Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mától Urológiai Hét szűrésekkel -50 éven felüliek figyelem!

„A prosztata-tudatosság" napja eredetileg az USA-ból indult el, majd később ezt az Európai Urológus Társaság is átvette. Az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon komoly igény van arra, hogy a betegek saját testük állapotáról, annak jelzéseiről, és egyáltalán a betegségekről tájékozottak legyenek. A „Prosztata Nap"-ból így lett először „Prosztata Hét", majd „Urológiai Hét". A fejlettebb egészségügyű országokban ez a tájékozottság is hozzájárul ahhoz, hogy az átlagos életkor hosszabb, és az emberek életminősége jobb. Magyarországon is megvalósítottuk, hogy évente erre a hétre koncentrálva tájékoztatjuk a lakosságot az urológiai betegségekről.  

Hosszú volt az út, de megérte, és ma már kitapintható, hogy a betegek egyre több ismerettel rendelkeznek. Tíz éve a lakosság döntő többsége nem tudta elhelyezni a prosztatát a testen belül, és semmilyen információval nem rendelkezett annak működéséről, illetve annak betegségeiről. Az adatok persze nemcsak a kampányok alatt jutnak el a fejekbe, hanem ezt más információs csatornák is elősegítik, különösen az Internet. Sajnos, ezek ellenére az urológusok nap mint nap tapasztalják az információhiányt a betegségekről. A hétköznapi ember általában nehezen tudja eldönteni, hogy testének jelei komoly aggodalomra adnak okot, vagy csupán átmenetiek, és nincs jelentőségük. A másik véglet, hogy a betegségek komoly figyelmeztetését sem veszik figyelembe, a kezelést halogatják, így elmúlik az az optimális pillanat, amikor végleges gyógyulást lehet elérni.

Az urológiai betegségek nagy többsége vizelési zavarokkal jelentkezik. Első helyen kell megemlíteni a véres vizeletet, mely élénkpiros színű, vagy barnás alvadékokat tartalmaz. Ezért az urológiai szervekben, vesében, hólyagban kifejlődő rosszindulatú daganat felel, így a figyelmeztetést nagyon komolyan kell venni és urológushoz fordulni. Számtalan téves elképzelés van a hazai köztudatban, „azért piros a vizeletem, mert túl sok dinnyét ettem, vagy túl sok kólát ittam”. A tünetek másik csoportja a vizelési szokások megváltozása. Gyakrabban ürített, vagy nehezen ürített vizelet általában a prosztata betegségek jellemzője szokott lenni. Ilyenkor vizelet teljes mennyisége, azaz a naponta ürített mennyiség nem változik, csak apróbb adagokban ürül. A természetes vizeletürítés sohasem fájdalmas. Ha égő, csípő érzés kíséri, úgy ezt kórosnak kell tekinteni. A vizelet mennyisége akkor kielégítő, ha naponta másfél liter körül mozog, ez persze testtömegtől és az időjárástól is függ, hiszen melegben sokat izzadunk, ami lecsökkenti a vizeletet. Fontos tehát, hogy a napi folyadékfogyasztás olyan mértékű legyen, mely ellensúlyozza az izzadást, és mely megtartja a természetes vizeletmennyiséget.

Az urológiai szervekben, a vesében fájdalom is jelentkezhet. A fájdalom görcsös jellegű, vagy tompa, és általában lefelé sugárzik. A fájdalom parancsoló jel, és a beteget orvoshoz kényszeríti, bár a recept nélküli fájdalomcsillapító alkalmazásával elnyomható. Jellegzetes tünetcsoporttal járnak az urológiai szervekben keletkezett gyulladások, ez nőknél hólyaggyulladás, férfiaknál prosztatagyulladás lehet.

Nagyon fontos, hogy olyan betegségekkel is orvoshoz forduljon, melyeket a hazai átlagember szégyell. Ezek közül kiemelhető a középkorú és idősebb nők vizelet inkontinenciája. Köhögéskor, nevetéskor vagy az akaratlanul is elcseppenő, elfolyó vizelet mögött betegség van. Ez azonban az alapos kivizsgálás után javasolt, megfelelő kezeléssel véglegesen megszüntethető. Betét viselése ilyen esetekben nem megoldás, csak kényelmi szempontoknak felel meg, de a betegséget nem gyógyítja.

Hasonlóan fontos és általában szégyellnivalónak tartott probléma a férfiak a merevedési zavara. Ez ugyanolyan betegség, mint a fogfájás, csak sajnos, társadalmi előítéletek rakódtak rá. A férfiak merevedési zavarát azért is ki kell vizsgálni, mert gyakran érbetegség részét jelentik, és később ugyanez az elváltozás, ugyanez az érbetegség szívinfarktust, agyvérzést okozhat.

Azt is tudni kell, hogy vannak urológiai betegségek, melyek alattomosan indulnak, és semmilyen tünetet nem adnak. Ezek közül kiemelkedik a prosztatarák, melynek gyógyítási esélyei tünetmentes esetben kitűnőek, míg ha már tünetet okoznak, gyakorlatilag nem gyógyítható. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az előrehaladott prosztatarák esetén a kezelés a túlélést kitolja, de végleges, maradéktalan gyógyulás már nem lesz.

A lakosság tudatossága sokat változtatna a gyógyulási esélyen, mert sajnos ma még az elkésett esetek jelentős számával találkozunk.

A szeptember 12-17. között megrendezésre kerülő „Urológiai Hét” tehát alkalom az alaposabb tájékozódásra, illetve a megelőzést és a korai felismerést elősegítő vizsgálatokon való részvételre. Bár az idén kevesebb egészségügyi intézmény tudott csatlakozni a programhoz, a fővárosban és pár megyeszékhelyen ezen a héten ismét szűrésre várják az urológiai kezelés alatt nem álló pácienseket – különös tekintettel az ötven feletti urakra.
Akik a megadott időszakban nem jutnak el az urológushoz, az év további időszakaira kérhetnek időpontot.
A szűrést végző intézményekről részletes információkat a www.prosztatanap.hu honlapon találhatnak.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.