét különleges szerepben látható. Ez az első alkalom, hogy Hollywood egyik legjobban fizetett sztárja kifejezetten negatív karaktert játszhat. Max (Jamie Foxx) a taxisofőrök életét éli. Vincent, a bérgyilkos (Cruise) Los Angelesbe érkezik, és az a dolga, hogy öt hullát hagyjon maga után. A véletlenek összjátéka folytán Vincent eltéríti Max taxiját, és a sofőr egy profi ámokfutásának ártatlanul szenvedő alanya lesz, aki rossz időben volt rossz helyen. Amint a rendőrség és az FBI egymással versengve üldözik őket, különös egymásra utaltság alakul ki Max és Vincent között. A kétlemezes kiadás második korongja tele van extrákkal: werkfilm, ami kimaradt, különleges szállítmány (Cruise mint FedEx futár), Cruise és Foxx jelenetpróbája, trükk - a vonatjelenet - és a megszokottak: előzetes, a szereplők és alkotók bemutatása, produkciós információk, plusz öt rejtett extra.

Illich Lajos


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.